Kovács Gábor (szerk.): Paletta 1988. Válogatás gyermekdarabok szinopszisaiból (Budapest, 1988)
Magyar darabok
gazda; ha csak egyetlen alkalommal is megorrol rá újsütetű szolgája, nemhogy járandóságot nem kap, de még fizetnie is Thomának kell. Más választása nem lévén a szegény ember elfogadja az ajánlatot, ám kegyetlen gazdája szolgálatát egyetlen hónapig bírja csupán a jámbor Thoma. A remélt fizetségből így valós adósság válik. Kikilla - kezénél jóval fürgébb - nyelve persze most sem nyugszik. Fennhéjázva fogadkozik; 6 három nap alatt az elkeseredésig hajszolná az embernyúzót. Mártha végre szaván foghatja; a szájhősnek indulnia kell. Ö azonban tartja magát fogadalmához; Khaplan cselédjeként néhány óra alatt romba dönti az egész kúriát, haragra, s így fizetésre bírja urát. Edényt tör, kecske helyett lovat vág, meghülyíti az úrfit, eldöngeti az asszonyt, felgyújtja a házat. Mindezt persze faarccal, s "félreértésből csupán". Kálváriája azonban nem ér véget, sőt most kezdődik igazán. A pénzsóvár Mártha ugyanis újabb "üzleti" utakra űzi a furfangos kópét. A király palotájába kerül. Szellemes históriával, s főként bemutatkozásával - olyan óriásként mutatja be önmagát, aki nagyságát a hegyeknek adta, persze csak kölcsön - felvidítja az unatkozó uralkodót, s egycsapásra nagyvezérré emelkedik. De az aranyélet nem tart soká, hirtelen pánik tör ki egy - a birodalmat pusztító - szörny miatt. Az egyetlen, aki megállíthatja a szörnyű vérontást - ítél a király -; a csodás képességű új nagyvezér, vagyis Kikilla. Kutyaszorítóba került, vállalnia kell a reménytelen küzdelmet, hiszen a szaván fogták. Egy cipőár, némi sajt és csavaros eszének köszönhetően mégis Kikilla győz. Elnyeri a szörny kincseit; terülj-terülj asztalkám, varázsszőnyeg és dob. Varázsszőnyegén érkezik haza, ahol épp a hamis jussát követelő Khaplan foglal le mindent a könnyen vesztegethető bíró segítségével. De hiába az álnok mesterkedés, a varázsdob hangjára felbukkanó harcosok hathatósan - bottal - buzogánnyal - érvelnek, mire az ármánykodók a futást választják. Vége szakad így a család sanyarú sorsának, s az új szerzemények láttán Mártha asszony is megengesztelődik, Kikilla regélhet és turkálhat a hamuban, amenynyit akar. Kiérdemelte.- 66 -