Dés Mihály (szerk.): A százéves Operaház válogatott iratai (Budapest, 1984)
A százéves Operaház válogatott iratai
tudomására s e miatt nem lehet módjában a szerződés lejártáig új állásra szert tennie, minthogy továbbá működése ellen semmi irányban kifogás nem emelhető, szerződésének a f. évi szeptember 30-ig való meghosszabbítását (változatlan feltételekkel) intendáns úr ő nagyméltósága engedélyezi azon kijelentéssel, hogy ha Önnek már szeptember 30-ika előtt sikerül valahol állást elnyernie, azt azonnal elfoglalhatja, mi végből akkor szabadságoltatni fog fizetésének oly arányban való levonása mellett, hogy itteni tartozásai fedezhetők legyenek és hogy azon esetben, ha új állásában kisebb fizetése lenne, a fizetéskülönbségért legalább részben kárpótolva legyen. Ha ön október elsejéig nem tudna állást találni esetleg azon túl is fog a színház részéről lehetőleg segélyben részesülni, míg csak állásra szert tennie nem sikerül. Kiváló tisztelettel Budapesten, 1899. június hó 6-án Káldy Gyula művészeti igazgató 105. KÉPVISELŐHÁZI INTERPELLÁCIÓ A NAGYCSÜTÖRTÖKÖN TARTOTT ELŐADÁSOK MIATT Széli Kálmán belügyminiszter jelentést kér Keglevich István intendánstól - Keglevich István jelentést kér az Operaház és a Nemzeti Színház igazgatóitól - Káldy Gyula kimutatást küld Keglevich Istvánnak az Operaház nagycsütörtöki előadásairól - Festetics Andor kimutatást küld Keglevich Istvánnak a Nemzeti Színház nagycsütörtöki előadásairól - Keglevich István összegző jelentést küld a belügyminiszternek) 2335/1899 op. sz. 1956 szám Magyar kir. belügyminister ein. Nagyméltóságú Gróf Úr! Kálmán Károly országgyűlési képviselőnek a budapesti színházakban s különösen a m. kir. operaházban Nagycsütörtökön tartott előadások miatt a képviselőház folyó hó 5-iki ülésen a visszavárólag idezárt másolati iratban foglalt interpellátiót intézte hozzám. Felkérem Nagyméltóságodat, hogy az interpellatió érdemében mielőbbi előterjesztést tenni szíveskedjék. Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását . Budapesten, 1899. évi április hó 6. Széli Nagyméltóságu gróf KEGLEVICH ISTVÁN úrnak, cs. és kir. kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, a m. kir. opera és a budapesti nemzeti színház intendánsának. Budapesten 1 22