Staud Géza: A rendezés titkai - Százezrek színháza 4. (Budapest, 1967)
A szereposztás
A SZEREPOSZTÁS A rendező másik fontos teendője a szereposztás. A nézőközönség általában ritkán érzi ennek a mozzanatnak az igazi jelentőségét, s többnyire azt hiszi, hogy az nem más, mint a színészi feladatoknak a társulat tagjai között való mechanikus szétosztása. Holott a szereposztás már a darab előadását megelőző, olyan lényegbevágó ténykedés, amely alapvetően határozza meg a művészi mondanivalót. A helyes szereposztáshoz a rendezőnek nemcsak a színre kerülő művet kell rendkívül behatóan ismernie, hanem a színtársulat tagjainak művészi képességeit is. Ha a színészek nincsenek is ma már olyan merev kategóriákba, „szerepkörökbe” osztva, mint a múlt században, amikor hősről, hősnőről, kedélyes apáról, intrikusról, naíváról, szubrettről stb. beszéltek, azért mégsem alkalmas minden színész bármelyik szerepre. A színész az egyetlen művész a világon, akinek a teste is a műalkotáshoz tartozik, mert a színész alkotó és alkotás egy személyiben. Ennek következtében egyáltalán nem közömbös, hogy például a Bánk bánt magas vagy alacsony, sovány vagy kövér, kék vagy barna szemű színészre osztják. Még nagyobb jelentősége van a színész hangjának. Milyen más hatást kelt egy tenor, egy bariton vagy egy basszus hangú színész. Mindezek az adottságok a szerepnek is alkotó elemeivé válnak és a közönség előtt Bánk bán magas vagy alacsony alakban, kövéren vagy soványan, kék vagy barna szemmel jelenik meg, magas vagy mély hangon beszél és ezekkel az alakítástól elválaszthatatlan testi tulajdonságokkal rögződik bele a néző tudatába. A testi adottságoknál még nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani a színész belső, alkati tulajdonságainak. Vannak tekintélyt parancsoló, súlyos, lenyűgöző egyéniségek, mint volt Egressy Gábor, ödry Árpád vagy Csortos Gyula, és találkozunk líraibb, behízelgő modorú, lágy színészi egyéniségekkel, mint amilyen Abonyi Géza vagy Uray Tivadar volt. Sajátos adottsága egyes színészeknek bizonyos komikai erő, amely nevetésre 18
