Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)

nak, csakhogy Batalov nagyon jóakaratú és nyíltszívű típus volt, Kruglij pedig — színészként és emberként egyaránt — tartózkodóbb és bonyolultabb.

Tehát AZ A Batalov ragyogóan el tudná játszani azt a Tuzenbachot, aki bennem él, de amilyennek természetesen nem kötelező lennie.

Képzeljék csak el, milyen meglepően különbözne egymástól ez a két férfi, és mennyire lebilincselne mindenkit kettőjük vitája a jövőről.

A vitát Versinyin indítja meg: filozofáljunk hát ha már nem adnak teát. Nyugtalan, ideges, titkon szerelmes, emellett még éhes is, reggel óta nem evett, és még teát sem kap. Filozofáljunk hát, legalább kiöntjük a lelkünket. Jól van, ugrik fel készségesen Tuzenbach, de miről? Versinyin a jövőről akar beszélgetni — ám Tuzenbach erre csak legyint. Erről a témáról nem akar vitatkozni, ez nem érdekli. A jövővel csak a boldogtalan emberek törődnek. Ő viszont boldog, örömét leli benne, ha hull a hó, ha röpködnek a madarak. Csak el kell határoznia magát, és megválhat a hadseregtől, elutazhat a téglagyárba, udvarolhat Irinának, tíz, húsz évig; meg van győződve róla, hogy az élet gyönyörű.

De az élet csúnyán rászedi.

Bár amikor a biztos halálba indul, egyszerű szavakkal szól arról, hogy aznap még nem ivott kávét.

Versinyin pedig órájára pillantgatva fog elválni Másától, mert valahol gyülekezőt fújnak, és bármi történjék is, neki, a vándormadárnak időben szárnyra kell kelnie.

Milyen gyönyörűek a fák, és milyen gyönyörű lehetne itt az élet! Valaki egyszer azt fejtegette,hogy a Három nővérben gúnyt űzünk a munkából. Tuzenbachnak van egy monológja: „Mennyire megértem, hogy az emberek dolgozni vágynak!" Tuzenbach állítólag ironikus hangon mondta e szavakat. Távol álljon tőlünk! Micsoda képtelenség! Hiszen én magam is, meg az előadásban szereplő színészek is reggeltől estig dolgozunk, és ez adja napunk értelmét, örömét - miért ironizálnánk hát a munkán? Amellett eléggé ostoba dolog lett volna, ha Tuzenbach monológja olyan kicsengést kap, amely szerint ő, aki annyira vágyik dolgozni, kinevetné a munkát. Egyébként persze tréfálkozhatna önmagán, s ebben nem lenne semmi kivetnivaló. Csak az igen ostoba emberek nem tudnak élcelődni önmagukon. Tuzenbach feltehetőleg önmagán gú26