MAGYAR SZÍNPAD 1906. november (9. évfolyam 303-332. sz.)
1906-11-24 / 326. szám
1906. november 23. 7 VÍGSZÍNHÁZ. „A tökéletes feleség" szövege. I. felvonás. Forshaw hiriapiió megjelenik Jesson Fiimer képviselő házánál, hogy adatokat szerezzen arról az ünnepélyről, a mely más napra tüzetett ki abból az alkalomból, hogy megnyitják a parkot, a melyet Je3son adományozott a városkának első feleségének, Ridgeley Annabei emlékére. Annabei már néhány éve nem él, de a házban minden körülötte, a tökéletes feleség körül forog, kinek emlékét különösen szülei, r.énje és öcscse őrizik, valamint befolyásuk alatt van Fiimer is. Fiimer második felesége, Nina, kénytelenkelletlen türi ezt. Mint Annabei egyetlen fiának, Dereknek nevelőnője, került a házhoz, a melynek ura beleszeretett és mielőtt a boldogult rokonai megakadályozhatták volna, nőül is vette. Azóta a Ridgeley család tagjai üldözik, ezernyi kifogást emelnek szabad viselkedése, őszinte természetének megnyilatkozásai ellen, elidegenítik tőle a fiút is, a kit arra szoktatnak, hogy Ninában még mindig a nevelőnőt lássa. A puritaniznus nyomasztó levegőjét terjesztik a háznál ezek a Ridgeleyk és a szegény kis franczia kisasszony, Berthe, is annak a hatása alatt van. Hilary, a Fiimer bátyja, a ki diplomata, igy találja fivérének házát, a mikor látogatóba érkéz.k. Itt tudja meg, hogy Nina szeret a kölyök-kutyákkal játszani és még czigarettázik is, a min ugyan meg lehet botránkozni Az európai gondolkozású, nemesszivü Hilary azonban nem ítélkezik ily szigorúan és csakugyan, a mint először találkozik Ninával, hamarosan megértik egymást és előrelátható, hogy jó barátok lesznek II. felvonás. ftmurewarü őrnagy, a ház régi barátja, kedvencze Dereknek, a kis Jesson fiúnak, a kivel különben elég nehezen bírnak. Maureward is rendkívül szereti a gyereket, a ki őt Maurrynak szokta nevezni, még pedig sulks-Maurrynak, vagyis mogorva Maurrynak, mert oly ritkán nevet. A gyermeknek és az őrnagynak kölcsönöz vonzalmát kedvesen mutatja be néhány jelenet. Más jelenetekben meg azt látjuk, mint készül a család a másnapi üenepélyre oly formán, hogy csak Annabei emlékéről legyen szó, de Nina ki legyen zárva mindenből. A mikor arról van szó, hogy szökőkút is legyen a parkban, nagy lelkesedéssel fogadják az ötletet, de mihelyt Nina magára akarja vállalni ennek dolgát, elfordulnak az eszmétől és ezzel is vérig sórtig Ninát, a ki elkeseredve hagyja ott a társaságot. Itt közbelép Hilary, a ki gyönyörű szavakkal mutatja ki, mily helytelen uton haladnak a háznál Ninával szemben. A szegény asszony visszajön erőt vesz magán és megköveti a családot, de a mikor ujabb sérelem éri, magánkívül kijelenti, hogy nem akar tudni a famíliáról és nem vesz részt a park-ünnepélyben. III. felvonás. Nina ragaszkodik szándékához és a mikor az egész család gyászruhában van, ö világos öltözékben jelenik meg. Nem akar megjelenni az ünnepélyen, a melyen úgyis csak szomorú szerep jutna neki. De ezzel tömérdek pletykának adna tápot és a hírére féltékeny képviselő irtózik ettől. Annyira hatalmában van az első, a tökéletes asszony családjának, hogy a legerélyesebben Arczom szépségét I Vállam, nvakam, karom fahérségétl Kazem finomságát I egyedül a Budai dr.