Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

dő úttal jelölhetnénk, másikát pedig E.F.Burian munkatársainak neveivel, erre az utóbbira alapoztunk. Az egyes alkotó egyéniségek szinházi együttműködésében, amelyben az egyes összetevők feladatát és jelentőségét az előadás egyes pillanataiban a rendező elgondolása határozza meg, mindenekelőtt a térbeli épitést hangsúlyoztuk. Emellett színházunkban természetesen előfordult jónéhány eltérő felfogású szcenikai megoldás is; pl. Kolár felfogása, amely a fényt és a vetítést használja ki, ilyen értelemben festőibb... Hogy konkrétabbak legyünk: ugy érezzük, hogy e nézeteinket legteljesebben Brecht Galilei c. darabjának sikerült valóraváltanunk. KOURIL

: A fő térelem, amelyet a színpadról nem lehet kitörölni, maga a szinész. És a Galilei-ben már maga a dráma monumentális térelemeket kinál. Itt egyszerűsítésre van szükség, hogy előtérbe lépjen az ember. A szenzációszerüsógnek teljes szélességben való elvetésével természetesen nem értenénk egyet. Elvégre a nézőt mindjárt kezdetben meg kell valaminek ragadnia! Igaz ugyan, hogy elsősorban a színésznek kell őt lebilincselnie a gondolattal - s nem mindig, sőt nem csak a kiállításnak ! Burjánnál mindig sokat gondolkodtunk, hogy mi a mondanivaló, és arról is, hogyan rendezzük el a térséget annak számára, ákinek"ezt

M mondania kell; s itt néha célzatosan is elnyomtuk a képzőművészeti elemeket. RAKOVSKY

: Stílusunk, amelyre Vychodillal együttműködve törekszünk, ebben az igyekezetben kristályosodott ki: nem csinálni illuzionista és expresszionista színházat. Az expresszionista színpadot túlzottan külsőségesnek tartjuk. Vychodil nem egyszer hangsúlyozza, hogy ez idegen a mi hazai hagyományaink számára. Egyetértek vele abban, hogy a nagy modernisták harcoltak az expresszionizmus ellen, s hogy az expresszionizmus elleni harc további haladásunkban egyenesen módszertani szükségszerűség. Nem az ötlet a célunk, hanem a lényeg. Ami a Galilei-t illeti: Igazán szívesen dolgoztunk ezen az előadáson. Már csak azért is, mert Brecht a maga egész lényegében illuzionista-ellenes. Értelmiségi légkörre törekedtünk, de nem akartunk - lehet, hogy magával Brechttel szemben is - emócióellenesek lenni. A berlini előadás sötétebb; a mienk több ragyogást akart! Hiszen maga a Galilei is tele van röneszánszi ragyogással! S ez megmutatkozott a színpadon is. Ez természetes és egyben törvényszerű reakciója is a festett,