Katona Ferencz (szerk.): Állami Déryné Színház 1951 - 1975 (Budapest, 1975)
Fejezetek az Állami Déryné Színház történetéből
22 függéstelen észt rád mű so ro kát és bizony, buktatott meg darabokat is. Ne féljünk: nem remekműveket. Hanem kevésbé sikerült, vagy az ő számára végképp idegenül ható, netán hamis, bizonytalanabb mondanivalójú műveket. És bírált azokon az összejöveteleken, amelyek majdnem tervszerű rendszerességgel történtek és történnek ma is az előadások végén. A falvak közönsége nem rohan a ruhatárba; sokszor marad ott még az előadások végén és megbeszéli a látottakat. Nem megrendezett ankétok ezek, bár olyanok is vannak, hanem természetes találkozások. Morális és művészi problémák kerülnek itt megbeszélésre, néha talán vitára is - ahogy a darab vagy az előadás sugallta. Semmi megható nincs ezekben a kapcsolatokban, inkább természetességük, zavartalanságuk a szokatlan. A nagy színházkultúrák manapság szinte kétségbeesve keresik azokat a lehetőségeket, amelyek őket nézőikkel újra élő kontaktusba hozhatnák: körülveszik a közönséget, bekerítik, sokkolják. A falusi előadásokon minden erőltetettség nélkül közel, szinte testközelben van egymáshoz játékos és néző. A gyerekek néha a színpad szélére könyökölnek. A kezdeti megilletődöttséget a közvetlen élmény lehetősége váltotta fel. Közös gond, hogy létre is jöjjön ez az élmény. Nem mindig sikerül. De a keret alkalmas rá. * Bár az ilyen történeti jellegű összefoglalás természete szerint a múltból indul ki, ahhoz viszonyít, nem maradhat meg ennél a retrospektív szemléletnél. Lezárult egy korszak a Déryné Színház életében is — még ha a záróvonal nem is látható. Továbbmenni, a múlt tudatában is, csak a jelenből lehet. A hivatkozások helyét a tervek foglalják el. A hétköznapi munka alatt a jövő kontúrjai rajzolódnak ki. Az első és oly sokszor megismételt kérdés persze: lesz-e jövő? Nem is egyszer vitára került a színház változó helyzete, megmaradt és megváltozott feladata. S nem ritkán akadtak olyanok is, akik — az általános változást talán el is túlozva — felszámolása, megszüntetése mellett érveltek. De az objektivitás nevében azt is meg kell állapítanunk, hogy nem azok gondolkodnak így, akikhez a színház az előadásait viszi. Az ország területének legalább a fele, a megyék nagy része a magáénak tekinti a színház munkáját. Nemcsak megszokásból, hanem mert pontosan tudják, hogy megszűnése esetén, egyik pillanatról a másikra senki sem vállalná magára az évi 1600—1800 ténylegesen megtartott kulturális esemény — és művészi élmény — pótlását. Rombolni az építés reménye nélkül — aligha szabad követni az ilyenfajta példákat. Vagy hiszünk abban — s éppen most, amikor az ország közművelődésének ügye fokozott súllyal került a tennivalóink sorába —, hogy tehát a színházi élménynek személyiségformáló ereje van, éppen jelenléte, „testi” szuggesztivitása eredményeképpen, s akkor minden erővel ragaszkodnunk kell a színjátszás minden meglevő és még kialakítható lehetőségéhez. Persze, a formák, a szervezeti keretek változhatnak. Kell is változniuk, ha nem akarnak elmaradni a mozgó időtől, a fejlődő társadalomtól. Nyilvánvaló, hogy fejleszteni kell a színház gazdasági-technikai bázisát, hogy a magasabb igényeknek megfelelő apparátussal tehessen eleget, s bírálói előtt ne hivatkozhassék eszközei gyatraságára. Változik s még nagyobb tempóban fog változni az ország település-szerkezete. Nyilvánvaló, hogy éppen a legnagyobb területet bejátszó színháznak kell ezeket a szerkezeti változásokat a legérzékenyebben, a saját szervezeti kereteinek változtatásával, követnie. Igazodnia kell az állandó telephelyű vidéki színházak körzetesítés-programjából adódó helyzetekhez — s ez sok esetben valószínűleg a számukra felszabaduló, jó játékhelyeket is jelenthet. A parasztság jelentősen emelkedő életszínvonala talán lehetővé teszi a kötöttebb. bérleti jellegű előadássorozatokat, amelyekre persze eddig nem is voltak tapasztalatok. És a legkülönbözőbb híradásokat, riportokat, felméréseket figyelve, amelyek a tanyákon lakók még mindig óriási számáról informálnak, felmerül a tanyai százezrek megközelítésének problémája is. Talán közelebbhozásának lehe