-féle «GYÖNGYYIRÍ6-CRÉJI • nek köszönhetem. — Kis tégely 1 kor. Nagy tégely 1.50 ko r. — Budapest «Városi gyógyszertár» Váczi- t-s Kigyó-utcza sarok. geti a szeles Ninával ellentétben. Első haragjában a leveleket meg akarja mutatni a férjének, de Hilary eltéríti a szándékától. A hatalmas jelenet behatása alatt Nina nemcsak, hogy lemond a bosszújáról, de kész elmenni az ünnepélyre is. IV. felvonás. Nina egészen megváltozott. Mindenben enged a Ridgeleyk óhajainak. Lemond a czigarettáról, lomond a kutyákról. Hilary másrészt kezdi a ház tisztogatását és mindenekelőtt Maurewardot készteti arra, hogy távozzék. És látva Nina mártiromságát, nem akar tovább czinkosa lenni a zsarnokoskodó családnak és felnyitja Fiimer szemét. Az eddig pipogya, aggodalmaskodó ember erőt vesz magán és egyszerűen kiadja az élősdi rokonok útját. Nina elégeti a Maureward leveleit és a házastársak szive is, lelke is egymásra lel. Egy fél órára nézzük meg a Projectograf előadást. Gambrinus mellett. Erzsébet-körut 27. KIRÁLY SZÍNHÁZ, Ninától, hogy menjen el az ünnepélyre. Nina nem enged. Ekkor megjelenik Derek, a ki az éjt uj szobájában, az Annabei eddig érintetlenül tartott szobájában töltötte. Egy dobozt talált ott a szekrény alatt. Nina önkéntelenül babrál a dobozban és leveleket talál benne, a melyek kétségteler.ül bebizonyítják, hogy Derek Annabei és — Maureward gyermeke. A A »Rákóczi« szövege. Első felvonás. Rákóczi Ferenczet Bécsben nevelik. Menyasszonyának, Hesseni Amáliának uj udvarhölgye, Rentheim Magda, serdülő kora óta rajongóan széreti a magyar herczeget. Bercsányi vezetésével megérkeznek a magyar urak, hogy hazavigyék Rákóczit. Meglepődve látják a bécsi udvarban a haza iránt közömbös ifjút neveltek Zrínyi Ilona fiából. Már-már kétségbeesnek, a mikor Rákóczi anyja levelének olvasása közben szent hivatásának tudatára ébred és önkívületben kiálja: „Hazámba vágyom!" Második felvonás. Rákóczi kuruezseregével Nagyszombat alatt táboroz. A császár követeket küld hozzá: Heister ezredest és RentheimjMagdát. Békét ajánlanak; ha elfogadja : láthatja szeretett hitvesét és két szép fiát. De ő még a családi boldogság árán sem fogadja el Heister ajánlatát, hanem harezba indul a császári serege ellen. Harmadik felvonás. A treneséni csatatéren megint csatára készülnek a kuruezok. Magda kideríti, hogy árulást köveitek el Rákóczi ellen és átakarja adni Pálfi levelét. Helyette téveköveteli j désből egy féltve őrzött régi emlékét adja oda, a melyből a fejedelem megtudja, hogy a német leány tizenöt év óta szereti. A esa a szerencsétlen véget ér, Rákóczi lefordul a lováról, mindenki menekül. A szegény Magdát pedig leteríti egy vasas német golyója. Negyedik felvonás. Elveszett a szabadság ügye. Rákóczi a vereczkei szoroson át menekül Lengyelországba. Előbb azonban eltemetik a tárogat t. AUg hantolták el, megszólal a földből a tárogató hangja. A szabadságot nem lehet eltemetni, kikél a sirból, miként a tárogató panaszos szava. Ezzel a tudattal indul Rákóczi az örök bujdosásbs. E*y fél órára nézzük meg a Projectograf előadást. Gambrinus mellett. Erzsébet-körut 27. NÉPSZÍNHÁZ. I A «Rab Mátyás» szövege. Első felvonás. Az ifjú Hunyadi Mátyást Podiebrád cseh király foglya Prágában.'Az ifjú fogolynak szabad járás-kelése van a városban s igy bekerül a Ghettoba, a hol