Alpár Ágnes (szerk.): Madách Színház 1951 - 1976 (Budapest, 1976)
Madách Színház 1950 - 1976
jelölte ki.” Érdekes feladatokat, néha vitatott gondolatokat hozott a Hosszú weekend és a sorozatzáró Hetvenes évek, de mindenképpen magukban hordozták a jövőbeli közös alkotások ígéretét. — Két darabbal szerepelt a színház műsorán Vészi Endre, mai drámairodalmunk egyik jeles képviselője, akinek különösen második műve, A hosszú előszoba, ez a „vallomás a mai árnyékvilágról” aratott méltó sikert. S ha ez a darab a mából merített, úgy Fejes Endre itt bemutatott szatírája, a Vonó Ignác, — Kiss Manyi és Garas Dezső fergeteges erejű groteszk alakításaival — a félmúlt árnyait idézte fel. Szinte alig marad hely a legújabb drámaíró nemzedéknek e színházbeli indulásait még csak említeni is. De mégsem szabad megfeledkezni a tragikusan korán elhunyt Kamondy László Vád és varás(slat-ító\, Müller Péternek a Szovjetunióban is nagysikerű Márta című történelmi visszapillantásáról, és csak a szerzőket sorolván: Sós György, Szakonyi Károly Gyurkovics Tibor, H. Barta Lajos, Polgár András darabjairól. Még egy olyan szerzője van a Madách Színháznak, aki drámaírói — pontosabban vígjátékírói — működésének javát éppen itt szólaltatta meg: Tabi László. Hat darabját mutatta be a színház. Ez részben annak cáfolatául is szolgálhatott, ha valaki arisztokratizmussal vádolta volna a színházat; másrészt azonban egy lényegében rendkívül fontos műfajnak, a vidám szatírának adott helyet, kifutási lehetőséget. Nagyon is elevenbe vágó volt mindjárt az első találkozás, a Különleges világnap bemutatója (Both Béla rendezésében), amelynek címe társadalmunkban szinte szimbolikus értelmet kapott. Ugyanezt a derűt árasztotta a későbbi művek közül az Enyhítő körülmény, majd a Családi dráma, amely utóbbi az elmúlt néhány évben országosan játszott sikerré alakult. Még így is, a felsorolásnak ebben a zsúfoltságában sem lehet teljes a kép, de azért mégis megsejteti azt a hatalmas munkát, amely a Madách Színházban a mai magyar dráma megszólaltatása érdekében folyt és bizonyítja, hogy a műsor szerves, sőt végső arányaiban döntő része éppen a mai magyar drámairodalom. * Csak részben szól a műsorról, de tulajdonképpen átvezet a művészi munka egyéb területeire a Madách Színház életének az a sajátossága, hogy — még ezen a rövid negyed századon belül is — más színházaktól eltérő gyakorlattal rendszeresen megismétel új rendezésben, új koncepcióban, új szereposztással, egyszer már bemutatott darabokat. Érintőlegesen már említettük, hogy így ismétlődött — néha több mint egy évtized elmúltával — az Éjjeli menedékhely, a Nyaralók, a Kurázsi mama, a Sosem lehet tudni, a Mizantróp, a Vőlegény, az Elveszett paradicsom és az Egy szerelem három éjszakája. Mi késztetheti a színházat ilyen „rendhagyó” műsoralakításra? Aligha véletlen egy jelenség ilyen következetes visszatérése. Indokolhatja az „újraolvasás” izgató kényszere, új mondanivaló fel-22
