Kovács Gábor (szerk.): Paletta 1988. Válogatás gyermekdarabok szinopszisaiból (Budapest, 1988)

Magyar darabok

Dalnok Jankó erdőről-mezőre, meséből mesébe vándorol, s közben nemcsak magán, de ahol tud, másokon is segít.

Segít az eléje kerülő öregasszonynak is, akinek utolsó darab kenyerét engedi át. Az anyóka hálából egy varázslatos erejű sípot, s egy bölcs tanácsot ad a fiúnak. (A tiszta lelkiismeret és a nyugodt álom minden kincsnél többet ér.)

Vándorunk rövidesen egy gyászfátyolba burkolt palotába vetődik, hol a helybéli királylány önként vállalt búskomorsága már számtalan szerencsevadász sorsát pecsételte meg. A tét nem kicsi. Óriási kincsek ütik annak a markát, akinek sikerül mosolyra bírni a ház úrnőjét. A vesztes azonban életével fizet. A remek társulatot felvonultató Mákvirág a következő jelölt: önelégülten bízik sikerében. A szintén kincsekre, illetve királykisasszonyra "éhes" tanácsosokkal már fel is osztják a várható jutalmat. Hiába azonban a kitűnő műsor. Mákvirág is kudarcot vall. Nevetését hisztérikus kacajjá torzítja a félelem, s ő is, miként a többi vesztes, a tömlöc fogja lesz.

Jankót eközben - ki mit sem tud az országban uralkodó gyászról -, nyilvános éneklésen kapják, s a palotába hurcolják. A pusztulására spekuláló tanácsosok itt arra kényszerítik, hogy ő is jelentkezzen a próbára, így már vetélytársként nézi végig Mákvirág végzetes kísérletét. Félelmét a sejtelmes anyóka bíztató szavai győzik le. Egyetlen kikötése van csupán; senki sem szakíthatja félbe. Dalnok előbb a lány hiúságára hat, majd éneklésre csábítja, ám mindez kevés annak makacsságával szemben, a kudarctól az anyóka varázssípja menti meg a fiút. Dalával nemcsak megnevetteti a királylányt, de sípjával táncra is bírja őt, miként az egész királyi udvart.

Jankó ekkor - hűen segítője tanácsához - elutasítja a felajánlott javakat, s jól végezvén dolgát; kilépve ebből egy másik mese felé veszi útját.- 58 -