Kovács Gábor (szerk.): Paletta 1988. Válogatás gyermekdarabok szinopszisaiból (Budapest, 1988)

Magyar darabok

embert és jószívűségét. A legénytől is kéregetnek, de Csillagvitéz semmit sem adhat, hisz semmije sincs. Vagy mégis?! Egy korty vizet, az utolsó kortyot ajánlja fel az álruhás istennek, aki nyomban a hálát nem váró legény után siet, s felfedi valóját.

"Tudd meg, én vagyok a Jóisten, s mert jó voltál, bármit kérhe.tsz, teljesítem."

Nem kincs, kastély, királylány ami a fiúnak kell; csupán egy áldás.

"Áldd meg az én tarisznyámat, hogy azt parancsolhassak belé amit akarok, s ami belekerül addig maradjon ott, amíg kedvem tartja."

Ez rendben is lenne, ám felbukkan az örök hivatlan; a Halál. Az öregember életéért jött, aki bár lehet maga a Jóisten, a fiúnak mégiscsak édesapja jut eszébe róla. Apját érzi elveszni az Atyában. Elindul hát, hogy felkutassa őt, akár holtában is.

Előbb azonban még a bojár palotája felé veszik az irányt. Épp a délben szokásos nagy palacsinta-faláskor toppannak a díszes palotaudvarra. Csillagvitéz már lemetszette a kínt lebzselő ebek farkát, most gazdájukat hívja bírókra, ám a pókhasú nagyúrnak nem tetszik az ötlet. A kasznár tanácsára cselhez folyamodik. Megadja ő majd a kért két kupa lisztet, csak maradjon itt a legény éjszakára is. Nincs mit tenni, a liszt kell: a fiú hát kötélnek áll. A ravasz bojár vendégszobájába szállásolja őt, hogy éjjel aztán ráereszthesse cimboráit; az ördögöket.

Cseppet sem nyugodt így az éjszaka. Csillagszeműnek láthatatlan ellenfelekkel kell megküzdenie, ám a tarisznya jó szolgálatot tesz. A katona valamennyi ördögöt beleparancsolja, még fejedelmüket is: a bojárt.

Elbánik az ördögfalkával, két kupa helyett egy egész szekérnyi fehér liszt a nyereménye. De ez még nem a végcél.

"Vár odafönt bennünket a Jóisten, őt kell megkeresnünk...

Inkább a nyugtalanság sodorjon bajba, semmint a szemünk csipásodjék meg a tétlenségtől." - vallja a legény.

6