Orosz és szovjet színháztörténeti kiállítás. Katalógus (Budapest, 1957)

I. A forradalom előtti orosz színház

késén reagált a lejátszódó eseményekre. A színdarabok, amelyek az orosz népnek az idegen hódítók ellen vívott hősies felszabadító harcát mutatták be, a legélénkebb visszhangra találtak a közönség körében.

E korszak hősi-hazafias darabjaiban a legnagyobb tragikus színészek — J. Szemjonova és A. Jakovlev — játszották nagy szerepeiket. Jakovlev kiváló külső adottságai — magas termet, szép arc, csengő hang — kivételes érzelmi gazdagsággal és szenvedélyességgel párosultak, ezért hősei mélységesen emberiek voltak.

A kortársak igen nagyra értékelték J. Szemjonova tehetségét is. A nagy Puskin igy irt róla: „Ha az orosz tragédiáról beszélünk, Szemjonováról is beszélünk, sőt talán csak róla ... Játéka mindig természetes, világos, mozgása nemes, lélekkel teli és gyakoriak az őszinte ihlet kirobbanásai." A XIX. század első felében jelentkezik először az a különbözőség a pétervári és moszkvai színházak között, amely később jellemző lesz az egész forradalom előtti korszakra.

A pétervári Drámai Színház, amelyet 1832-től Alekszandrinszkijnek kezdtek nevezni, az udvari színházak igazgatóságának különösen erős ellenőrzése alatt állt, amely ellenséges szemmel nézte az orosz realista drámairodalmat. A pétervári színház műsorát teletűzdelték a csupán szórakozást szolgáló, sőt néha kifejezetten reakciós darabokkal. Az Alekszandrinszkij Színház ezenkívül a polgári és nemesi nézők ízlésének erős befolyása alá került, akik a színházat elsősorban szórakozásnak tekintették.

V. Karatigin volt a pétervári közönség legkedvesebb színésze. Kitűnő színpadi technikája, hatásos jelmezei, erős, de pusztán ktilsőséges pátosza, a szövegmondás deklamáló módja, plasztikus, majdnem baletlszerű mozgása — Karatigin színpadi sikereinek titka.

De az Alekszandrinszkij Színházban is voltak haladó színészek, akik az eszmei tartalomért, a realizmusért, a színháznak a haladó irodalomhoz való közeledéséért szálltak síkra. I. Szosznyickij volt a realista irányzat egyik legrégibb képviselője az Alekszandrinszkij Színházban, a XIX. század első felében. Szosznyickij kiváló külső és belső adottságokkal rendelkezett, mestere volt a beszéddel való jellemzésnek, igen sok felejthetetlen alakítást nyújtott Gribojedov Az ész bajjal jár című vígjátékában és Gogol fieuíror-ában, amelyben elsőnek játszotta el pétervári színpadon a polgármester szerepét, és ezzel kivívta magának a szerző elismerését is.

A PÉTERVÁRI NAGY SZÍNHÁZ

J Szemjonova (1786—1849) Xénia szerepében Ozerov „Dimitrij Donszkoj" című tragédiájában. Ismeretlen festő. K. Sz. M. 15 322. sz. Vászon, olaj 71X54,2 cm.

12