Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
Mi túlságosan gyakran hagyatkozunk csupán a magunk tapasztalataira, és azon kívül más nem érdekel bennünket. Néha unalmas a színészekkel szakmájukról beszélgetni, oly keveset tudnak róla. De beszélgessünk csak Jurszkijjal, Szolovjovval vagy Jefremovval, eleven, elemző gondolkodásmódjuk azonnal rabul ejt. Tudom, hogy nagyon sok fiatal színészben őszinte vágy él az igazi művészet után, de néha nem eléggé tájékozottak, fogalmuk sincs, merre tartsanak, és mit vessenek el. Ebből a szempontból, azt hiszem, az lenne a legfontosabb, hogy ne hagyják magukat sodortatni, képesek legyenek rá, hogy eltöprengjenek, szétnézzenek, megkérdőjelezzék a már megtalált megoldást, és tovább keressék, kutassák az egyetlen helyes művészi utat, az egyetlen célt, amely megéri, hogy maradéktalanul rááldozzák életüket. Gondolkodom a próbákon, s szemem előtt állandóan a Romeo és Júlia két előadása vagy talán kétfajta előadása lebeg. Az első, amikor a művet romantikusan fogjuk fel. Itt zegzugos kis erkély szerepelt, holdsütés, az ifjú pár ünnepélyes, szerelmes suttogása, amely untatott, mert nagyon ismertnek tűnt. Maguk a hősök is mintha egy meséből léptek volna elő. Ölelkezésük szinte szimbolikus, ellenségeskedésük játékos volt. Azután szépen megmagyarázták nekünk, hogy ez Shakespere-nek egy korai tragédiája, stb., stb. A másik előadástípus kegyetlen, józan. Szörnyű összecsapások, kegyetlen arcok. Nyoma sincs a bolondos fantáziájú rongyoknak és tüllöknek. Tybalt viseltes, fahéjszín bőrzekét tart kezében — ezzel csapja arcul Rómeót. Lőrinc barát aszkétikus pap, nagy, meztelen lábakkal, stb., stb. A korábbi, unalmas és hosszadalmas előadások után ez utóbbiak egyszerűen elképesztették a nézőket, különösen abban a részben, ahol a cselekmény nekilendült, s nyílt összecsapásokra került sor. A későbbiek folyamán azonban megtört az előadás íve. Mercutio és Tybalt kilehelte lelkét, véget ért az első szerelem jelenete, amelyben korábban ismeretlen, heves szenvedély tanúi lehettek a nézők. Romeo például felmászott Júliához az erkélyre, ölelkeztek, csókolóztak, a földre hanyatlottak — s amikor mindez már lezajlott, mintha egy másik, kevésbé hatásos színdarab vette volna kezdetét. 44
