Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

A német színpadi képzőművészek kiállítása Prágában 26/2/1960 A Német Demokratikus Köztársaság kulturális és tájékoztatási központjában rendezett októberi kiállitás áttekintést kivánt nyújtani tiz év fejlődéséről. Herbert Ihering a katalógusban a következőket irta: a szinpadi kép valódi jelentőséget éppen a szinész fellépésével nyer; a szinpadi képzőművésznek, mint a szinpadi kép alkotójának, mimikailag és dramaturgiai lag kell gondolkodnia és igy a rendezővel alkotó módon együttműködnie." A kiállító képzőművészek többsége énhez az elvhez igazodik. Különösen ötletesek von Appen, tervei. Karl von Appen, a színpadot alakokkal élénkiti meg és szinte rendezőileg gondolja át a drámai helyzetet, amivel a jelenések képzőművészeti egységét éri el. Sőt, az alakok kifejezésébe a szinészek munkáját kedvezően befolyásoló hangulatot tud belevinni. Érdekes a tompitott, nyersen szinezett tónusainak és a tudatosan darabos, egészen a primitivizmus határáig menő alakjainak formája is. Kiemelkedő példát képeznek a Berliner Ensemble 1957/5S»számára, az "Optimista tragédia" c. darabhoz készitett tervei. H.Kilger professzor, a berlini Deutsches Theater szcenikai főnöke, a "Kurázsi mama" /19W50/, a "Támadás" /1957/50/ és a "Revizor" /1950/51/ c. darabok terveiben hü marad a rajzos kifejezés klasszikus formájához,de a szinpadi képet alakokkal élénkített és a cselekmény hangsúlyozásával teljes alakjában komponálja meg. A szinpadi kép drámai felfogását átviszik az operába is.Ezt bizonyítják mindenekelőtt Felsenstein munkatársainak tervei. Bennünket különösen a Janácsek "Rókácska" c. operájához tömör festői formával megkomponált tervek örvendeztettek meg /Komische Oper I957/58/1 amelyeket R.Heinrich, Felsenstein leggyakoribb munkatársa állított ki. A kiállitás egészében kiemelkedő képzőművészeti szinvonalat mutatott, bár, néhol öncélú szándék volt érezhető a képzőművészeti hatáskeltés felé való kilengésre. Nagyon szellemes volt a kiállitás megrendezése is - valamiféle tudatos rögtönzés formájában -, amely a művészi műterem bensőséges légkörét teremtette meg.