MAGYAR SZÍNPAD 1907. április (10. évfolyam 89-118. sz.)
1907-04-09 / 97. szám
1907. ápril s 9 VIGSZBNHÁZ. A „Déryné ifiasseony*' saövefe. 1. felvonás. Thureteky táblabíró alaóturai portáján nagy az izgalom. Magyar diátristák érkeztek a helységbe «a ez ugyancsak felizgatja GAbit, a házigazda gyámfiát. Maga Thuretzky azonban édeakeveset törődik szinéaaekkel. Neki nagyon rosez véleménye Tan a komédiásokról éa elkeaeredTe regél arról az előadáaról, a melyet Peaten látott éa a melyben egy auTÍczko8 ábrázata ember pénzért abajgatott Bezzeg kitüntető előzékenységgel fogadja gróf Szepeaayt, a ki abban fárad, hogy német truppot vigyen Kassára. Pedig éppen Kassára készülnek a magyar színészek is, a kik közt ott van a hires Déryné is. A szegény magyar színészek összekülönböznek a fuvarossal és e miatt kénytelenek Thuretzky elé járulni panaszukkal. így találkozik Déryné ismét Szepessyvel, a kivel Bártfán már megismerkedett volt, még pedig ugy, hogy Szepessy felpofozott egy német diákot, a ki fütyülni mert a magyar művésznő játéka alatt. Azóta azonban a gróf hasztalan akart Déryné nyomába jutni. Most ismét találkoznak és a magyar művésznő meghódítja a germán szellemben nevelkedett grófot a honi művészet számára. Szepessy elcsapja a német truppot, a melyet Kassa számára szerződtetett. A felvonásban szereplő magyar szinészek közt van Szentpétery, az úttörő magyar színész és leánya, Zsuzsika, a ki hamarosan megveszi Gabi szivét. Nincs is Gabinak maradása otthon és szökik a színészek után Kassára II. felvonás. Kassán vagyunk a Déryné szállásán. A társulat próbálja a Korány zendülését. Déryné dicsőségének tetőpontján vaD, mindenki csodálja, bár híre a Szepessy prote gáló barátsága folytán szenved. Gabi ott van a színészek közt és Zsuzsi kezdi megérteni a fiatal színészt. Persze Thuretzky nem nyugodott meg gyámfia szökésébe és már többször vitte haza, de a gyerek mindig visszaszökik. Kilényi, a kit a táriulat elcsapott a direkcziótól, abban mesterkedik, hogy Dérynét elszerződtesse, de a művésznő nem akar Kassáról távozni, már csak Szepessy miatt sem. Nagyon szereti a grófot, de semmiképen sem birható rá arra, mire Lubyné, az uj direktor felesége kéri, hogy pénzt kérjen a gróftól. Lubynó haragjában nagyon megséiti Dérynét, a ki számára a gróf aztán kedves elégtételt készit elő. Szepéssy felesége meglátogatja a színésznőt és szeretete jeléül átadja neki a saját menyaszszonyi ruháját. A hatalmas jelenet hatása alatt Déryné menekülni igyekezik a gróf közelécől és elfogadja Kilényi csábító ajánlatát. Erre aztán az egész trupp Dérynével szökik. III. felvonás. Egy erdélyi helység határában éri utói a gróf Dérynét, de nem tudja többé visszahódítani. A művésznő megindító szavakban búcsúzik tőle. A derék Thuretzky is egészen megtért és most már lelkesedik a magyar szinészetért, Gabi pedig, a későbbi Egressy Gabi, ott marad Zsuzsikánál holtomiglan-holtodiglan. A »Salome« szövege. Salome, Heródes mostohalánya, beleszeret Keresztelő Jánosba, a kit prédikációi miatt börtönbe vetettek, bár Heródes egyébként saj nálja a prófétát. Babonás hitében kissé fél is tőle. János visszautasítja Salome szerelmét és ezzel maga ellen bőszíti Salomét. A királyleány bosszút forral. A mikor Heródes, a ki bűnös vágyódással viseltetik mostohalánya iránt, felhívja Salomét, hogy lejtsen előtte tánczol, a leány kijelenti, hogy megteszi, ha aztán kérhet érte valamit. Heródes megígéri, hogy a táncz fejében teljesíteni fogja Sa'ome óhaját. Salome tánczol és aztán János fejét követeli. Heródes hasztalan kérleli a leányt, ez megmarad kívánsága mellett és Heródes végre is lefejezteti Jánost. Tálczán hozzák a próféta fejét a szerelmében őrjöngő Salomenak, a kit aztán Heródes összekaszaboltad Egy órára nézzük meg az »Apolló« szinház elő ad fisait, VIII., Népszinhaz-u. 1—3. Népszinhaz mellett. Előadások délután 4-től folytatólag éfiétig. A teépség megóvása és fentartása nem kis dolog 1 Én őszintén bevallom, hogy szépségemet kiválóan a valódi „gyöngyvirág creme* '-nek köszönöm. Kapható Budapesten a Táros! gyógyszertárban, Táczl-ntcza 34/10. Ki» tégely ára 1 korona. Nagy tégely 1 korona 60 fillér. KIRÁLY SZÍNHÁZ. A «Tüskerózsa» szövege. I. felvonás. A harczias, erős amazon : Lona együtt él az atyjától örökölt várban szende és szelid húgával: Szendilével. Természetük nagyon különböző, nem is látta még őket soha senki együtt és a környéken ugy nevezik őket, hogy Tüskerózsa. A rózsa: Szendile, Lóna a tövise. A szelid Szendilébe szerelmes Adorján vitéz, a ki be akar jutni a várba, hogy szerelmesének, a ki viszontszereti, közelébe