A magyar színészet hősi harca 1790 - 1849-ig című kiállítás ismertetője (Budapest, 1961)

kózépt árlók A Nemzeti Színház modem korszerű színházzá nőtt. Ebben nagy szerepe volt Szigligeti Edének, aki a színház jó érzékű, nagy tudású vezetője volt. Emellett a drámák so­rozatát írta meg és a színház nagy sikerrel játszotta azokat. A színház és a drámairodalom fejlődésében igen nagy, mond­­hatnók : korszakos jelentőségű Szigligeti munkássága. Ebben az időben a Nemzeti Színház művészei és elő­adásai meghódították a közönséget, végleg elhódították a német színháztól. A német színtársulat lényegében már ha­marabb megbukott, de szimboliummá nőtt az a tény, hogy a Német Színház épülete 1847-ben leégett. Szimbólummá : a magyar színészet győzelmének szimbólumává a német színészet fölött ; a magyarság győzelmének jelképévé Pest- Budán és Magyarországon az osztrákok fölött. Szigligeti Ede hagyatékából : összes színművei. A Csikós, francia fordítás, Szigligeti kézírása. Szigligeti tárcája és irat­­táskája, névjegye és néhány emléklap, kép emlékalbumából. Sepsy Károly színigazgató és társulata útlevele, 1847. Jókai első színpadi műve, a Két gyám bemutatójának színlapja 1846-ból. Liszt Ferenc hangversenyének plakátja. Láng Ádám : Emlékkönyv az első magyar szinielőadás 50 éves évfordulójára. (Láng az egyetlen színész, aki a Kelemen­­társulatból még életben van az 50 éves évfordulón.) A Pesti Német Színház égése 1847-ben. V. TERE M A forradalom előkészítésén dolgozó színészek és írók te­vékenyen vettek részt a márciusi forradalomban, majd a szabadságharcban is. A szabadságért és a nemzeti független­ségért tollal, szóval, fegyverrel, népgyűlésen és színpadon, íróasztalnál és csatatéren egyaránt hősiesen harcoltak. Már­cius 15.-e lázas óráiban kezdődött Laborfalvy Róza és Jókai Mór szerelme. Amikor a közönség kívánságára játszott Bánk­­bán előadásának szünetében Jókai a színpadra ment, hogy a 1 2 pontot a közönségnek felolvassa, akkor látta meg a színész­nőt, aki Gertrudis szerepét játszotta. A szerelemből házasság lett és ennek köszönhetjük, hogy Jókai olyan érdeklődéssel fordult a színészet felé. Laborfalvi Róza ruhája és főkötője. Lendvav Márton egész-alakos szobra Dunaiszky László alkotása. A* Nemzeti Színház oldalán álló szobor mintája. Petőfi Sándor „Talpra magyar“-ja felrázta a nemzetet. A Nemzeti Színház Bajza igazgatása alatt segítette a forra­dalmat. Itt játszott ebben az időben Prielle Kornélia, (akinek kezét Petőfi még Debrecenben megkérte), és Hollósy Kor­nélia is. Asztali tárlók Üvepszekrény Sarokban I. fal 27

Next

/
Thumbnails
Contents