Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Működéstani cikkgyűjtemény (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 7., Budapest, 1964)
Kouril: A szcenográfia fejlődésének perspektívái
nincs kizárva az opera és foként a sztereofonikus balett fejlődésének lehetősége, ahol az énekkart és zenekart hangfelvétel-reprodukcióval helyettesitenék. Ez a technika igy fog fejlődni és lehetővé teszi ezt a változást, anélkül, hogy levonna a zene minőségéből. Ez azonban nem a zenei forma klasszikus értelmében vett operája lesz, hanem uj forma, amelynek művészi körvonalait alkotói szabják meg. A különféle körvonalak azonban már kirajzolódtak e területeken. A prózai színdarab a régi szinházi műfaj és egyben olyan forma, amely képes a szinpadi művészet valamennyi összetevőjét a költői szöveg eszméjének támogatására összpontosítani; hiszen már antik alakja is magába foglalta a színészeten kívül a táncot és a zenét is. A prózai színdarab ezért a legszélesebb változékonyságot igényli, mégpedig nem csupán a szcenográfiai irányzatokban, művészeti kifejező eszközökben, hanem a térben is. Ebben az irányban nagy mennyiségű tapasztalat áll rendelkezésre, nem csupán épülettervekből és létesítményekből, hanem inszcenálásókból is. Nemcsak elfogad minden ujat, de továbbra is forrása lesz a művészi kifejezőeszközök gyakorlati fejlődésének. Az ifjúsági szinház az uj kor "műfaja". Létrejötte a színházművészet nagy nevelő erejének értékeléséből és abból a lehetőségből adódott, hogy a gyermekek és az ifjúság nevelésében pedagógiai célokra használják fel. A művészi alkotómunkában a prózai színdarabhoz áll legközelebb és hordozója az összes uj irányzatoknak, mint ahogy az ifjúság mindig hajlamos az első nemzedékektől való elkülönülésre. Végül a bábszínház a "felületi - térbeli","sík-plasztikus" határok között fog mozogni, ahogy ez megfelel a báb sajátos kifejező eszközeinek. A színházművészet fő műfajainak fejlődési vonalai eltávolodnak egymástól. Jóllehet a művészi ábrázolás alapelve mindig ugyanaz, különbözővé válik stilizációjának módja és mértéke, és még kifejezőbben eltérnek a színháztérre, valamint a változtathatóságra vonatkozó követelmények. A jelen és a jövő kor megkövetelik a feladatok tisztázását, hogy a művészi alkotás fejlődésének alapjai a lehető legszilárdabbak legyenek. Nem kizárt dolog, hogy létrejönnek un. közbenső típusok, mint az élő zenekar nélküli balett, de a műfajok fejlődésének gazdagsága - a négy fő műfajon tul - nem mond ellent a fejlődés törvényszerűségének. Fő irányvonalként mégiscsak ezeket lehet tekinteni. Az eddigi egyéni és részben művészileg szubjektív eljárás ugyan érdekes megfogalmazásokat hoz a színháztér tekintetében, nincs azonban bizonyíték arra, hogy az un. "jövő színházai" lehetővé teszik a színházművészetnek a fentebb említett fő fejlődési alapelvek szerinti kialakulását és egyúttal lehetővé teszik maximális szcenográfiai és térbeli változtathatóságot. Az uj technikai alapelvek és az uj berendezések alkalmazása kísérleti tervekre vár, amelyek majd igazolják nemcsak az alkalmazás lehetőségét, hanem uj technikai és technológiai nyereséget jelentenek a szcenográfia fejlődése számára. Mindenütt alkotó művészi ellenőrzésre van azonban szükség, hogy bizonyosak legyünk, nem pótanyagot alkotunk, hanem a mai szinház uj kifejező eszközeit. A jövő színházának fejlődése a színházművészet fő fejlődési irányának és ezen belül a szcenográfia fejlődési irányának fog megfelelni. A színházművészet fő műfajainak szükségletei szerint fog fejlődni; megőrzi az olasz "Guckkastenbühne" hagyományos módján legkevésbé megosztott színháztér lehető