Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

Ha az utóbbi inszcenáláaokról beszélünk, természetesen nem kerülhetjük ki közülük a legkifejezőbbet - bár eddig úgyszólván csak a prózai színházakban végzett munkáról és a megyei színházak feltételei között végzett munkáról volt szó. Ladislav Vychodil állami dijasnak Suchon "Svatopluk" c. operájához készített szinpadi kiállításáról beszélünk, amelyet a bratislavai Nemzeti Színházban a szinház fennállásának 40. évfordulója megünneplésére mutattak be. A képzőművész előtt minden szempontból rendkívül igényes feladat állott. /A mü realizálása egyébként hasonlóan fokozott igényeket támasztott a munkában résztvevő többi szinházi részlegekkel szemben is./ A mü monumentális koncepciója, a tiszta pátosz, a drámailag feszült helyzetek gazdagsága, a lelkes nemzeti ünnepély, amelybe a mü meggyőzően kicsendül természetesen egyforma képzőművészi koncepciót, a zenei mü nagyságát kiemelő szinpadi megoldást követeltek, amely teljesen lehetővé teszi a magánszereplők és a nagy karok színrelépésének kibontakozását. Szükség volt a történelmi és időszerű közötti kapcsolat megoldására, a nemzet dicső történelmi múltjára való visszanyulásra és a mai képzetnek onnan történő kiaknázására. S a kiállitásnak a "Sva top lukhoz" semmije sem volt, amire szinpadi képzőművészetünk, vagy egyáltalán a szinpadi képzőművészeti megnyilatkozás területén alapozhatott volna - eltérően a csehországi helyzettől, ahol a hasonló problémák megoldását szervesen be lehet illeszteni a régi és gazdag hagyományba. Mégha feladatunk nem is az előkészületekről, hanem a realizálásról szólni, mert a szinpadi képzőművész alkotása egyedül itt él, rendkívül érdekes lenne nyomon követni, hogyan született meg a Svatopluk kiállítása. Legalább röviden jelöljünk meg öt szakaszt, amelyen az opera kiállítása keresztülment. Az első megoldás a történelmi konfliktus kifejezésére összpontosult, - úgymond - útelágazáson levő emberek számára alkot színpadot. A zenekartól a hátsó színpadig húzódó ferde háromszög találkozik a másik iránnyal, amelyet a hátsó színpadtól a nézőtéri csillárig húzódó háromszögű vászon fejez ki. A másik megoldás főként a drámai magánszereplői színrelépéssel teli ünnepélyes jellegre összpontosult: a nézőhöz átlóvonalban álló lépcsőház, a színek szerint és vetitéssel szétválasztott uvután-függönyök