Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

1. Mindenekelőtt a színházi térség kultúrpolitikai és művészeti rendeltetése: más lesz pl. az operaszinpadnál, más a prózánál, a vándortársulatnál stb. 2. A művészi kihasználás lehetőségei, amelyek /a kinetikai funkciókon kivül és teljes vagy részbeni számuk mellett/ főként a szinpadváltozásí lehetőségek elbirálása során mutatkoznak meg, amelyet ez vagy amaz a rendszer biztosit /lásd erről alább!/. 3. Arról való gondolkodás, mennyi művészeti-technikai dolgozó lesz szükséges a berendezés kiszolgálásához; más viszonyok vannak pl. az állandó hivatásos szinházban, mások a kultúrházban stb. /Ezzel együtt járnak a szakképzettségre vonatkozó követelmények is./ 4. A berendezés karbantartásának szempontjai, a pótalkatrészek hozzáférhetősége, az üzemzavar lehetőségei stb.; bizon5„V-a lényegesen más a helyzet aszerint, hogy hazai vagy külföldről behozott berendezésről van szó* Mindeme szempontok újra érvényesülnek, mint harmadik igazoló alapelv: Először a művészeti és műszaki szolgálatot ellátó funkció, azután a munkavonal helyessége, végül pedig a kiterjedtség. A tanulmány eredménye - ez a szinház műszaki fejlesztéséről való gondoskodás, ahogy azt a minta szervezeti szabályzat a mi szeti tanács és a szinházvezetés feladatává teszi. Térjünk vissza részletesebben a szinpadváltoztatási lehetőség elvének elbírálásához. Gyakran a forgót és a színpadi kocsit egymással szembe állitják, mint két olyan elemet, amely két művészeti felfogásnak felel meg; ez a tétel lényegében hibás. Biráljuk el először a forgót: Milyen változásmennyiséget tudunk rajta végrehajtani át ép it és nélkül? 2.ábr8