lehessen. Lónát pedig egy szomszédvár rabló ura: Ribarcz akarja feleségül vonni, miután vagyonát se csellel, se katonával nem tudja megkaparitani. Lóna Adorján és Ribarcz elé három próbát szab. Ha állják a próbákat: övék lesz Lóna és Szendile keze. Ribarcz Szendile galambja után röpiti Lóna sólymát, mig a mire Adóiján, hogy a galambot megmentse, nyilával lelövi a solymot. Ezért Adorján és Ribarcz összecsapnak. Lóna kijelenti, hogy ez volt az első próba és ezt kiállották mind a ketten. Ekkor hirnök érkezik és jelenti, hogy jön a tatár, a rettenetes Murza khán vezetése alatt. Mind be akarnak a várba jutni, de Lóna Ribarczot és katonáit csak akkor engedi be, a mikor a megalázkodás jeléül átadják süvegeiket a vár asszonynépségé'ek. Csak Adorjáa nem akarja átadni süvegé,;, inkább a váron kivül marad. De megjelenik Szendile előtte, a kinek nem tud ellentáilni: Mtí átadja süvegét és követi a várba II. félvonás A várban következik a második próba. Lóna kívánságára Ribarcznak ős katonáinak női ruhába kell bíijniok, hogy így megcsalják a tatárokat. Az Adorján feladata pedig az, hogy törjön át a tatárseregen és értesítse a szomszéd várat, hegy küldjenek Lóna számára segítséget. Adorján bucsut vesz Szendilijétől és magával viszi a galambját, hogy majd hirvivöül elküldje. A tatárokat bebocsátják a várba a gyáva Murza khán iái rosszat sem akar, de a szigorú írsszuf sürgetésére követeli előbb Szondiiétól, majd Lénától, hogy tánczoljon előtle és csókolja őt meg. Miután Adorján a tatárok kezébe esett, nehogy rajta bosszút álljanak: Lóna tánezba kezd, de táncza közben megjelenik Szendile galambja es nyomában a várt segitség. Lóna meg van mentve a megaláztatástól és az Adorján vezetése alatt berohanó magyarok lefegyverzik a tatárokat. III. félvonás. Adorján kéri Lónát, hogy adja fól neki a harmadik próbát, a mire Lóna tudtára adja, hogy Szendile meghalt. Helyette a maga kezét kínálja neki. De Adorján visszautasítja, mert ő csak Szendilét szerette. Erre Lóna megvallja, hogy Szendile és Lóna: — egy. Elmondja, hogy apja kótalakunak nevelte őt, hogy mint harczias Lóna megvédhess örökét. Ezentúl csak iaint Szendile fog élni Adorjánnak. Riborcz Pedig asszony ós vagyon nélkül kénytelen távozni. MAGYAR SZÍNHÁZ. >A vig özvegy« szövege. Első felvonás. A montenegrói követsófi palotája Párisban. Zéta Mirko, Montenegró párisi követe, hogy állama zilált pénzügyeit rendezze, Glavari Hannát, a dúsgazdag özvegyet, a ki husz milliót örökölt, hazájabeli emberrel akarja összeházasítani. A vig özvegy jövendőbelijéül kijelöli Danilovics Danilo grói követségi titkárt; egy vidám, mulatós, balkáni arisztokratát. Hanna ős Danilo között — még Hanna leánykorában — lejátszódott egy szerelmi regény. Denilo, mikor megtudja, hogy miről van szó, tudomására hozza Hannának, j hogy soh' sem vall neki szerelmet, nehogy . hozományvadásznak lássék. De megfogadja, hogy elriasztja mellőle a kérők nagy seregét Második felvonás. Nemzeti ünnep Glavari , Hanna párisi palotájának parkjában. A szereim! játék és évődés folyik Hanna és Danilo között Ezzel együtt szövődik egy szerelmi regény s követ felesége: Valencienne és egy párisi gavallér: Rosillon Kamill között. Rosillon rábírja Valenciennet, hogy vonuljon vele a kerti pavillonba és a mikor a követ gyanút fog éi oda betör: Hannát (a ki, hogy barátnőjét megmentse : a pavillonba lopózott) találja ott Rosillonnal. Danilo, a ki valójában szereti Hannát, kétségbeesve távozik, abban a hitben, hogy Hanna Rosillon kedvese. Harmadik felvonás. C&baret-est Hanns palotájában. Hanna — hogy Danilot az ő megszokott vidám környezetével vegye körül — a grízetekkel estét rendeztet. Danilo ezekkel mulat, de a mikor Hanna bevallja neki, hogy ártatlan és a pavillonba csat o-íu ment be, hogy Valenciennet megmentse es azonkívül azi állítja, hogy a milliókat elveszti, ha férjhea megy: Danilo bevallja neki szerelmét, A vig özvegy boldogan igent mond és most már megvallja, hogy a Glavari-milliók az ő jövendőbeli — férjét illetik. Egy órára nézzük meg az »Apolló« szinház előadásait, VIII., Népszinház-u. 1—3. Népszínház mellett Előadások délután 4-től folytatólag éjiéiig. íüjpyflÉ,íSí(iiíröM, «érvben menveASk kérjék tngyés es Dcrmemve • Ugmfmb» KELETI L u^SSlm BPEST, I*, KoNBfttfttH. ffPitMjak • hasd tprnH Hsa Egy órára nézzük meg az »Apolló« szinház előadásait, VIII., Népszinház-u. 1—3. Népszínház mellett Előadások délután 4-től folytatólag éjfélig^ í l HIRDETESEK felvétetneK e lap hirdetés] osztályában, Gerlóoxy-u. L mm. Telefon-ssám * I 1 ^StASA SÄ STERMBERG és kir. udvari hangsiergyárában Kerepesiét 36. %1