MAGYAR SZÍNPAD 1907. február (10. évfolyam 32-59. sz.)

1907-02-27 / 58. szám

A legkülönösebb, legfurcsább, szinte meg­fejthetetlen újsággal szolgált hétfőn este Szoyer Ilonka, az Operaház kitűnő művésznője, a ki azt a csudát produkálta ez estén, hogyan lehet egyszerre, egyidőben két színházban, két szín­padon énekelni és sikert aratni! Igen, igen, ezt produkálta Szoyer Ilonka és ezt el kell hinnünk, mert az újság ad róla számot. Persze: két fellépésről lévén szó, hát két újság számol be róla külön-külön, mert hiszen egy újság színházi referense nem olyan boszorkányos ügyességű, mint a szeretetreméltó művésznő, a ki egyszerre két szinház közönsé­gét is el tudja bűvölni énekével. } f íme, a rejtélyes eseményről szóló két referáda, egymás mellett. A Független Magyarország tegnapi, keddi számában jelent meg ez a kis színházi hir: Szoyer Ilona a Magyar Színház­ban. A vig özvegy tegnapi előadásán Szoyer Ilona, az Operaház művésznője lépett fel vendégkép a Léhát-daljáték czimszerepében s énekmüvészetének kiválóságával és alakí­tásának kedves voltával rászolgált a közönség szerető tapsaira. A Pesti Hitlap-nak ugyancsak tegnapi, keddi száma pedig beszámolván az Operaház hétfő esti Carmen-előadásáról, többek között ezeket irja: A művésznőt ma is sokszor kitapsolták s vele együtt a hazai szereplőket is, a kik egytől-egyik derekasan kitettek magukért; Szoyer Ilona ezüstös hangú, művészi izlésü Micaela. Arányi érzelmes énekben s játékban egyaránt jó Jósé és Takáts pompás Esca­millo volt. Már most itt a nagy talányi Melyik újságnak higyjünk ? Vagy higyjünk mind a kettőnek és álmélkodva csodáljuk Szoyer Ilonkát, a ki egyszerre énekelte az Operaház-ban Micaelát és a Magyar Színház­ban Glavari Hannát ? .. . Ki fejti meg ezt a csodálatos rébuszt?... -Y.— Felvonásközben. Budapest, február 27. A versíró Pillangó-kisasszony. — Destinn Emmy verse. — Az Operaház-ban ma este Puccini Pillangó­kisasszonyá-nak czimszerepében lép fel Destinn Emmy, Németország s Európa egyik első éne­kesnője, a ki a londoni Covent-Garden-btn s az amerikai nagy operatársulatoknál éppen olyan ösmert, mint akár Van Dyck vagy Caruso. De mint minden müvészlélek, ő sem elég­szik meg pályája babérjaival, hanem uj dicső­ségre vágyik. Verseket ir s Németország jobb zeneszerzői megzenésítik ezeket a verseket. Igy legalább biztos, hogy Destinn énekli dalaikati A lirai Pillangó-kisasszony költeményei közül itt közöljük egyet: Egyszer volt. .. Fülem cseng, mintha fáradt, Lágy nótát hallanék, Egy régi-régi nótát, — Anyám dalolta még. Királyi gyermekekről, Vágygyal, fénynyel tele, Rózsáról, mély virított S aztán szél törte le. Anyámat látom újra, Oly szép, s halvány fszegény . A dalt hatkan dúdolta. — S nem értettem meg én Destinn Emmy.\ f A Vidék? színpadok. Budapest, február 27. Az aradi színházban a héten három estén fog vendégszerepelni Újházi Ede. Pénteken A miniszter előszobájában és az Országgyűlési szállás czimü darabokban lép fel, szombaton a Budapesten czimü darabban, vasárnap pedig A vén bakkancsos és fia a huszár czimü nép­színműben. * Temesvárott, Krecsányi társulatánál nagy­sikerű vendégszereplés volt a minap. Zöldi Elza, a Nemzeti Szinház tagja játszott A boszor­kány és a Folt, a mely tisztit czimü drámák­ban. Zöldi Elza legközelebb tehát újra játszik Temesvárott, ez alkalommal a Monnai Vanná­ban és Fedorá- ban. « A munkácsi szinügyi bizottság Micsey F. György színigazgatónak a folyó hó 20-tól 25 ig kért szezón-meghosszabbitást megadta. A tár­sulat folyó hó 26-ika óta Sátoraljaújhelyen játszik. Külföldi színpadok. Bidapest, február 