MAGYAR SZÍNPAD 1906. szeptember (9. évfolyam 242-271. sz.)
1906-09-15 / 256. szám
1906. szeptember 15. metropolisban. Ennek oka az, hogy a szinházalapitás jövedelmes spekuláczió, a melyen rendesen több egymásutáni vállalkozó és konzorczium nyer és csak az vészit esetleg, a ki végül mint valóságos igazgató a színházat óriási bérért kiveszi. A Westend színházai között több van, a melynek bére minden héten öt-hatezer korona. Általában egy nagyobb londoni szinház közepes bére 200,000—250,000 korona és ha a szerződés csak rövid időre szól, akkor még sokkal nagyobb. Gyakori az olyan szerződés is, hogy a direktor a bruttó bevétel bizonyos részeért kapja a színházat bérbe. A bér azonban csak az első kiadás. Jelentős helyet foglal el utána a szerzők részesedése is, a mely minden előadás összes bevételének 5—20 százaléka szokott lenni. Innen van azután, hogy némely angol színházigazgató nagy előszeretettel kultiválja Shakespeaiet és sok más régen elhalt irót. Harmadik tétel a művészek fizetése. Ez természetesen rendkívül ingadozó a tagok gázsija és száma szerint. Az oroszlánrész ebből az úgynevezett csillagoké, a kik, ha csak kevéssé hiresek is, már legalább hetenkinti ezer koronát kapnak. Ezenkívül a nappali előadásért külön dij jár, a mely rendesen a heti fizetés egy hetedrésze. Jelentős összeg ezután a zenekar és karmester költsége. Még olyan darabnál is, a melyben zene nincs, ezer korona a heti költség. De például a Gaiety-szinház-nál, a hol a muzsikusok egész este el vannak foglalva, heti két-háromezer koronát is kitesz ez a kiadás. Van azután egész sereg kisebb tétel, a mely együtt szintén óriás összegre rug. A színházi szabó, parókakészitő, diszletfestő, ács, asztalos, világító költsége. Ha pedig nem modern darabról, hanem történelmiről van szó, akkor a szinház a keztyün, czipőn, harisnyán kivül az egész korhű ruhát is adja. A ruha és fodrász költsége átlag ezer korona hetenként, a látványos darabbal dolgozó színházaknál azonban sokkal több is lehet. A díszlet költsége csak egyszer szerepel és ha a darab jól beüt, akkor aránylag kisebb tétel, a világítás és fűtés költsége azonban állandó és átlagban kétezer korona havonta. A szinház üzletvezetője is hetenként 300—400 koronát kap és a sok apró állás, jegyszedő, ajtónyitogató, páholytörlő, ruhatáros és más ilyen, szintén jókora összeget emészt. Végül reklámra lehet naponkénti száz koronát is számítani. NYILT1ER. DAhHlfltlIA PQÍM arczszépitő fs kézfinomító szer, rAUnUmA-UnCm mely teljesen ártalmatlan; a bórt bársonysimává teszi. Mindenféle szeplőt, májfoltot, pattanást, kiütést rövid használat után megszüntet. Teljesen zsírtalan és nappali világítás mellett is teljes hatással használható. Ara 1 korona. A eremhez való szappan 80 fillér. Pouder 3 színben 1 doboz 1 korona. Kapható: Ladányi Zoltán, Szent-Bertalan gyógyszertárában Andrássy-ut 55., (Eötvös-utcza sarok.) Teieion: 12—33 Öt koronás rendelés portómentes. = Számos kitüntető elismerés. = Budapest, szeptember 15. Nagykanizsán, a hol most a pécsi színtársulat játszik, egymást érik a telt házak. A közönség mindinkább belemelegszik a színházba járásba és megszerette a társulatot, melynél kedden és szerdán Tapolczai Dezső vendégszerepelt, mig jövő héten Bárdy Gabi fog vendégszerepelni két estén. * Makó Aidát, a kecskeméti színtársulat drámai hősnőjét Nádasdy József igazgató szerződtette a társulatától eltávozott Polgár Ilona helyébe. « Micsey F. György, az eperjes-sátoraljaujhely- munkácsi szinikerület igazgatójának társulata érdeklődés mellett tartja előadásait Homonnán. A társulat innét Sárospatakra utazik és a téli szezón alatt a sátoraljaújhelyi színházban játszik. Külföldi színpadok. Budapest, szeptember 15. Bécs- ben a jövő hónapban nagy vendégjárás lesz a színházakban. Egymásután fognak vendégszerepelni Duse, Rejane, Després Suzanne, Brandés, Wiehe Sarolta, végül Yvette Guilbert, a ki mint drámai művésznő is bemutatkozik a bécsieknek. • A párisi Palais-Royal szinház- at a jövő héten uj igazgató: Judic nyitja meg. Az első estén Pierre Veber: Extra czimü uj egyfelvonásosa, Hennequin egyfelvonásosa és Ardot és Ripp egyfelvonásos revüje kerül bemutatóra. * Báró Rothschild Henrik, a ki már több színpadi müvet irt, most fejezte be A zsákmány czimü uj négyfelvonásos színdarabját, a mely az idén Párisban fog bemutatóra kerülni. A