Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

A XIV. századbeli kopogtatók eleinte a hagyományos fejmotivumokhoz ragaszkodnak. Uj képzőművészeti elemeket főként a leveles szőlőfürt összefonódott indáiból és szőlőből kialakított köralaku alátét keretezésébe iktattak be. A század végével az oroszlánfej mellett megjelenik a keselyű- vagy griffon-fej, vaskarikával a csőrében. A fokozódó naturalizmus figurális szcenikai motivumokat hoz magával /trónoló Krisztus, Madonna a trónon, az evangélisták jelképei stb./; az egyes képek az alátétben szőlőfürt-kaccsal összekötött medaillonokba zártak. Stílusuk összhangba van e kor székesegyházainak portál-reliefjeivel. A XV. században teljesen figurális bronz rögzítőt találunk. A középső nagy medaillont a király alakjai töltik ki, a keretet a választófejedelmek alakjaival diszitett, hét ovális alkotja, amelyeket szőlővenyige köt össze. Érdekes a hátrafelé forditott fejű kutya alakjával képzett fogantyú kompoziciója. A rögzítőnek ez a típusa igen értékes. A XV. és XVI. század fordulóján Németországban létrejön a kopogtató uj formája; a szegélyen görög minuszkulás felirattal ellátott pajzsszerü alátéten magas reliefben erősen naturalista felfogásban kivitelezett vadkanfej van, a szájában négyzetes profilú vaskarikával. A finom kidolgozás átmenetet képez abba a korba, amelyben a bronz kopogtatók olyan művészi szinvonalat értek el, hogy teljesen eltávolodtak az ipari átlagtól. Külön emlitést érdemelnek az angol un. szent kopogtatók. Ezek a kopogtatók menedéket nyújtottak a világi hatalom elől menekülőknek már a templom küszöbén, a szent karika puszta megfogásával. Többnyire allegorikus álarc vagy okádó szörny alakjában komponálták, amelyeknek szembogara átlyukasztott, hogy éjszaka rajtuk keresztül hatoljon a fény és az üldözött a sötétben tájékozódhasson. A bronz kopogtatókon kívül a gótika korában nagy számban fordulnak elő a vas kopogtatók. A szarvas-, vagy bikafej, amelynek alapját kovácsolt díszekkel ékített négyzetalaku petrezselyemlevél alkotja, a XIV. század kedvelt formája. A karika két vesszőből összefont, a középen vas rozettával. A kopogtatónak ez a tipusa a XV. században jellemző Franciaországra. Az alátét kőcsipkézet díszítéseivel áttört és görcsös ágakból összefont karikával kombinált /un, rusztika/. A XV. század végével a kőcsipkézetet a lángvirágcsipkézés váltja fel; a karikának szivszerü alakja van. Ez a tipus, stilusbeli változásokkal, F

ranciaorazág-