Kincses Károly: A színház a fénykép. A 200 éves magyar színjátszás és a 151 éves magyar fotográfia közös történetéből (Budapest, 1990)
I. A színházi fotó kiaakulása előtt
8 A dagerotípiák kora (1839-1855 k.) Az első fényképészek (a dagerotipisták) kezdetben ugyanannak a rétegnek a képszükségletét tudták kielégíteni, mint a miniatűrfestők, portréisták, mivel az új találmány meglehetősen sokba került, s hasonlóan ahhoz, ez is csak egy példányban készülhetett. De megjelenése pillanatától nagy érdeklődést váltott ki, s ahogy nőtt a népszerűsége, korszerűsödött technikája, úgy vált mind több és több ember a saját arcképének birtokosává. Ám a legfontosabb problémára, a mindenki számára hozzáférhető, korlátlan számú másolat előállítására még sokáig nem tudott elfogadható módszert kínálni a fényképezés sem. A megelőző eljárásokhoz képest két dologban viszont feltétlen változást hozott. Először is hordozójában, mivel a dagerotípiák viszonylag kisméretű, ezüstözött lemezre készültek, némelyiküket ékszerként viselték gyűrűbe, medállba, zsebóra fedelébe aplikálva, de a többi is nemes anyagokkal, bársonnyal installálva került a megrendelők birtokába. A másik, amiben forradalmian új volt minden előző képalkotási módhoz képest, hogy az addigiaknál sokkal élethűbb volt a „fényszülte rajznak" is nevezett dagerotipia. Csodálták leheletfinom tónusait, a részleteket is tükörként visszaadó, hol pozitív, hol negatív képét. Arra, hogy megoldják sokszorosítását, kicsit olcsóbbá tegyék, születtek ugyan próbálkozások, egyebek mellett a kész dagerotípiákat a grafikusok áttették kézi eszközökkel dúcokra, így készítve több kópiát a képről, vagy elektrolízissel magát a dagerotípiát tették nyomóformává. . ., de ezek csak kényszerszülte megoldásoknak bizonyultak. Több színészről tudunk, aki megörökíttette magát, így Prielle Kornélia, Szentpétery Zsigmond, de a legfontosabb közülük galambosi Egressy Gábor volt. Fiától, Egressy Ákostól tudjuk, hogy Párizsból hozott magának dagerotíp kamerát, hogy megörökítse önmagát különféle szerepeiben, illetve, hogy a felkészülésében segítse. Fényképezte ismerőseit, barátait, tudjuk, hogy megörökítette barátját, Petőfi Sándort is. Ami érdekes - de további kutatásokat igényel - Flesch Bálint megállapította, hogy a Petőfi dagerotipia, melyet a költő egyetlen hiteles arcmásának tartanak, ugyanolyan formai jegyekkel bír, mint az a két Egressy dagerotipia, melyet Miskolcon őriznek, a Herman Ottó Múzeumban. Elképzelhető, hogy Egressy Párizsban „hazánkfia Kunwald úrtól, ki napfestéssel foglalkozik" tanult fényképezni, mert már 1844-ben részletesen ír erről. Ugyancsak Egressytől származik az az 1839-es (ebben az évben tették közhírré a fényképezést!) idézet is, amelyben a dagerotipia szót már metaforaként használja. („. . . Shakespeare szelleme egy daguerrotyphez hasonlítható, melyen a természet nem utánoztatik, hanem ismétli magát. . .") (2.)
