Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)
Valóságos technikai csodával találkoztunk. Legalább részben igyekszem önöket megismertetni az ott tapasztaltakkal. Mivel az épületet nem lehetett a két oldal felé szélesíteni /a Burgtheaterről van szó/ elhatározták, hogy a föld alá mennek. Előzőleg eltávolítottak a színpadról mindent, ami akadályozta annak megnagyobbitását. Igy körülbelül 35 x 35 m. színpadot kaptak, amely alatt ugyanolyan nagyságú 20 m. mély terület áll rendelkezésükre és itt helyezték el az egész berendezés konstrukcióját forgóval és süllyesztőkkel együtt. A forgó átmérője 25 m. és egész a rivaldáig ér. Két sima és két süllyesztővel ellátott részből, amelyek forgás közben cserélődnek. Amikor forgás közben a sima felület az elkészített színpaddal helyére kerül, e másik rész a süllyesztőben eltűnik. Igy a változás teljesen zajmentes, minden hydraulikus uton történik. Az átdiszités vagy a szinpad hátsó részén vagy az óriási süllyesztő mélyén történik. Ez a süllyesztő össze van kötve egy tágas, kifogástalan ventillációval ellátott és kifogástalanul fűthető dekorációs raktárral, amelyet ugyancsak a földalatt építettek. Ugyanitt van a butorraktár és kelléktár is.Vígjátékok egész sorának.díszleteit el tudják helyezni itt,/amelyek műsoron vannak/y'Csak a műsorról lekerült darab diszletelt szállítják el a főraktárba. Ez a rendszer végtelenül praktikus és gazdaságos, mert minden otthon van, kéznél,a dekorációk és a bútorok nem kerülnek ki az utcára, karbantartásuk hihetetlenül könnyű. Nálunk ezt különösen jól és könnyen meg lehetne csinálni, mert az Ovocny piac alatt épülhetne Ilyen raktár és a munkálatok nem lennének olyan költségesek, mint Bécsben, mert hem a szinpad alatt, hanem a szabadban kezdhetnének el ásni. A világosító fülke a mienkhez hasonlóan, a portálban van elhelyezve, de alig foglal el helyet a kulisszák mögötti részben, mert mélyen be van épitve.A portálokban elegendő hely van a világosító források számára és ezért nincs szükség a nézőtéren lévő páholyokból való világításra. A másik portáiban a hangapparátus van elhelyezve. Ez a hangberendezés olyan, hogy díszére válna bármelyik rádióállomásnak. Ezenkívül a nézőtéren van az utolsój széksor felett, a balkonon a fővilágositó üvegfülkéje. A fővilágositó innen ellenőrzi a szinpad világítását. A fülkében projektorok, esetleg filmvetitőc^pek vannak. A fülke szinpad a-