Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Magyar színházi adatok 1. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 3., Budapest, 1962 )

BEVEZETŐ

Ne kísértsük tovább az ilyen kérdéseket, hiszen csak annak Indoklásánál tartunk, hogy az élő magyar szinházi adatok, a régmúlt magyar színházi adatok és a külföldi szinházak adatainak összegyűjtése mellé, miért kényszerültünk fölvenni az összehasonlító egyéb kulturális adatokat Magyarországról és külföldről. A FORRÁSOK Az adatgyűjtés emiitett négy csoportjának megállapítása után, - nagymértékben azzal egyidejűleg - számbavettük az s Wtok forrásalt. Nemcsak mint forrás-helyeket, hanem mint teljes forrásanyagot is. Mindjárt megállapítható volt, hogy az időközi átszervezések miatt is az adatok eléggé szétszórtan találhatók és a színházi terűlet igényei szempontjából megkívánt mélységben csak jelentős munkával lesznek összegyűjthetők. A források tartalmi vizsgálata egy módszerbeli nehézségre világított rá. Egész statisztikai, de gazdálkodási, tervező és beszámoló rendszerünknek jellemzője, hogy a tényszámokat csupán a tervszámokkal, legfeljebb a megelőző tervidőszak tényadataival hasonlítja össze. így legfeljebb egy évre tekint vissza. Egy év a változások szempontjából nem elegendő időtartam, időmennyiség ahhoz, hogy a változások irányzata i

s kibontakozzék. Az anyagok összeszedése, a források helyi és intézményenkénti széttagoltsága, valljuk be, szétszóródása mellett, tehát mindenekelőtt azzal a további nehézséggel is jelentkezett, hogy a sok, egyes év adatát kell egymás mellé rakni irányzatainak dinamikájában megfigyelni. A forrásokat mindenekelőtt hazai és külföldiekre tagoltuk és ezeken belül adat gyűjtésünk I-IV fő szempontja szerint csoportosítottuk. A legfontosabb adatgyűjtés az élő magyar színházra és annak 10 éves múltjára vonatkozott. Ami a színházi teljesítményeket illeti, (tehát az előadás látogatószám és műsorok) - viszonylag komplett és kész anyagot találhattunk a Művelődésügyi Minisztérium Statisztikai osztályán, Már a volt Népművelési Minisztériumban megkezdődött a szinházi adatok gyűjtése. Ennek bizonylati alapja 1954-tól kezdődően a nyilvántartó könyv, melynek vezetése minden szinház részére kötelező. A nyilvántartó könyvbe naponta bejegyzik az előadás címét, a látogatók számát jegyfajták szerint, tájelőadások esetében a város, vagy község nevét is, ahol az előadást rendezték. Külön betétlapon vezetik az uj bemutatók és felújítások címét, a bemutatók időpontját, stb. A nyilvántartó könyv vezetése a szinház pénztári jelentése alapján történik. A nyilvántartó könyveket azonban csak 1954-től rendszeresítették, így az 1951-54 évek adatszolgáltatásához bizonylatként közvetlenül a pénztári jelentést kellett felhasználni. A volt Népművelési Minisztérium, az ismertetett pénztári jelentések, illetve nyilvántartó könyv alapján a színházaktól negyedévenként "statisztikai jelentéseket" kért be. Ezek darabok szerinti részletezésben közölték az előadások és látogatók számát, székhelyi, kamara és táj előadási bontásban. Megyei bontásban: az előadások számát, a látogatók számát székhelyi, táj- és kamaraelőadások csoportosításában. Feltünteti a statisztikai jelentés a látogatók jegyfajták szerinti megoszlását, a teljes és ifjúsági helyáru székhelyi és kamaraelőadások számát, a szinház férőhelyeinek számát, valamint az egy előadás eladható jegyeiből származó, ugynevezeit eszmei bevétel összegét is. Ehelyt említsük meg, hogy az államosítás utáni rendszeres színházi adatgyűjtés az 1950/51 szlniévad elején indult meg. Az 1948/49 és az 1949/50 sziniévadot a Központi Statisztikai Hivatal utólag kényszerült felmérni, igaz hogy még 1950-ben. Maga az anyag, az egyes szinházak beszámoló jelentései, amelyek alkalmasak lennének a részletesebb adatközlésre, műsorpolitikai vizsgálatra, ma már sajnos mint bizonylatok nem állanak rendelkezésre. A Központi Statisztikai Hivatal egyébként az emiitett két színiévadra szóló felmérésről az akkori KSH kiadványokban rövid összefoglalást közölt.