darab a párisi „Quartier Latin"-ben játszik és szereplői diákok. Victorien Sardou, a hires franczia drámaíró, a napokban ülte meg 75 éves születésnapját. Eleinte orvostanhallgató volt, majd történelmet és irodalmat hallgatott. Dejazet, a hires franczia színésznő birta rá, hogy drámaírásra adja magát s Sardou pusztithatatlan termékenységgel alkotta színdarabjainak hosszú sorozatát. * Langtry asszony, a szépségéről hires angol színésznő egy amerikai variétéhez szerződött: egy husz perczig tartó egyfelvonásos bluetteben játszik és|ezért hetenként 10,000 korona tiszteletdijat kap. * Goldini születésének 200-dik évfordulóját 1907. február 25-én Milánóban fényes ünnepségekkel akarják megünnepelni. A Manzoniszinház-színházban díszelőadás lesz, előadják többek közt Locandierát is és D'Annunzio ez alkalommal ünnepi beszédben méltatni fogja Goldoni müveit. Ugyanakkor diszalbumot is adnak ki, a melyben a jelenkor leghíresebb drámairónak nyilatkozatait közlik Goldoniról. Két művész pöre. Budapest, szeptember 15. A bécsi bíróságok előtt legközelebb két érdekes pört fognak tárgyalni. Mind a kettőben művészek a panaszoltak. Az egyikben Slezák Leó, a másikban Schmedes Erik az udvari Operaház művészei vannak vádolva. Slezák Leó ellen a német GrammophonGesellschaft tett panaszt, tizenkétszeres szerződésszegésért, mert egy megállapodás daczára, egy másik grammophon társaság készülékébe énekelt bele tizenkét dalt. E miatt tizenkétszer 8000, összesen tehát 96,000 korona kártérítési összeg megfizetését követelik tőle. A szerződésben világosan ki van kötve, hogy Slezak- nak nem szabad valamely konkurrens gyárnak énekelni. A művész azt mondja, hogy ő nem is követett el szerződésszegést, mert nem ezeket, hanem régebbi énekfelvételeket korrigált. Schmedes Erik ellen a tulajdon impreszszáriója, Schiller Albert indított pört. Az impreszszárió panaszában elmondja, hogy Schmedes bár vele kötött szerződést több hangversenyre arra az időre, a melyben azokat meg kellett volna tartania, már kötelezettségeket is vállalt. Ilyenformán 1700 korona kára támadt s most ennek az összegnek a megítélését kéri a bíróságtól. Hirdetések. Boulevard K ávéház V., Váczi-körut 24. (Arany János-utcza sarkán.) Villamos [megállóhely ! ! Teljesen újonnan átalakítva. — Legmodernebből berendezve. Uj tekeasztalok ! Uj játékasztalok ! ! GARAI (Goldhammer) ÁRMIN, a Boulevard kávéház tulajdonosa. = Hideg buffet és pontos kiszolgálás. = no III a legjobb védőszer szájuk, fogiüuik. IIXEN Osan-szájviz 1 kor 7« f. Osan-fogpor 8» fillér . TI IllllUPrUr a legjobb kejfeetíezer. I AilillriÜtrlt Sö té tszőke, barna és fekete 5 korona. Rózsateje | Ciemy keleti a legkipróbáltabb szepitöszer 2 k. Balsamin-szappan 60 f. FiitschI féle Napraíorgóvi'ag-Olaj Szap1 p n 70 fillér és 1 korona. Czerny J. Antal Bécsben, XVI n, Carl Ludwig-St asse 8. Raktál minden nagyobb gyógyszertárban, drogériában, illatszertárban, stb. Árjegyzék ingyen. AL KALMI BÚTOR- ^ffcp&zviHAzkozelbbkn VÉTEL és ELADÁS U^EkBUMUZ« Etadf! atnitj a Ü&zlet tart, míg eddig nem létezett áraK mellett: 5000 drb smyrna utánzatu ágyeló, szindus kivitelben, 80—40 cm. 28 kr. 120 darab kiváló erős összecsukható vaságy háromrészü matraccal 7 frt. 50 kr. 600 darab smyrnautánzatu padlószőnyeg, mindkét oldalon használható, 258/150 cm. 3 frt. 90 kr Flanell TeveszőrMatracz Paplan Gyermekszék Acé Isodrony Szalmazsák FutóCsipke 2 agy és takaró takaró 3 részű pirís háromféle kéágybetét töltve és szőnyeg függöny 1 asztalterítő 190/130 cm. 190/130 cm. 80/180 cm. rouge pen áfalakith. dupla fonalú levarrva 16 krtól 3.50 krtcl 4.60 krtól 1 frt. 28 1 frt 75 3 frt. 85 2 frt. 5 frt. 25 3 frt. 35 2 frt. 50 feljebb. feljebb. feljebb. • Vidék i tisztelt vevőink kéretnek az egyszerűség és a budapesti nagy for galmunk miatt as összeget előre beküldeni. N agy képes árjegyzék : ..SZONYEG-OTTHON" ingyen és bérmentve. Budapest,* Vlu, ^Kerepesi-ut 10. (Sip-utcaa sarok.) CZIMRE ÜGYELNI! TELEFON 14-18 ? í v hmntré czimbatom tanintézete, Kerepesi-nt 34. IJ\LjH 11% g 12-ig és d. u. 3—6-ig. A tanításban volt mesterem: . Iskolai és művészi hegedűk, valamint CTCD NBERG CS. &\t> U^Fi zenekari hangszerek kitűnő minőségben ^ * tIVllIJWnM vo v ar" Értekezés és beiratkozás: szombaton, kedden és csütörtökön d. e. Aliaga Géza kitűnő módszerét követem. JtaVi tandíj 12 Kor. Kerepesi-ut 36. sz.