Székely György (szerk.): 175 éves a magyar színjátszás (Budapest, 1965)
AZ ELSŐ EGYÜTTES ÉLETBEN TARTÁSA sokkal nehezebb volt, mint amilyennek 1790 mámoros napjaiban látszott. Társulat még csak akadt volna, Kazinczy lelkes propagandája nyomán nem egy nemes ifjú vállalkozott a magyar actor súlyos feladatára, színházépület azonban nem volt. 1790. október 25-én Budán, 27-én Pesten játszottak a magyarok — mint vendégek. A pesti színházban, a Dunaparti Rondellában csakúgy német bérlő ült, mint a Várszínházban Budán. Másfélévi huzavona után tudott csak egy budai nyári színházépületben otthont találni a lelkes kis csapat. 12 A színház számos sikeres előadása közül is kivált a Romeo és Julia Weisse, a Lear („Tongor") és az Othello Schröder átdolgozásában, Kotzebue néhány magyarított színműve, mint A nap tüze, vagy a Verseghy nemesveretű irodalmi stílusában fordított Formentérai remete, a magyaros hangvételű színdarabok közül pedig Dugonics András Bdtori Máriája. 1796 tavaszán a függöny elé kilépett az egyik vezető művésznő és elmondta a társulat búcsúszavait, köztük ezeket: „Összve tett kezekkel állunk itt, a'hol a' fövényt elfutottuk ... Bizony ez a világ egy nagy Játék néző hely, s hogy ezt egy arányosságába, jó s rossz oldaláról nem láthatjuk azért támadott egy egy híres Játék író Aeschyluszba Sophoclesbe, s megindították a Játék néző helyeket, mellyek e nagy világot kitsinybe, vagy a mint van elő mutassák ... Itt hal meg a szűz erköltsért egy Lucrétia s ha az ő szavára meg halok, ismét mikor Schiller Tragoediájába egy eltsábitott Leányzó vissza küldi a Hertzegnek 7 ezer emberenn vásárolt buja gyöngyeit, ha mondom erre a két Jelenesre egy udvari Tanátsosnak szemeibe könnyeket látunk, már akkor egy áldással több van az országba, mert jaj annak az országnak a hol az erköltsöket megsértik a Törvényekért... Mi elmegyünk, de valamint a fiú ki édes attyjának Házától ki indulván még egyszer vissza néz, egy köny tseppel a szemébe, és egy erős érzéssel a szivébe mint ha mondaná: talán még valaha meg látlak. — Áh! hagyjatok ebbe a gondolatba meghalni ... a ti emlékezetetek a mi oltárunk lesz, s mint a klastromnak sanyarú napjai ezen oltárnál temetkezünk el társainkkal együtt, s akkor is mint most utolsó szavunk ez: Isten hozzátok.”
