Dés Mihály (szerk.): A százéves Operaház válogatott iratai (Budapest, 1984)
A százéves Operaház válogatott iratai
Elvben az előadást elhatározom, igazgató urat felhatalmazom az előkészítő intézkedések eszközlésére . 1900. okt. 12. Keglevich 118. KEGLEVICH ISTVÁN ELŐTERJESZTÉSE DOHÁNYZÁS ENGEDÉLYEZÉSÉRE AZ OPERAHÁZBAN 5739 sz. 1900. Nagyméltóságú Belügyminiszter! Kegyelmes Uram! A művészet tekintetében alantasabb nívón álló mulató helyekkel való versenyben hátrányára szolgál a segélyezett színházaknak egyebek közt az is, hogy előadások alatt csupán csak cukrász da áll a látogató közönség rendelkezésére, tartalmasabb ételt, húsneműt s bort nem kaphatnak, és nem szivarozhatnak. Mindenképpen iparkodván, hogy ebben a versenyben a közönségnek minél több kényelmet nyújtsak, a fent jelzett irányban is óhajtanék újítást tenni. A Nemzeti Színház mai rozoga, célszerűtlen és szűk épületében nem lehet tenni semmit, ott az ily irányú intézkedéseket kénytelenek vagyunk elhalasztani arra az időre, a mikorra egy teljes kényelmet nyújtó s tűzbiztos új színház felépítése megvalósul. Az Operaházban minden kellék megvan arra, hogy a közönség eme kényelméről is gondoskodhassunk. Szükség van t.i. egy oly helyiségre, mely a cukrászdától külön áll s alkalmas arra, hogy benne vacsorálni, bort sört inni s szivarozni lehessen. Ez a második helyiség létezik a ligeti oldalon az I. emeleten; eredetileg is cukrászdának volt szánva, csak később rendeztetett be intendánsi irodának. Ezt a helyiséget óhajtanám dohányzónak felhasználni s akkép berendezni, hogy az épületen kívül készült és melegített húsneműekkel, (tormás virsli, stb.) továbbá sörrel és borral is lehessen benne a közönséget vendégelni. A szivarozás ebben a helyiségben az egész éven át meg lenne engedendő, azonkívül kívánatosnak tartom, hogy az enyhébb hónapokban az I. emeleti csarnok előtt az Andrássy-úti homlokzatnál levő nagy nyílt erkélyen is szivarozhassák a közönség, a cukrász pedig kis asztalokat és székeket helyezhessen ott el. E tekintetben azonban a budapesti színházak tűzbiztonsága tár gyában kiadott helyhatósági szabályrendelet igen szigorúan intéz kedik (37.§.) a szivarozást, dohányzást a színház minden helyiségére nézve megtiltja. 139