Katona Ferenc (szerk.): Miskolci Nemzeti Színház 1823 - 1973 - (Budapest, 1973)
Fejezetek a miskolci színészet történetéből
16 akar a mindennapok gondjaitól, felejteni szeretne. így előre nem várt, de érthető módon egyre látogatottabbak lesznek újra a színházak, főleg ott, ahol a műsor ezt az igényt jól kielégíti. Palágyi a lehetőségekhez képest megpróbál ugyan ennek a színvonalcsökkenésnek ellenállni pl. az Othello vagy A tanítónő előadásával, de az általánosan érvényre jutó törvények alól ő sem vonhatja ki magát. 1916-ban már szériában játszik operetteket, de ezeket az előadásokat is veszély fenyegeti, mert a zenekarokat hadi szolgálatra rendelték. Palágyi nagy nehézségek árán tudta elintézni Bécsben, hogy a cs. és kir. 21. gyalogezred zenekara ismét játszhasson a színházban. 1917- ben már annyira katasztrofális a gazdasági helyzet, hogy februárban kormányrendelet intézkedik a színházak bezárásáról. Takarékosságra hivatkoznak. Miskolc város polgármestere azonban külön engedélyt ad a játszásra, mert a színház bezárása esetén 120 ember megélhetése kerülne veszélybe, „mivel a háború alatt a színészek nem kapnak fizetést, hanem a napi bevételen aránylagosan osztozkodnak”. A megélhetésük így sem biztosított, hiszen pl. egy kardalos maximális havi fizetése 180 K, a legolcsóbb albérlet 80 K, az ebéd- és vacsoraköltségek pedig kitesznek legalább 160 koronát. Míg Palágyi sorozatos helyáremelésekkel keresi a kivezető utat, a város nyáron mozit akar nyitni a színházban, hogy ezzel is növelje bevételét. Palágyinak fülébe jut a hír s ajánlja a városnak, hogy e helyett inkább a legszükségesebb javításokat végeztessék el, mint pl. ,,A múlt évben teljesen használaton kívül helyezett és az előadásokhoz feltétlenül szükséges süllyedők visszaállítását." Ekkor még nem tudhatta, hogy a következő 1918—19-es évadban mennyire más dolgokkal lesz a város elfoglalva. 1918- ban az őszirózsás forradalom még semmi szervezeti változást nem hozott a színházak életében és eszmeit is csak keveset, viszont a Tanácsköztársaság vezetői már felismerték a színházak szocializálásának fontosságát, a színháznak agitatív nevelőeszközként való felhasználását, s ennek érdekében elrendelik a színházak magánkezelésből közkezelésbe vételét. A színházakat most már a munkások is fogják látogatni, s a közoktatási népbiztosok gondoskodnak majd e rendelet végrehajtásáról. Miskolcon pedig színész is kerül a megyei és városi tanács kulturális bizottságába, Herczeg Vilmos személyében. „ . . . lehetőleg forradalmi szellemű és szocialista tendenciájú darabokat, ilyenek hiányában pedig klasszikus darabokat játsszanak" - szól a Kormányzótanács felhívása. Aktuális darabok híján politikai, művészeti és erkölcsi kérdésekről hangzanak el előadások a színházban, s egyre rendszeresebbé válnak az ún. Vörös Katonaestek is, ahol vezető értelmiségiek, tanárok, újságírók tartanak drámaismertetéseket, rövid magyarázatokat az előadások előtt. A repertoár azonban nemigen változott. Részben, mert idő sem volt új darabok bemutatására, részben pedig azért, mert a színházak élén továbbra is a régi igazgatók álltak, csak módosult hatáskörrel. Új, a színház üzletmenetéhez is értő vezetőket nehéz lett volna egyik napról a másikra előteremteni. Néhány, az új szellemet hirdető darab még így is műsorra került, mint pl. Ibsen Népgyűlölője, Heiyermans Reménye vagy Hauptmann Takácsok c. drámája. A Közoktatásügyi Népbiztosság rendelete értelmében a színházjegyek többségét Miskolcon is a munkások részére tartották fenn, kedvezményes áron. Igazságos szétosztásukról a szakszervezetek gondoskodtak. Az intézkedés következtében így azok a rétegek is eljuthattak a színházba, amelyekről a Közoktatásügyi Népbiztosság „Mit adott a forradalom?" című kiadványa így írt: „Ennek a közönségnek bizony nincsen tegnapja az ízlésben - s mája legnagyobbrészt rossz illatú és homályos eredetük emlékeivel terhes —, de épp oly bizonyos, hogy holnapjuk van. S ez a holnap a színház szempontjából kétségtelenül értékes, mert ezen fog felépülni a háború utáni színház — az új színház.” Gondoskodás történt a színészekről is. A Szocializált Színházak és Mulatók Bizottsága június 12-én azt írta a miskolci Munkás- és Katonatanácsnak, hogy szeptember 1-i hatállyal rendezni fogják a színészek fizetését, addig pedig a város gondoskodjék a színészek életkörülményeinek javításáról, ha másként nem megy, emeljék fel a helyárakat. A rendelet végrehajtására azonban a történelmi események közrejátszása folytán már nem kerülhetett sor. A Tanácsköztársaság leverése után Palágyi ellen hajszát indítanak „a kommün alatt tanúsított magatartása" miatt. Huzavona támad ennek következtében a színház bérlete körül is, míg végül azt az áthidaló megoldást választják, hogy Palágyiné Menszáros Margitra bízzák az igazgatást. A városnak így megmaradt a továbbra is óhajtott társulat, de ugyanakkor eleget tettek azok kívánságának is, akik sürgették Palágyi távozását az igazgatói székből. A világháború s a forradalom után kialakult helyzet semmiféle vonatkozásban nem kedvezett a vidéki színészetnek. Szervezeti téren is megmaradt a kerületi rendszer, noha több jelentős állomáshely elvesztése azok átalakításához vezetett. A színházak továbbra is magánvállalkozások maradtak. Némi állami támogatást ugyan élveztek az igazgatók, de sokszor nyomorúságos és a csőd szélén álló anyagi helyzetükön ez nem sokat javított.
