Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

sal is foglalkozzanak, figyeljék a természetet, környezetüket és végül önmagukat is. A merev vallási elképzelésektől való elhajlás az emberek egész külsejének megváltozásához is vezetett. Az öltözék változásával, amely a női szépség és a férfiul egyenesség érvényesítésére vezetett, együtthaladt az ékszerek változása is. Az akkori ékszer az emberek személyi kedvtelésének és egész meggyőződésének megnyilatkozásává vált. Az ékszer nem csupán alakbeli változáson ment át, hanem megváltozott az egyes díszek célja és érvényesülése is. A röneszánsz ékszer az öltözék egyes részeinek világos megoszláeát huzza alá, amelyet mint hangsúlyt a megfelelő helyen emeli ki. Igy az öv hangsúlyozza a derék karcsúságát és elválasztja a gazdag, minden irányban szétterülő szoknyát. Az asszonyok lemeztelenített vállát és nyakát nyakék, valamint függő díszítette. És főként ez a nyakfüascő vált az akkori aranymivesek érdeklődésének központjává. Gyakran bizarr csoportosításokat alakítottak ki, amelyeknek közepe rendszerint figurális vagy állatmotivum volt. A függős nyakék teljesen kiszorította a csattot, amelyet csak az egyházi öltözékeken, főként a pluviélékon találunk meg. A XVT. századtól kezdve egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a karperec. Végül pedig az ékszer - apró agrafe alakjában - rákerült a férfikalapra is. Érem-alakja volt, amelyen színes emailok segítségével érvényre jutottak a család színei, esetleg jelképei. Már a X7T. század végétől kezdve egyre bonyolultabb hajviseletek keletkeznek, gazdag gyöngydiszitéssel, amely a hamis hajfonatok sokaságát fogta össze, A hajfonatok gyöngyeinek zsinórjait a fej körül csavarták, gyakran igen bonyolult összeállításban. Ezt bizonyítják az Antonio Pollaiuolo—tói vagy Bernardino de Conti-tói /Beatrice d'Esté portrója/ származó korabeli női portrék. A hajviseleteket körtealaku gyöngyökből összeállított fülbevalókkal diszitették, A XVI. század olasz asszonyai - eltérően az északi nőktől - általában nem viseltek a kezükön két-három gyűrűnél többet. Az ékszert soha azelőtt nem juttatták érvényre olyan raffinait módon, mint a XVI, században. Soha azelőtt nem volt olyan szoros kapcsolata a tulajdonosához, soha előtte nem volt olyan osztatlan alkotóeleme az öltözéknek.Az ékszerek művészi kivitelezése is kiemelkedő volt. Ha meggondoljuk, hogy az akkori neves