Szántó Judit (szerk.): A Gyulai Várszínház 15 éve (Budapest, 1978)
Almási Miklós: Köszöntő helyett
KÖSZÖNTŐ HELYETT Felséges látvány, ahogy az apró házak, facsoportok, modern nyaralók után, egyszer csak szemünkbe ötlik a gyulai vár vörös tégla falrendszere, szinte sértetlenül közvetítve, hangulatában, méreteiben, építészeti különlegességével, az érkező számára négy-ötszáz év történelmét. Nem hivalkodik hegy tetején, nem romjaival emlékeztet a történelem árnyjótékaira: a kis tóból kiemelkedve csak „van” - mintha némaságában is megszólaltatná a nemzeti történelem kontinuitását. Immár tizenöt éve nem néma ez a történelem: a vár a história művészi vallatásának fórumává alakult. Otthont ad — mert ügyszerető és értő kezek otthonná formálták — a történelmi dráma műhelyének s egyúttal, a nyári játékok örvendetesen terebélyesedő helyszínei között, egy saját műfajjal, saját hangulattal és saját mondanivalóval rendelkező színházi vállakózásnak. Történelmi sorsfordulóink olyan képsora bontakozott ki e játéktérben, melyben nemcsak a magyar múlt kapott helyet, hanem a szomszédos népekkel együtt és közösen megélt századok is megszólalhattak. Ez a tudatosan kialakított eszmei-társadalmi küldetés tartja fenn a gyulai várjátékok életképességét, sokszínűségét, az utóbbi években egyre növekvő népszerűségét. A Sárközi-féle Dózsától Darvas József Hunyadiján, Száraz György A nagyszerű halálján át Illyés Dániel az övéi között című művéig vagy a Magyar Passió előadásáig ez a gondolat fűzi egységes és sajátos fonalra az elmúlt évek bemutatóit. A színház természetesen megalakulásának első percétől tudta, hogy a múlt komor pompájú vallatása egyoldalúsághoz vezethet, sőt, a nyári játékok hangulatával ellentétes törekvésekké torzulhat. így szinte megindulásának percétől kapcsolatot talált színházi életünknek azokkal az újító kezdeményezéseivel, amelyek az ironikus, groteszk, játékos szemléletmódban látták és keresték a színjátékos kísérletezés egyik lehetőségét. A gyulaiak egy frissebb dramaturgia megteremtését tűzték ki célúi, amely korszerűbb fegyverzetben képes megbirkózni történelmünk bonyolult ellentmondásaival - és ez a törekvés a közönség igényével is találkozott. Mind a klasszikus, mind a mai magyar műsor területén nem egyszer találtak itt otthonra, kísérleti műhelyre — és sikerre — a szatirikus felhanggal is rendelkező vígjátékok, a fanyarabb humorú komoly históriák és a groteszk légkört teremtő tragédiák: Calderon Huncut kísértete, Racine Pereskedőkje, Görgey Gábor Törököt fogtunk vagy Páskándi Géza Távollevők című művei jelzik ennek az útnak legeredményesebb fázisait. A másik, kitapintható törekvés a klasszikus magyar dráma tetszhalott műveinek feltámasztására, új látásmód vezérelte újraformálására irányult. (Szigligetivel kezdődött, a Bánk bánnal, majd a Csák végnapjaival folytatódott ez a sor.) S végül, a történelmi sorsfordulók feszítőén drámai erejét a mai társadalmi konfliktusok felől tekinti át az a drámasorozat, melynek tengelyét, az itt szóhoz jutó új írógeneráció mellett, az élő magyar irodalom nagyjai — Illyés, Darvas, Keresztury, Száraz György, Hernádi Gyula adták. Tizenöt év hosszú idő. Nemcsak egy színház életé
