Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)
Színház képzőművészei által képviselt útról, és hogy ez sikerül ls neki. Végül ebből az időszakból meg kell említeni még egy inszcenálást - Opitz "Tábornokom" c. darabját, Milós Borsky és Pavel Rimszky dramatizálásában, Pavel Rimszky rendezésében és Milan Hlozek kiállításában. A dramatizálás Opitz törzsórmester fegyelmezetlen tudósítását két részre bontotta: az első az amerikaiak érkezésével és a tábornok elfogatáaával végződik, a második a háború utáni éveket ábrázolja Nyugat-Németországban. Az egészet a Horlacher által előadott előszó és zárszó vezeti be és zárja be. A cselekmény 35 jelenetben fejlődik ki, amelyek élénk ütemben következnek egymás után, s amelyeket Horlacher kommentál és köt össze. Ez már önmagában törvényszerűen megkövetelte a kiállításnak vetitéssel és általában fénnyel történő megoldását. A dramatizált novellához való hozzáállásról az előadás szerzői ezt mondják: "Lehet, hogy tábornokunkban ezért van kevesebb nevetés és több igyekezet,hogy megismertessük, mi vagy ki előtt állunk." És tovább: "Kerestük azokat a tényezőket, amelyek együttesen határozták meg a világháború történelmi kifejlődését, ugy ahogy a második részben kerestük azokat a tényezőket, amelyek együttesen határozzák meg a mai fejlődést Nyugat-Németországban." Ebből a felfogásból indul ki az a képzőművészeti megoldás, amelyre e koncepciónál főszerep esik. Mindkét rész színpadát két rombuszalaku alacsony dobogó, /az első üveglaminátból, átvilágítási lehetőséggel/, vetitéssel, árnyjátékkal kiképzett és mögötte térségek rávilágitásával kinyitott horizont, portál fölötti vetítővászon és a legszükségesebb kellékek alkotják. Természetes, hogy ennél a megoldásnál jelentős szerepet játszik a szinpadi alakok képzőművészeti felbontása. Az első rész alap-vetitése a második világháború térképe, amelyen meg vannak jelölve a szovjet csapatok és a szövetségesek győzelmei. A szélesebb összefüggések eme képzőművészeti felfogásának felel meg és azt segiti az előadás zenei része is. A dramatizálás második részének alapvetitése Németország térképe, amelyet a Coca-Colától az atomfegyverig terjedő vetített képek egészítenek ki. Az egyes jeleneteket összekötő és kommentáló Horlacher detailban jelenik meg a portál fölötti vetítővásznon. A fény használata átlépi az ugy megszokott ábrázoló drámai sikot és súlyt helyez a tisztán drámai funkciószerüségre. Emellett a fény alkalmazása képzőmüvészetileg egységes és eszmeileg nyomós.