Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

Mastalka : EGY KELLÉKES LEVELE 15/1961 A műanyagoknak a szinházi terület számára történt felfede­zése után, már két évvel ezelőtt elkezdtem kutatni érvényesíté­sük lehetőségeit a saját üzemünkben is. A gyakorlat arra a fel­ismerésre vezetett, hogy a szinházi kellékesnek a kellékeiről háromféle módon kell gondoskodnia: 1./ késsités utján, 2./ vá­sárlással, 3./ kölcsönzéssel. Én a kellékek többségét magam ké­szítem; igy nem vagyok arra az időre utalva, araikor a műhelyek majd esetleg ráérnek. Igy magam készítem a kellékeket, amelyekre éppen szükségem van. Minthogy a vásárlást az elkerülhetetlen esetekre korlátozom, a színháznak már sok pénzt takarítottam meg és gazdagítottam a kellékállományt. Vannak dolgok, amelyeket ne­héz kölcsönkapni és a kellékesnek azon kell gondolkodnia, hogyan szerezze be őket a szinház számára. Itt pedig nagy segítségemre vannak a műanyagok. A modurit egyenesen ámulatba ejtett. Még la­káskiegészit" tárgyakat is - mint pl. csészét, csészealjat, asz­taldíszt, szobrocskákat, virágot, stb. - lehetett belőle készi­teni. Mivel az ilyen tárgyak készitése során egész sor tapaszta­latra tettem szert, kötelességemnek érzem e tapasztalataimat nyilvánosságra hozni. Az epoxy-ról és a modurit-ró1 általánosságban Az epoxydált gyantát mindenütt felhasználom, ahol a szét­tört kellékeket /vázákat, szobrocskákat stb./ kell pótolni. Sok mindent lehet belőle készíteni,csak tudni kell, hogyan. A nehéz­séget az okozza, hogy a gyorsító, amelyet milligrammszerü pontos adagokban kell hozzáadni, gyakran kifogy és nem lehet különálló-

Next

/
Thumbnails
Contents