Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)

Milyen nagyszerűen írnak erről az impresszionisták. Tanulmányozni kell a régi mestereket, de nem azért, hogy vakul megismételjük őket, hanem azért, hogy újat alkossunk.

Mert hát erről van szó: nem vakul ismételni, hanem TANULMÁNYOZNI, és az impresszionisták tanulmányozták őket. De még mennyire tanulmányozták! Hogy lelkesedett az egyik festő, aki egyáltalán nem hasonlított Delacroix-ra, éppen Delacroix-ért. És hogy tanulmányozta. Hogy őrizte, hogy szívta magába az ő hagyományait. Hogy aztán szakítson vele. Persze, ha erre futotta az erejéből!

Azt állítom, hogy a mai fiatalok túlnyomó része nem ismeri Sztanyiszlavszkijt. Mejerholdról pedig még mindig azt hiszik, hogy csupán formális okokból alkalmazott színes parókákat.

Nem értem azokat, akik úgy jönnek egy Csehov-darab próbájára, hogy lelkűket csak a mai tévé-krimik töltik be.

Egyébként fonák dolog, ha az ember az ítélkező pózába vágja magát, hiszen gyakran rá kell döbbennie, hogy ő is éppolyan üres. Mercutio először akkor jelenik meg a drámában, amikor Rómeóval és Benvolióval a bálba megy. Mennek-mennek, és Romeo egyszercsak, szinte már az ajtófélfánál megáll, mint aki gyökeret eresztett. Még meg is kapaszkodik valamibe, hogy ne sodródjék tovább, halálsápadt lesz, megremeg. Hirtelen előérzet kényszerítette megállásra — a halál, szerencsétlenség előérzete állította meg. Valami hirtelen megszúrta, megütötte, megijesztette. Mintha valamit látott, hallott volna, valami felrémlett volna neki. Egyszóval elfehéredett, csaknem elájult, megfeszült, összeszorította fogait, hogy úrrá legyen félelmén, a közeledő baj előérzetén. Aztán, hogy barátai előtt mindezt eltitkolja, hogy elodázza a bálba menést, mindenféle bonyodalmakra kezdett hivatkozni.

Mercutio és Benvolio észreveszik Romeo állapotát, aggódnak érte, és óvatosan próbálják megszabadítani félelmétől.

Már mondtam, hogy ezt a jelenetet gyakran feleslegesnek tartják, úgy vélik, hogy csak feltartóztatja a cselekményt. Valami okból meg kell hallgatni Mercutio óriási monológját az álomkirálynőről, hogy végre eljussunk Romeo és Júlia első találkozásáig. A férfiak érthetetlen okból megállnak az ajtó előtt, cikornyásan beszélgetnek, és nem is mindig egyértelmű, hogy azért állnak itt, mert Rómeóval valami történt, amit a másik kettő észrevett, és most nyugtalankodunk miatta.

98