MAGYAR SZÍNPAD 1906. május (9. évfolyam 119-149. sz.)

1906-05-26 / 144. szám

Szövegét irta: Mérei Adolf. DALOK, Énekli: Fedák Sári. — A franczia kisasszony. Zenéjét szerzette: Jacobi Victor. Mivel minálunk most szokás — A francziául gagyogás, A jó szülő nagy áldozat — Valódi bonnt Svájczból hozat. A ház kíváncsi apró népe Sikongva tódul ki elébe, Mikor egy szürke reggelen Kissé pirulva megjelen, a franczia kisasszony! Munkában az egész család — Magolja mind a „Lőt", a „lát

1-, Hogy ló a viz S az ujj igen Ezt megtanulja sebtiben. Kezes a gyermek bájos jószág, A két szülő is csupa jóság. Mindenki a kedvében jár. Irigylendő hölgy ugyebár, a franczia kisasszony? Elmúlnak a mézes napok A gyermekhad lármáz, nyafog, S ha rája szól szegény leány A vesztes ő lesz a csatán Ha rája szól szegény leány. Vesztére csinos az orczája, Hát asszonya féltékeny rája. Komisz cselédnek nevezi, Szemében szálka már neki a franczia kisasszony. Szerelmes lesz belé az ur, Sóhajt, akár egy troubadúr. Nyomába jár, fülébe sug, Hogy tetszik néki — igy, meg ugy — Nyomába jár, fülébe sug — Azt mondja néki: édes, drága! Gyémánt gyürüt igér ujjára. És válaszul ha kap nemet: Hát két hét múlva elmehet, a franczia kisasszony. Állás nélkül van — rossz dolog, Mert ifjú gyomra biz korog. S mig száz kísértés környezi Csak egy fillérje sincs neki. Reménye nincsen, csupa kétség A szégyen, önvád, meg az éhség Kétségbeesésbe viszik, Egy pakii gyufát megiszik, a franczia kisasszony. Kálváriája véget ér, Az arcza békés és fehér. De nem csendül felette: Oh! Búcsúztatóra szó. Nincs senki a ki elkísérje, Aki könnyezne, sima érte. S az idegen föld mélyiben Jeltelen sir alatt pihen a franczia kisasszony! On revient toujours. Zenéiét szerzette: jacobi Victor. 1. Van husz ruhám is, mind selyem — Az én szakmám a szerelem. Formás a termetem, nem gyarló Tolong körém a sok udvarló. Mind gazdag ur, báró és bankár. Automobilon, hintón jár. S bár pajkos tréfát űznek vélem, Ábrándozó maradt kedélyem. S borongós őszi napokon Az ócska nótát dúdolom: On revient toujours a ses premiers amours. 2. Nem tolyt mindig jól a sorom, Keserves volt gyermek korom. Volt öt vagy hat kicsiny testvérem, Lenn laktunk egy sötét pinczében. Egy szurtos szalmazsák volt ágyam S bár szörnyű jó volt az étvágyam, Hej, vacsorát sokszor nem ettem! Olcsó karton volt a toalettem! A nyirkos, szük pinczébe lent, Hogy tudtam volna mit jelent, On revient toujours a ses premiers amours. Fin ita. Szerzé: Farkas Imre. Sziszeg, kattog a kályhában a tűz, Künn zug a szél, ködfoszlányokat űzve. Csókkal, könynyel borított levelek, Hamvadnak el a tűzbe. Már az utolsó is lobbot vetett. Az utolsó, a közönyös, a szürke. Egy asszony csöndes, fáradt, könytelen Bele bámul a tűzbe! Lakott e házban egy legény, Ő szeretett, szerettein én. Az első csókot tőle kaptam, Azóta országút lett ajkam. Egy gazdag ur jött ... és megejt ő! Aztán egy más jött ... de sikos lejtő. Az első tiszta szent szerelmem Ma elfordul, ha meglát engem. Nem jő hozzám vissza soha, Hazug egy dal vagy ostoba On revient stb. 4. Röpül a kegyetlen idő. Jaj, hervadó virág a nő! Elfogy a pénz, ha fogy a szépség, Nyomor lesz részem, semmi kétség. A sorsomat előre látom. Faképnél hagy minden barátom. S az lesz a czifra nóta vége, Hogy vissza térek a pinczébe És éhesen és öregen, — Szalmán kezdtem, ott végezem. On revient stb. Kequiescat in pace. Szövegét irta: Mérei Adolf. A férjem elvesztettem én. Megözvegyültem én szegény. S mint özvegyeknél már szokás, Ajkamról ömlik zokogás. Kesergve tördelem kezem S teljes szivemből rebegem Requiescat in pace. Nem ontok érte könnyüket, Mert szép szememnek ez megárt. Másféleképpen gyászolom őt, méter hosszú [fátyolom S mivel a gyásznak szine ez: Rajtam minden [fekete lesz. Fekete kávé italom, a fekete retket falom. S még hátra van természetes, a hires fekete leves. Gyászolva ő érette hün, fekete lesz fehérneműm. Requiescat in pace. Ha majd megejt uj szerelem, A gyászt, azért, meg nem szegem, A gyásznak szinét hordozom, Mikor utódod csókolom. Utódod néger lesz, szegény, Vagy egy kéményseprő legény, Requiescat in pace. iSem csókolódzom soha többé! Nem csókolódzom soha többé, Fogadom édes jó anyám. Ugy érzem, hogy mind örökké Égetni fogja ez a szám. Vágyódom forró szenvedélylyel S az arezom lázas pirban ég — Nincs nyugtom azóta a pillanat óta S ugy vágyódom csókra még. Hogyha megpróbálta, azután Többre vágyik a leány — Nem, nem csókolódzom soha többé, Fogadom édes jó anyám! Akaratlan karom kitárom S lezárom mind a két szemem, Ébren is üldöz bűvös álom És a nyugtom nem lelem. Vágyódom forró szenvedélylyel Magam se sejtem, mire még. Miből bárha mégis sok, nagyon kevés is, Ám a sok, — az nem elég. Hogyha megpróbálta, ezután Többre vágyik a leány Nem, nem csókolózom soha többé, Fogadom édes jó anyám,!