Orosz és szovjet színháztörténeti kiállítás. Katalógus (Budapest, 1957)

I. A forradalom előtti orosz színház

ban az Emilia Gatottiban lépett először színpadra. Temperamentumos, remegő és izgalomtól elfúló hangjában a közönség rögtön felismerte a fiatal színésznő rendkívüli tehetségét.

Jermolova hosszú színészi pályafutása során, hatalmas és színes repertoárt játszott végig, megalkotta a haladó nő hősi alakját, aki egész lényével tiltakozik az igazságtalanság, a családon belüli elnyomás, a kispolgári erkölcs ellen. Jermolova szenvedélyes védelmezője volt az orosz nő méltóságának, a szabadsághoz és boldogsághoz való jogának. Nem volt még egy színésznő, akit a közönség ennyire rajongva szeretett és megbecsült volna.

A Kis Színház művészegyüttesének központi alakja, tartó pillére a XIX. század végén és a XX. század elején A. Lenszkij. Lenszkij művészetét a pszihológiai elemzés mélysége és finomsága, a szerep gondos kidolgozása, az alak színpadszerű kifejező ereje jellemezte. Komoly figyelmet szentelt a maszknak és a jelmeznek, mint az alak külső jellemzése eszközének, tökéletes volt mimikája és gyönyörűen beszélt.

Lenszkij rendkívül széles skálájú színész volt. Tragikus, romantikus és szatirikus szerepeket majdnem egyforma sikerrel játszott. Nem elégedett meg pusztán a színészi munkával; világosan látta, hogy korának színháza megújhodásra szorul. Ezért sok időt és erőt fordított színházi pedagógiai munkára. Hogy tanítványai begyakorolják a színészi fogásokat, külön délelőtti előadásokat szervezett a Kis Színház fiatal színészeinek részvételével. Az előadások művészi összhangja azonnal magára vonta a figyelmet. Ezeken az előadásokon forrnak ki azok az új fiatal tehetségek, akik a forradalom után a moszkvai Kis Színház kiváló együttesét alkotják.

Lenszkij ugyanakkor rendezői munkát is vállal a Kis Színházban. Jó rajzkészsége van és a rendezői munlka részévé teszi nemcsak a díszlettervek, hanem a jelmezek és maszkok előzetes felvázolását az összes szereplők részére, beleértve a tömeg jelenetek szereplőit is.

Élete utolsó éveiben a Kis Színház főrendezőjeként számos reformot dolgozott ki, amelyeknek az volt a céljuk, hogy emeljék a színház művészi színvonalát. De elgondolásainak jelentős része a színházi vezetés hivatalnokainak közönyébe és maradiságába ütközött. Mikor látta, hogy a kincstári színház gyökeres átalakítására irányuló kísérletei zátonyra jutnak, megvált a Kis Színháztól.

P. Szadovszkij (1818—1872). Fiának, M. Szadovszkijnak, a Kis Színház színészének festménye. K. Sz. M. 15 215. sz. Vászon, olaj, 63X57 cm.

/’. Szadovszkij Ljubim Torcov szerepében, A. Osztrovszkij „A szegénység nem szégyen“ című vígjátékában. Kőnyomat. K. sz. M. 44 924. sz. Papír, nyomat, 31,8X43 cm.

18