Rátonyi Róbert: Az operett csillagai. I. - Százezrek színháza 5. (Budapest, 1967)

Tíz sikeres esztendő

csábított el hosszabb-rövidebb időre a külföld, hogy ott is bebizonyíthassák azt a mondást, mely először Julius Brammer, Kálmán Imre bécsi szövegírójának ajkán hangzott fel: „A magyar operettszínésznek nincsen párja sehol a világon!”

(Így „rabolta el” a külföld a Király Színház egyik legnépszerűbb primadonnáját, Petráss Sárit, aki alighogy megalapozta sikerét a Hollandi lány című angol operettben, máris Bécsbe, majd Berlinbe szerződött, míg a későbbbiekben a londoni és az amerikai operettszínpadok dédelgetett operettsztárja lett. és haza már csak „vendégszerepelni” járt.)

Nem csoda, hogy Beöthy optimistán nézett az elkövetkező évek elé. Mindéhhez nem kis mértékben hozzájárult, hogy 1907-ben átvette a Magyar Színház igazgatását is, és azzal segítette a Király Színház egyeduralmát, hogy a Magyarban csak prózai műveket tűzött műsorra. Ugyanakkor a két társulat egyes művészeit mindig ott és akkor szerepeltette, amikor és ahol azokra éppen szükség volt. És ez javára vált színháznak is, színésznek is.

Rátkai Márton sokoldalú színészi képességeit például bizonyosan nagymértékben elősegítették azok a prózai szerepek, melyeket a Magyar Színházban játszott. Az operett táncoskomikusok legnagyobb átka volt (és mind a mai napig az), hogy beskatulyázódnak szűkre szabott szerepkörükbe és szélesre méretezett népszerűségükbe. Nagyon kevés tánckomikust, ismertem, aki ne szeretett volna ebből kitörni. És nagyon kevés táncoskomikust ismertem, akinek erre alkalmat adtak volna.

(Kivétel erősíti a szabályt!)

TÍZ SIKERES ESZTENDŐ

Az elkövetkező évek a Király Színháznak, szerzőknek és művészeknek bőven hoztak elismerést. (Ha a megsárgult színlapokat és színikritikákat lapozgatjuk, szinte nyomát se látjuk a nagy világégésnek, mely erre az időszakra esett. De erről szólni nem a mi fel69