Katona Ferenc (szerk.): Miskolci Nemzeti Színház 1823 - 1973 - (Budapest, 1973)

Fejezetek a miskolci színészet történetéből

többféle tényezőben látom: a helyes műsorpolitikában, a színház erőskezű, következetes vezetésében, a kritikához való helyes viszonyban, és ami mindebből következik: az együttes kialakulásában, s ennek eredményeképp abban a derűs optimizmusban, amely átragadt a nézőtérre és létrehozta az együttesnek és dolgozó közönségnek azt a felejthetetlen szép találkozását, amelynek tanúi voltunk. A jó előadás szinte a szemünk láttára forrósodott mindig tovább, színház és közönség egészségesen találkozott úgy, ahogy ez csak a mi kultúrforradalmunkban lehetséges.”

A kritikusok előtt is szép sikert aratott a dráma. Hubay Miklós ezt írta a Színház és Filmművészetben: ,,A magyar színművészet fejlődésére éppen most, a sematikus ábrázolás veszélyei között haladva, különösen áldásos az ilyen biztosan és bátran formált vígjátéki hősök színpadra vitele. Színészeink nevelésének is jó iskolája Kornyejcsuk darabja.”

Gyárfás Miklós a Szabad Népben: „A rendezés fő eredményének azt tekinthetjük, hogy az ötletek gazdag sora közben maga az élet nem vált karikatúrává, a problémák megmaradnak igaznak, és az emberek embereknek. Az előadás szovjet légkör megteremtésére és szovjet emberek ábrázolására törekedett — s ez nagyrészt sikerült.” Kornyejcsuk a későbbiek során szinte „háziszerző” lett Miskolcon: több darabját adták - sikerrel. Ugyanígy kiemelkedő fogadtatást kapott Katajev bohózata, a Bolondos vasárnap. Ennek a kedves játéknak a sikeréhez nemcsak a szerző neve fűződik, de a rendező Orosz György is itt kötelezte el magát a miskolci színház sokoldalú, sokszínű műsora mellett, s ez a játék volt egyike a pályakezdetén álló Hacser Józsa és Szirtes Adám sikereinek is.

Hasonló nagy siker volt Horvai István rendezésében Katajev másik bohózata, a Négy bolond egy pár (A kör négyszögesítése), valamint I If és Petrov szatirikus komédiája, a Tizenkét szék.

A szovjet bemutatók sorából azonban nemcsak vígjátékokat emelhetünk ki. Magyarországon a miskolci színház mutatta be először Trenyov A Néva partján és Lunacsarszkij Don Quijote című drámáit, de a másutt már sikerrel játszott darabok miskolci bemutatói közül is kiemelkedik a Ljubov Jarovája, az Optimista tragédia és az Irkutszki történet kitűnő előadása. A szovjet drámák mellett rendszeresen műsorra tűzte a színház a szocialista országok kortárs-drámáit és klasszikusait is. A teljesség igénye nélkül kiragadott néhány darabcím is bizonyítja e törekvést: Kiima A szerencse nem pottyan az égből, Kundera Kulcsok, Lovinescu Rombadőlt fellegvár, Caragiale vígjátékai, vagy Capek Harc a szalamandrákkal című

23

regényének színpadi változata, amely a vállalkozás művészi nehézségein túl különlegesen nehéz szcenikai feladat elé is állította a színházat. Még a színház átépítésének nehéz viszonyai között is volt ereje a színháznak, hogy országos sikert teremtsen a Kamaraszínházban, Wolf Cattarói matrózok című művével.

Az előadás méltatására idézzük az Északmagyarország 1958. decemberi kritikáját: „Orosz Györgynek, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjének az az érdeme, hogy kortársi tapasztalatok nélkül is, ihletett művészi megérzéssel, korlátozott létszámú férfiegyüttessel, szerény műszaki lehetőségek között is, hitelesen tolmácsolta a magával ragadó, lenyűgöző erejű, vérbeli szocialista realista szemléletű drámát... Az aránylag szűkszavú szövegkönyvből kitűnő érzékkel hámozta ki a szereplők jellemrajzát, s végső összegezésben az előadás pontosan fedi az eszmei mondanivalót.”

Úttörő jellegűnek tekinthetjük a nagy sikerű Brecht-előadást is, a Horvai István rendezte Állítsátok meg Arturo Uit! című produkciót. Úttörő jellegű volt egyfelől azért, mert Brecht a bemutató időpontjában nem volt kedvelt szerzője a magyar közönségnek, és kevesen vállalkoztak arra a rendezők közül, hogy színpadra tegyék műveit. Kivált az Arturo Uit, amely a címszereplőre megkülönböztetetten nagy megterhelést ró szövegmondásban, mozgásban egyaránt. Horvai azonban bízhatott címszereplőjében: Sztankay István, a főiskolát éppen csak elvégzett fiatal színész ebben a produkcióban bebizonyította, hogy több annál, mirit amivé elkönyvelte a köztudat korábbi filmszerepe alapján: orgánuma, mozgása és alakítókészsége révén jelentős feladatokra alkalmas színész. A Brecht-előadásban nyújtott kiváló alakítása után hamarosan a Nemzeti Színház szerződtette.

Az előadásról így ír a Magyar Nemzet: „Ezt a sodró erejű, igaz és aktuális drámát a miskolciak is jól tolmácsoló fordításban, a híres Berliner Ensemble 1959-es előadása nyomán mutatták be .. . Horvai István a gengsztertörténetet szellemes ötlettel cirkuszi attrakcióként viszi színre. Hatalmas cirkuszkocsi vonul végig a színpadon, a kocsi plakátjain a cirkuszban szokásos nagy számok, ezúttal Hitler, Göbbels, Goring, Rohm képei vicsorítanak felénk. A vásári komédiát, medvetáncoltatást, oroszlánidomítást idéző kép ezután eltűnik, csak a kocsi marad a színpadon, s a cselekmény egy része ennek a deszkáin folytatódik.. . Horvai rendezése a hitlerizmus korrajzában a nevetséges és a torz, a félelmetes és a borzongató vonásokat jól adagolva vegyíti, és a biztos kezű szakember érzékével ügyel arra, hogy a groteszk ne uralja el a színpadot, s az intő félelem ott honoljon minden jelenet mélyén.”