Katona Ferencz (szerk.): Állami Déryné Színház 1951 - 1975 (Budapest, 1975)
Fejezetek az Állami Déryné Színház történetéből
mondják a darabban s úgy látszik, az ebből fakadó vagy keletkezhető helyzetek nem voltak ismeretlenek a Déryné Színházat látogatók számára sem. Viszont megint csak közelebbi, sőt talán fájó pontra tapintott rá az 19ó5-ben bemutatott Bakonyi történet, P. Horváth László darabja. A mese talán nem is volt túl komplikált: egyszerű szerelmi háromszög, tragikus befejezéssel. Ment is vagy százszor. De érdekesek voltak azok a találkozások, amelyek, mint például Diósjenőn, ,,a rétsági járás egyik legmélyebb zugában" a dráma nézői és az együttes között alakultak ki. S mint ahogy a riporter a Nógrád című lapban megírta, még ha elnagyoltan vázolta is a darab a felvetett erkölcsi problémákat, de a vita mégsem haszontalanul folyt. „Az eleven mai élet bontakozó, friss erkölcsi normái hadakoztak a múlt poros ítélkezéseivel, a család, az emberi együttélés dolgairól, azt a fontos tapasztalást nyújtón, hogy már a falusi világ is tisztultabb társadalmi magaslatról tekinti be életünk bonyodalmait... szembenézésre késztetett olyan kérdésekkel, amelyekre a múltban leginkább álszemérmes szemforgatás, farizeuskodó háborgás volt a válasz, valláserkölcsi dogma az ítélet... Jó lépést tett előre a színház társadalmi, emberi közösségeket foglalkoztató kérdések együttes megválaszolására ...” Nem véletlenül emeljük ki ezeket a produkciókat és ezeket az idézeteket. Bennük és általuk tükröződik a legvilágosabban az a sajátos helyzet, amelyet országunk kulturális életében a Déryné Színház betölthet és sokszor be is tölt. Ennek a helyzetnek a felismerése vezetett oda is, hogy Illyés Gyulával véve fel a kapcsolatot, népi komédiát írattak vele, s azt Bolhabál címen 1965. december 12-én Alsópáhokon be is mutatták. A bemutató szimbolikus jelentőségű volt. Pándi Pál a Népszabadságban méltatta az eseményt, megállapítván: „Ahhoz, hogy Illyés Bolhabál ja ebben az országban színre kerüljön, olyan államhatalomra volt szükség, amely csaknem húsz esztendő óta lehetetlenné teszi az egykori földbirtokosok, majdhogy azt nem írtam, .színre kerülését', de helyesebb, ha azt mondom: osztályigényeinek teljesülését. 15 Mert színre kerültek a régi urak, ezúttal a színházban, méghozzá történelmi alkonyatukhoz illő minősítéssel." S a történelmi tanulság mellett még mai asszociációkra is lelt: „S az is pórul, azaz úrul jár előbb-utóbb, aki manapság próbál segédtisztként vagy főtisztként basáskodni, zsarnokoskodni a dolgozó embereken. Akár falun, akár városon." És a szimbolikus jelentőségről, a magyar falvakban visszhangra lelő színház mélyebb értelméről szólt Illyés Gyula Párizsból írt levele a színház akkori s azóta elhalálozott igazgatójához, Ascher Oszkárhoz. Néhány mondatát idézni kell, mert nem hiányozhatik a Déryné Színház munkájáról szóló rövid összefoglalásból sem, s mert általánosabb, országos problémák is megszólaltak benne. „... hogy lehetett volna sajátos nagy színházunk, ha nem volt városunk, polgárságunk, ami annak idején a népet is jelentette? Hogy pótolható ez a hiány, a nép — a vidéki tömeg — és a nagy szándékú dráma találkozása, fogaskerék-együttműködése? Pótolható-e egyáltalán?... Nekem nem ez az első vállalkozásom ebben az irányban. Régóta figyelem — tisztelettel és elismeréssel — a Déryné Színház munkáját és eredményeit... Színház falvakban, vándorszínház! — ez nekem ma is Széppataki Róza és Petőfi útrakelését jelenti. És rangját. — Äscher Oszkárhoz szinte kamaszkori barátság — vitázva is lám eltéphetetlen kapcsolat — fűz. Munkatársai egy-kettőre munkatársaim lettek. Az ő érdemük, hogy ennek a Bolhabálna к a mondanivalója, amely a Puszták népe ideje óta a fejemben lapult, papírra került. — Hogy színpadra is kerüljön. — Azzal a szerénynek tetsző egyetlen kikötésemmel, hogy csakis vidéken, falusi közönség előtt jusson oda, a lehető legvidékibb, legfalusiasabb hozzáértők szórakoztatására. És véleményének kicsiholására. E vélemény fölmérése, fölhasználása végett... Merő véletlen ugyan, de hadd érezzék mégis jelképet benne, hogy Párizsból, az idő rövidsége miatt, egyenest Páhokra kell utaznom." A bemutatót közel száz előadás követte: a darab pedig, írója későbbi hozzájárulása alapján, továbbfejlesztve mégiscsak a fővárosba, a Thália Színház színpadára került.
