Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Működéstani cikkgyűjtemény (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 7., Budapest, 1964)

Kouril tanulmányaiból: A szcenográfus munkamódszere, a darab szcenográfiai elemzése, a szcenográfia elméleti kérdései

lyékből a néző a saját személyes élettapasztalata alapján azonnal kitalálja a tér folytatását, kiegésziti magában a nem látottat és fenntartások nélkül elismeri mindazt, amit a képzőművész a szinpadtéren kivül feltételez. A példák azt mutatják, hogy a kis szinpadon nehezebb a munka; a szcenográfusok azért is érdeklődnek kevésbé a kis szinpadok iránt és figyelmüket inkább a nagyobb tér köti le, amely mindig nagyobb kompozíciós lehetőségeket kínál. Rámutattam, hogy minden esetben a tér megoldásáról van szój amelynek három kiterjedése van. A papírlap sikján (a képen) két méretét vázoljuk fel és a perspektivikus ábrázolás segítségével képzeljük el harmadik méretét. A szcenográfusnak ezért soha nem szabad elfeledkeznie az alaprajzról, amellyel a képi ábrázolást kiséri és amelyben megmutatja, hogyan képzeli el a gondolat tervbeli kifejtését, hogy az eredmény (a diszlet) elbirja a szinész jelenlétét és ennek teljesítményével együtt az élet valóságos képét adja, amelyben a diszlet a szinészi játék környezet- és háttérábrázolásának szerepét játssza. A festett diszlet fogalmának szűkebb értelme van és azt a diszletet jelölik vele, amely a festést mint a tér ábrázolásának kizárólagos eszközét tartalmazza. A jelzett diszlet a darab környezetét csupán jelzi, ugyanakkor rendszerint hiányzik belőle a tér befejezése a háttérben, ahol a hátteret fekete horizont helyettesíti (ennek rendszerint technikai indokai vannak és a szinpad technikai felszerelésének tökéletlenségéből következik). Igaz, hogy a fekete horizont nem járul hozzá a szinpad derűjéhez és optimizmusához; komoran és nyomasztóan hat, s a fekete bársony elnyeli a fényt és intenzitása látszólag csökken. Azonban a zsinórpadlás nélküli, kis belmagasságú szinpadon nem tudjuk nélkülözni a fekete takaróanyagot (horizont és takaróredőnyök). Ilyenkor azután a szcenográfuson múlik, hogyan tervezi meg a teret és mennyi fekete szint hagy a diszlet összkompoziciójában. Jó eredményeket érhet el itt is és fekete horizontban is felépítheti a színpadképet ugy, hogy a tapasztalt szinházi ember sem fogja észlelni jelenlétét. A térdiszlet olyan diszlet, amelyben a szinpadtér festett és plasztikus elemekkel ugy van megosztva, hogy a hangsúly a térhatáson legyen. Az utolsó fogalom a reliefdiszlet (relief). Nem tudunk teljesen pontos határvonalat húzni a relief-és térdiszlet között; a kettő gyakran egybeolvad. Benne a fa relief technikájának a szinpad felépítéséhez történő tudatos felhasználásáról van szó. A relief a nagy szinpadtér technikája. A diszletről szóló gondolatainkhoz kapcsoljuk hozzá a szimultán színpadképről való ismereteinket. Igy nevezzük a szinpadtér olyan beépítését, amely nél egyidőben több, de más és más jellegű diszletcsoport van felépítve, amelyekben vagy több egymásutáni jelenet játszódik, vagy amelyek egyidejűleg, de két különböző jelenet színhelyéül szolgálnak. A diszletről szóló fejezet lezárása előtt térjünk rá a díszletnek kisebb színpadról nagyobbra történő alkalmazására. Ilyenkor, pl. szobadiszlet esetében gondolni kell arra, hogy az oldalfalakat összehajthatóan készítsék el és vászonnal megfelelően bevonják ugy, hogy a szétnyitásnál a vászon a pántoláson át kifeszüljön és a fal egységes hatást keltsen. A nagyobb szinpadon a behajtásokat