Székely György (szerk.): 175 éves a magyar színjátszás (Budapest, 1965)

Ha van olyan alapvető új vonása a szocialista színházművészetnek, amely az első pillanattól kezdve jelentkezett és egyre erősebben érvényesült, akkor az a társadalom felelősségének tudata volt. Ez a felelősségérzet készteti újra meg újra vizsgálatra mai színházi kultúránk kutatóit. Eddigi megfigyeléseikből azt a következtetést vonták le, hogy csak az a művészi alkotás hat a társadalomra, amelynek alkotási folyamatánál a társadalom jelen volt, amikor az esti előadást valóban látta a közönség.

Erről az oldalról, a társadalmi felelősség oldaláról, nézve színházművészetünk helyét a magyar társadalomban, szinte értelmetlennek tűnik az az elsősorban a tőkés gazdaságra és társadalmi rendre jellemző álláspont, amely a színházmenetet kizárólag üzleti szempontból értékeli. Éppen ellenkezőleg: minél többen látnak egy-egy értékes produkciót, — legyen az vidám vagy tragikus, prózai vagy táncos, opera vagy kabaré —, értéke csak hatásának társadalmi mértékében van.

Kelemen Lászlóék koruk társadalmához fordultak. Az első Nemzeti Színház épületét a társadalom összefogása segítette életre. A Thália Színház századunk elején a szakszervezeteken át tapogatózott az új közönség felé. 1919-ben programmá vált, hogy „A színház is a népé !” A felszabaduláskor színházaink az egész népnek ajánlották fel művészetüket.

Az élő kapcsot a színház és nép között, a még-nem-közönség felé akkor is és most is azok jelentették, akik a legszélesebb körű szervezésre vállalkoztak. Elmúlt éveink eredményei az ő lelkes munkájukat is dicsérik. A jövő szocialista színháza akkor lesz igazán erős, ha továbbra is és egyre szélesebb társadalmi alapra támaszkodhatik.

Feleid«- kiadó Sulyok György Szerkesztő: dr* Székely György

Bori«'» t:« rajzok: Gergely István

65 8523 Egyetemi Nyomda mélynyomása. Budapes*