beleszeret a prágai hitközség elöljárójának, Eisignak, fogadott leányába: Gitába. A szép Gita azonban, a ki maga is grófnő és csak rejtőzködik a Ghettoban, szerelmes Gabiről diákba, a ki voltaképen Sternberg gróf és szintén álruhában rejtőzködik a prágai talmudista diákok közt. Gita az az estéli Purim-ünnepségre megbivja Mátyást az elöljáró házába; idehívja Gabiről diákot is, hogy segédkezzék szcelmese megszöktetésében. A felvonás egy rendkívül hangulatos szerenáddal végződik, mely után a diákok Mátyással együtt bevonulnak a Ghettóba. Második félvonás. Eisig előljáró házában vagyunk, a hol Purim ünnepet ülnek. Az ünnep keretében kezdődik Gita és Gabiről eljegyzése. Mátyás a gajdos diákokkal mint bohócz jelenik meg és vidám dallal köszönti a boldog ifjú párt. Mikor azonban a sürün elfátyolozott menyasszonyban felismeri Gitát, összeroskad fájdalmában. Ekkor megjelennek a magyar urak és értesitik Mátyást, hogy királylyá választották s hívják haza a magyar trónra. Megcsalódott szerelmében megtört Mátyás vonakodik a trónt elfogadni, de ekkor megjelenik a háttérben édesanyja, Szilágyi Erzsébet, s ennek esdő szavára Mátyás kész haza indulni Magyarországba. Harmadik felvonás. A magyar-morva határon látjuk az ifjú király sátrát. Az országból jött különböző küldöttségek hódolatát itt fogadja az ifjú király a főudvarmesterré előléptetett prágai hitközségi szolgának, Czódiknak, bemutatása mellett. Miután az ifjú király egy szilaj toborzóban még bucsut vesz gondtalan ifjúságától és Sternberg grófot Gitával együtt még kíséretébe fogadja, felpattan fehér paripájára s egy lendületes beszéd után bevágtat nagy Magyarországba, hogy elfoglalja kirá lyi trónját. Egy fél órára nezük meg a. Projectograf előadást. Gambrinusz mellett. Erzsébet-körut 27. Mtnin« Talrah tapéta-raktárai. • Bei- 6> AVI 1111 Uö J dAdU külföldi papirkárpitok legnagyobb választék. Kárpitozások helyben, valamint vidékér ego . --óbb árakon eszközöltetnek. — Spanyolfalak mindig készletben. Főüzlet: Budapest, Kerepesl-nt 6, a bazár épületben. — Fióküzlet: Irányl-ntcza 25. szám. az tökéletes asszony tehát hűtlen volt férjéhez, a ki még most is imádja, a ki még most is a rendszeretet, a háziasság mintaképeként emleSok szenvedéstől szabadni meg ha megmeri az ¥Tw»i-«7/v«*í3rt 1 Uliií/1 bedörzsölő szert, mely enyhit: csúzt, IJIii Vül ©tll-JP illlu köszvényt, rhenmát, fog- és fejfájást és makacs bőrviszketegséget. A kimerült izmokat és idegeket fölüdlti és erősiti, a mit számos elismeróés hálairat igazol. Egy kis próbaüveg ára 40 fill., egy deczis üveg 1 k. Főraktár: Budapest, Török J.gyógytára Király-u. 12. őt Andrássy-ut26. Vidékre 3 nagy üveget 4 k. 50 f., 12 kis üveget 5 k.-ért portó és csomagolás költségmentesen küld a „Vörös kereszt" orv+ár Tamnev«.. IHirdetések felvétetnek e lap hirI detési osztályában "Gerlóczy-ntcxa 1. SÍ, .'Telefon 9—40. gyógytár Temesvár. ii Zongorát, pianinót kölcsönöz STERNBERG Kerepesint 36, Kitűnő zongorák dús raktára. Aranyereseknek, végbélbaiosoknak, ezukorbetegeknek, gyermekágyasoknak, csecsemőknek és minden egészséges embernek, a ki a tisztaságot UV fS^g^Fk f ,'1C '' 7 V kedveli, nélkülözhetetlen. Használatban olcsébfc a papirnal. Kap- 7Arrv" vattaárugyár— hato mindenütt »»ZJtíJ O Telefon 87—52. MII II HÉ