Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

elpusztul a sirály - Csehov darabjának jelképe, - mig Zarecsna megtanulja viselni saját osztályrészét és érteni az élet értelmét. Az ágcsonkok az elsők és utolsók a darabban; a fényatmoazférával jelentkeznek és tűnnek el, amely kiegészíti a szinpadi távolságot. Milyen ez a fény-atmoszféra? Egyszerre egésze és része a térségnek; kitölti az egész térséget és ezzel együtt fénykúpokra osztja szét. Az ágakból indul ki - azonban szinte végtelen távolságból jövőnek érezzük; közel áll a színészhez - azonban ugyanakkor távoli a térségben. Valószerüségével az élet érzéseit kelti fel, az éjszaka és az est sötétjére, valamint a délelőtti parkbeli idő napfényére való emlékezést; bár a szinpadi megvilágítás uj módszere alapelvének általánosságához egyenlőre messze van és képzőművészi - műszaki rögtönzéssel meg nem ismételhető egyedi eredményt mutat fel, itt az alkotó kezdeményezés mégis meg van és kétségkívül innen vezet az ut az uj formákhoz. Próbáljuk meg röviden körülírni és elemezni a "szinpador szokatlan távolság" eredményét; érthetően csupán a szcenográfiai részét fogjuk követni, bár éppúgy fel kellene fedni a szinpadravitel többi részét is - a rendezési, színészi és zenei részeket is. Az előadásnak ugyanis további vitathatatlan pozitívuma, hogy a társadalmi fejlődés uj helyzetében a szinpadi szintézisre való haladó törekvés hagyományaira épit - bár ez ma már más, a társadalmi összefüggések minőségileg kétségtelenül magasabb síkjaiban van. Bizonyára látni kellene a Nemzeti Szinház - a rendező, a képzőművész és a színész együttes - e cselekedetét, mint a prózai darabon belüli dramaturgiai törést, amely itt a nagy egyéni mesterfokkal elválaszthatatlanul összefüggő müvészkollektiva uj síkjait kezdi megtalálni. E célból lássunk legalább néhány megjegyzést, hogy ne veszitsük el az összefüggéseket és a müvészeti-müszakí, valamint szcenográfiai problémákat csak mint elválaszthatatlan részüket lássuk, amely a művészi alkotás egészét szolgálja. Ha a "Sirály" légkörét és újszerűségét kellene leírnunk, akkor a második felvonásnál kellene kezdenünk. Benne ugyanis teljesen fel van fedve az alapelv, hogy a további felvonásokban drámai és képzőművészi kompozíció tekintetében a dráma eszméinek legyen alárendelve. A színpad ferde sikján asztal, fonott székek