Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

a színészek belépését megelőző és a szinpadon való megjelenésük előtt eltűnő érdekes állomások /a színészek a szinpadon felfognák a vetítőberendezés sugarait és a képen erős árnyékot okoznának/, ugy a "Harc a menetben" c. darab előadásában egyben a nézőtérről szármázó támogatással szélesen alkalmazzák a hátsó vetítést. A szinpadon az egész előadás alatt három vetitővászon van: egy hátul és kettő oldalt. E vásznak mögött 4 m távolságban helyezkednek el az 1,30 x 1,20 m méretű keretek oldalt és az 1,60 x 1,50 m méretű keret a hátsó vászonra. A kereteken perfol van kifeszítve, amelyre lakktipus különleges színeivel vannak ráfestve a vetítendő képek. A perfol-keretekét 5 kW-os égőkkel világitják meg /vetitőn/. A keret és az égő izzószála közötti távolság 1,30 m. Bűvel a "Gosztyeaszvjet" gyár az árnyvetitésre csak 3 ktf-ig terjedő berendezéseket gyárt, az előadásnál alkalmazott berendezést a szinházi műhelyekben készítették elő. A fő probléma az volt, hogy a berendezés ne verje vissza a kiegészítő fényt, aminek következtében a vászonra esésnél gyengülne a kép. Ezt a korpusznak feketére festésével érték el, valamint különleges, a korpuszban vágott "zsebek" segítségével, amelyek a visszavert fény maradékait elnyelik.