Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Működéstani cikkgyűjtemény (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 7., Budapest, 1964)

Strudthoff: Beszámoló a berlini kollokviumról

házakban szereztek. Mivel az amerikai egyetemi nevelés az európaival ellentétben főleg a gyakorlatot helyezi előtérbe, az egyetemi szinházak is sokkal inkább a gyakorlati szinpadi kiképzés, mint a színháztudományi kutatás célját szolgálják. Véleménye szerint a jelenleg működő szinházi épületek közül csak nagyon kevés olyan akad, amely minden szempontból használhatónak minősithető. Ennek oka elsősorban abban rejlik, hogy az épitész nem szinházi szakember, másrészt pedig abban, hogy a tanácskozásba bevont szinészek és rendezők csupán homályos és egymásnak ellentmondó reformeszmékkel hozakodtak elő. Az amerikai modern szinházépités területén igen fontos körülmény, hogy az egyetemi szinházak nem tartoznak a szakszervezeti egyezmények korlátai közé és az egyes államok, illetve városok épitésrendészeti előirásai nem vonatkoznak reájuk. Kenny , Sean, az angol Nemzeti Szinház épitésze az eddigi felszólalókkal ellentétben a többcélú szinház érdekében szállt sikra, azzal az érdekes Indokolással, hogy minden jfi szindarab saját formával rendelkezik és igy szükségszerűen saját szinpadot követel meg. Véleménye szerint az itt felmerülő rendkivül sokoldalú követelményeket egyedül és kizárólag a többcélú szinház oldhatja meg. Neutra, Richard egyetemi tanár, építészmérnök a közönség és a szinházépités kapcsolatáról számolt be. Rendkivül érdekesek voltak az előadó közönség-pszichológiai megfontolásai. Véleménye szerint a "közönség", mint olyan, nehezen meghatározható és állandóan változó fogalom. Egyik legfontosabb kritériuma, hogy a legújabb időben erősen kondenzálódott, mondhatnánk "sűrűbbé" vált, amiből az következik, hogy az egyed egyre nagyobb távolságba került a szinházi művészi előadástól, anélkül azonban, hogy szeme megjavult volna. A szinházi épitész feladata tehát főleg a nézőtéren rejlik: mindenekelőtt az emiitett távolságot kell áthidalnia, ami egyedül az akusztika megjavitása révén nem lehetséges. A modern építésznek e feladat megoldásában nagy segítséget nyújt a fény, csak éppen értenie kell ahhoz, hogy ezt a segítséget megfelelően felhasználja. A korszerű szinház fejlődése egybeesik a villanyfény megszületésével. Ez a terület, ahol a technika a közönség számára a művészi élvezet olyan jelentős forrásává vált, amely többé már nélkülözhetetlen. Dietrich, Margaret, a Bécsi Színháztudományi Intézet professzora a közönség rendkivül rendszeres és energikus képviselőjeként lépett fel, aki mint a megkínzott "vox populi" mindazt felsorolta, ami csökkenti vagy esetleg egészen megakadályozza a szinház élvezését. Abból indult ki, hogy a nézőtéren ülők egyáltalában nem tekinthetők a művészi élvezet passziv fogyasztóinak, hanem részt vesznek a szinpad és a közönség között lejátszódó "játékban", hiszen végeredményben ez jelenti a tulajdonképpeni szinházi élményt. A szinház az a hely, ahol az ember ünnepi közösségben "játszik"; hiszen a mindennapi hányódásaiból keres megváltást a játékban. A nézőtérnek tehát az a kötelessége, hogy a közönség személyi értékeit fokozza, ne pedig csökkentse. A közönséget tehát a nézőtéren "jól kell elhelyezni". Mindenekelőtt azt követelhetjük meg a színháztól, hogy ünnepi jellegű helyiség legyen és igy feledtesse a nézőkkel a mindennapot. Az előadó véleménye szerint ennek előfeltételei az objektiv biztonság, a szubjektiv kellemes érzet és az egyéniség megőrzése. Különösen e két