Dés Mihály (szerk.): A százéves Operaház válogatott iratai (Budapest, 1984)

A százéves Operaház válogatott iratai

némi engedményt megállapítani, a kik az egész szezonra minden operai előadást előjegyeznek annak dacára, hogy a napok kitűzé­sére nézve az igazgatóság semmi kötelezettséget nem vállal. Kérem a kérdésben az igazgató úr véleményét elsősorban művé­szeti szempontból, másrészt pénzügyi tekintetből; szíveskedjék kalkulációt készíteni, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a teljes napi ár mellett előadásonként mily bruttó bevételre le­hetne a valószínűség szerint számítani, s egy-egy előadás átla­gos költségeként mennyit kellene előirányozni. Az előterjesztés felszerelendő a Várszínházban előadható ope­rák és balletek jegyzékével is. Budapesten, 1900. okt. 24. Keglevich István intendáns 121. MÉSZÁROS IMRE NEM JAVASOLJA MOSONYI MIHÁLY „SZÉP ILONKA" CÍMŰ OPERÁJÁNAK FELÚJÍTÁSÁT 6798 szám 1 900 Kegyelmes Uram! Nagyméltóságodnak abbeli felszólítására vonatkozólag, hogy érdeklődjem a Vörösmartynak „Szép Ilonka" című verses elbeszélé­sére írt opera iránt, jelentem, hogy a nevezett operát Mosonyi magyar zeneszerző irta. A mű előadása 1861. évi decz. hó 19-én ment végbe a Nemzeti Színházban és 9 előaást ért el. A műnek felfrissítését, esetleg a Vörösmarty emlékszobor ja­vára - nem javasolom. Mert az eredeti verses elbeszélés rövid cselekményét az ismeretlen szövegíró 5 felvonásra taposta szét, olyan lehetetlen verseket faragva, hogy azok bemutatása csak sér­tené Vörösmarty dicső emlékét. Mosonyi zenéje sem nevezhető ma­gyar zenének, hanem sok kótával, de kevesebb gondolattal írt ezigányzenének. A szerző egyéb érdemeire való tekintettel jobbnak tartom, ha ezen művét eltitkoljuk . Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletemet. Budapesten, 1900. november 21-én. Mészáros Imre igazgató T. v. Keglevich 1900. nov. 23. 143

Next

/
Thumbnails
Contents