27. Destinn Emmy, a ki most Operaház-unk ünnepelt vendége, márczius 4-től 8-ig a bécsi Volksoper-ben fog vendégszerepelni. Párisban tagnapelőtt leleplezték Carlo Gol­doni emlékszobrát, a nagy olasz vigjátékiró kétszázadik születésnapja alkalmából. A szobor a Notre- Dame-templom közelében van. A berlini Kleines Theater-ben szép sikerrel mutatták be Henry Bernstein-nak, A tolvaj szer­zőjének, A karmok czimű drámáját, Reicher Emánuellel a főszerepben. NYILTIÉR. DIMMIH! PDCU arczszépitő és kézfinomító szer, rAnnUMA-UnCm mely teljesen ártalmatlan; a bórt bársonysimává teszi. Mindenféle szeplőt, májfoltot, pattanást, kiütést rövid használat után megszüntet. Teljesen zsírtalan és nappali világit'« mellett is teljes íAííár-/ áthatással használható.; ^ Ara 1 korona. A cremnex való stappan 80 fil­lér. Pouder 3 színben 1 dobot 1 korona. Kapható ^Ladányi Zoltán, Szant-Bertalan gyógyszertárában Andrássy-ut 55., (tötvös-utcza sarok.) Telefon: 12—33 Öt koronás rendelés portómentes, = Számos kitüntető elismerés. = = „Háztartás", a/magyar gazdasszonyok kedvelt közlönye, januárban kezdi meg a XIII. ^évfolyamát — Elöf. ár 1/4 é. 3 kor. Kiadóhiv. Budapest, VIII., József­örut 31/B. Tessék mutatószámot kérni. = Próbaházasság Ha igazán boldog és meg­elégedett akar lenni, kössön próbaházasságot egy ked­ves menyecskével, az Első Alföldi Cognac-gyár r.-t. „Menyecske likör"-jével és biztosan örök hűséget fog esküdni. Hirdetések. A KI SZÉPflKAR LENNI ««J6CBIOT1BBB «mASÓ «RCSZÉrlTÓ SICHT . fi Ü» SÍRÓ FÉLE HAVASI TOPÁR CftáNET «B3ZMKL)» «1 ««cor (3 «ttrrrr »ínéi reue«*! ti s««so«t lt«elaárailcoT.?róbategebjíűfiu -űtrr . rCLC UTOC.YSICRTAR «OlOUYR*. «lnliT T[« 10. UMFtSTI /ÖMKTMl TOaóafílt C t ÓCVT««»IBX* . ) hONi ÍPAR. BEL- ES KÜLFÖLDI SZABADALMAK. = BARNUL Y ALAKRA ÉS NAGYSAGRA ÁLLITHA TÓK! Nem kell ármunkát sem, rat űzni sem rávarrni! Klf «szítét és Isszsrslés sgy psroz alatti Négy oldalról tökéletesen feszit: 8080 cm. kor. 3 5 0 50 75 cm. kor. 3 »0 9090 . '» 4 10 50100 » . 3 50 100100» » 4 60 75|100 » » 4 — Viszonteladóknak magas. jutalék. Megrendelhető : szabad, hiinzö­keret-gyároanál 5050,|cm. kor. 2 30 6060 » » 2-70 7070 » » 3 20 BARNA KAROLY Gyöngyös. Egész éven át nyitva ! Szent-Margitszigeti gyógyfürdő Budapest. teljesen uj beregdezóuel, elektro­Yizívoevintezet m° s «»V- és elektromos vízfürdők, ö. O J szénsavas fürdők, központi berende­zéssel a legtökéletesebb módszer szerint. Nauheimi gyógymód (dr. Schott módszere szerint), nauheimi gyógymód, svéd gyógy­gimuasztika, forró légfürdők, massagc és vibráczióa massage. hydroterapentikus eljárások. Frankel- Goldschsider-féle eljárás hatgerinezbajok ellen. Soványító és hizlaló kúrák. Bulling in­hallatórium. A vizgyógyintózet teljeaeu uj bútorokkal berende­zett szobákkal. Házilag kezelt, általánosan ismert kitűnő konyha, kívánatra teljes penzió. Április l-ig kedvezmenyes árak. Fólvilágonitással nzivesen szolgál :) A Szent-Margitszigeti Gyógyfürdők és Szállodák r.-t igazgatósága. Telefon 41-83. Telefon 41—83. j SZABADALMAZOTT N E ü N E Ri| G i N ot « 8 ~ es. « » O a iE «0 2 O S 5» •g JH 8 > -rr « O 3 ! 5 * in u Kapható minden gyógytárban és drogériában. ­Eladok és veszek Urasági bútorokat, teljes berendezéseket, angol bőrbutorokat, |ma­hagoní és rézbutorokat, perzsa- éa szmlrna. szőnyegeket, függönyöket, olajfestményeket, git­===== és yfllamos-csfllárokat. — NAGY ZSIGMOND Sí [Budapest, Semmelweis-ntcza 21. szám. Ax egész házban. Telefon 17—77. Zongorát, pianinót kölcsönöz STESflBERG Kerepesi-nt 36. Kitűnő zongorák;dűs raktára

Next

/
Thumbnails
Contents