Katona Ferenc (szerk.): Miskolci Nemzeti Színház 1823 - 1973 - (Budapest, 1973)
Fejezetek a miskolci színészet történetéből
8 nete ismét egy egész korszak jellemzőit sűríti. Az új színházat nem országos igény hívta életre, hanem egy polgáriasodó vidéki város közönsége, s noha 1844-ben még megkísérli Borsod vármegye, hogy a leégett színház felépítésére vármegyei szintű országos adakozás formájában teremtse elő a pénzt, az így befolyt 139 Ft 73 krajcár ékesen bizonyította, hogy a miskolci színház felépítése már nem közügy, s hogy az adakozásokból épített színházak korszaka lezárult. Széchenyi 1832- ben lefektetett elvei a részvénytársasági alapokon nyugvó színházépítkezésekről és üzemeltetésről lassan valóban kezdenek tért hódítani. A 40-es évek vidéki magyar társadalmi közéletének szinte egyetlen színhelyén, a kaszinóban született meg az eszme, hogy a várossal elcserélt új telken, tehát a mai Déryné és Széchenyi utca sarkán új színház épüljön. Az 1846. december 19-i kaszinói választmányi ülésen Szemere Bertalan, a kaszinó akkori elnöke, mint leveleiből kiderül, a színház régi barátja, és Kun Lajos igazgató aláírási íveket bocsátott ki, s felhívták az ország tehetősebb lakosait, hogy részvények vásárlásával tegyék lehetővé a miskolci színház felépítését. Felhívásukban egyben leszögezték, hogy színházat csak részvénytársulatbani egyesülés által lehet teremteni, s az építéshez hiányzó 30 000 forintot 300 darab 100 pengő forintos részvény biztosítaná. A részvények kamatoznak, tulajdonosaik számára jogokat biztosítanak, s végül bizonyos százalékuk évenként sorshúzás útján beváltásra kerül. A felhívást meglepő siker koronázta, 1847. március 27-én a színházépítő részvénytársaság megtartotta alakuló közgyűlését. A kibocsátott 49 aláírási íven 312 részvényes szerepelt, amelyből 245 esett Borsod vármegyére és 67 megyén kívüli személyekre, ismét bizonyítva a színház helyi jellegét. 1847. szeptember 3-án megtörtént az alapkőletétel, az építkezés már 1848-ban lelassult, 1849-ig csak a színházépület jövedelmező részei, a boltok, s a lakások készültek el, a színház maga felépítetlen maradt. Megnyitására csak 1857. szeptember 3-án, tíz évvel az alakuló közgyűlés után került sor. A miskolci színház terveit Cassano József készítette. Az eredeti tervek nincsenek meg, de mind az elkészült épületből, mind az egykorú források tanúságaiból kitűnik, hogy hiányos és a célnak nem megfelelő terveket készített, amelyhez még a plágium gyanúja is keveredett. 1843-ban a régi színház leégvén Szemere Bertalan kérte fel Cassano Józsefet - aki Triesztből telepedett Pestre -, hogy készítse el az új színház terveit. Tőle függetlenül megbízást kapott az akkori alispántól Hild József is. Amikor később Szemere lett az alispán, ismét kézbe vette a színházépítés ügyét, de Cassanónak - esetleges felhasználás végett - elküldte Hild terveit is. Az Életképek felmentette Cassanót a plágium gyanúja alól: ,,Mi tulajdon szemeinkkel láttuk, s párhuzamosítottuk a két kérdéses tervet s igazságos véleményünk ez: a Hild-féle terv egész washingtoni congressus ház, ennek hosszúsága, s idomzatával alkalmatlan egy városi színházul. Cassanóé ellenben a legkellemesebb olasz ízlésű épület. . A város döntéséhez a tervek hiányában nehéz hozzászólni. Egy bizonyos: az érintett korszakban Hild pályája csúcsán volt, Pestet újjáépítette, színháztervezéssel már korábban is foglalkozott, minden vonakozásban megbízható építész. Cassano korábbi színháztervei nem ismeretesek, a miskolci hiányosságok pedig olyan nagymérvűek voltak, hogy 1851—52 táján, amikor a hibák kezdtek nyilvánvalóvá válni, Cassano a tervekkel együtt megszökött. Ehhez járult még, hogy a kivitelezést a nagyobb vállalkozásokban járatlan Váczi Istvánra bízták, 1849-ben pedig, Váczi halála után nem volt építőmester, aki vállalta volna a további építkezéseket. Az építkezések elhúzódása, a tervek körüli bonyodalmak s még számtalan más ok miatt az eredetileg tervezett 44 100 Ft a végelszámoláskor 61 324 forintra emelkedett, hihetetlenül megterhelve a színházi részvénytársaságot és a színházat, így közvetve a színigazgatókat is. A színház hiányosságai nem külsejében mutatkoztak, szép, arányos, portikuszos homlokzata ma is joggal a városkép döntő eleme. Előcsarnoka tágasabb és magasabb volt a pesti Nemzeti Színházénál, a nézőtér szintén tetszetős volt, de mint Egressy egykorú leírásából kitűnik, sem a közlekedés, sem az akusztika, sem az öltözők, sem több más, a színház működtetése szempontjából alapvető építészeti feladat nem volt megoldva. így a nézőtér és a színpad alapterületét kivéve már a maga idejében is korszerűtlen a színházépület. Ezért már közvetlenül az épület megnyitása után megkezdődtek a bővítések és átépítések, 1902-ben, majd 1925-ben, de végleges megoldást csak a legutóbbi korszerűsítés hozott. 1916-ban, hosszas huzavona után - amelynek kezdetei 1854- re nyúlnak vissza — a színházat végérvényesen a város vette tulajdonába. így történetében először, legalábbis potenciálisan, olyan tőkegazdag tulajdonos birtokába került, amely állandó szubvenciókkal tudja támogatni a színházat és a társulatokat, ezzel mintegy megteremtődik egy magasabb művészi színvonal kialakulásának egyik fő feltétele. Ennek az alapvető változásnak a gyümölcse az 1920-as évekre érik be. A Sebestyén-testvérek igazgatásának ideje Miskolc színháztörténetének feltétlenül az egyik legélénkebb korszaka. 1925- ben maga a színházépület is gyökeres átalakításon esik át. Ebben az időben indult meg az a mindmáig tartó gyors iramú fejlődés, amelynek eredményeként Miskolc „nagyvárossá”, nagyságban és lélekszámban az ország második városává
