MAGYAR SZÍNPAD 1906. március (9. évfolyam 60-90. sz.)

1906-03-09 / 68. szám

2 1906. márczius 10. Kada Elek kecskeméti története, mely a Királyszinház-ban állandóan telt házak mellett kerül szinre s immár a huszonötödik előadás felé közeledik, a vidéki színpadokon is meg­kezdi körútját. Legutóbb Szeged-en és Székes­fehérvár- on került szinre, mipd a hét helyen nagy sikerrel. A szegedi bemutatón jelen volt a szerző is. = Nincs szeplő, pattanás, májfolt azon hölgy »rczán, a ki a Balassa-fé\e valódi angol ugorkatejet, ára 2 kor és szappan, ára 1 kor., használja Kapható Balassa gyógytárában Budapest-Erzsébetfalva és min­den vógyszertáiban és droguériában. Külföldi színpadok. Budapest, márczius 10 3­Gabriell d'Annunzio egy uj drámát fejezett be, melynek Több, mint a szerelem a czime. D'Annunzio legközelebb Milánóba utazik, hogy a Scala-szinház- ban vezesse a Jorio leánya czimü opera próbáit, melynek zenéjét az ő szövegére Franchetti irta. * A berlini Kleines Theater-ben e hó 7-én A nap gyermekei előadásán megjelent az orosz dráma hires szerzője: Gorkij Maxim. A máso­dik felvonás közben foglalt helyet egy páholy­ban, a közönség rögtön megismerte és hosszú tapssal üdvözölte. « A bécsi Paimund-szinház-ban%*[márczms végén egy franczia ensemble fog vendégszere­pelni, melynek Marguerite Moreno, a „Comédie Francaise" tagja és Jean Daragon, az „Odéon­szinház" tagja állanak.IPostand és Müsset darab­jait fogják játszani. Duse Eleonóra e hónap 12-étől 15-ig fog vendégszerepelni a bécsi Bürgertheater-ben. Ibsen Rosmersholm és < Hedda Gablet czimü drámáiban fog fellépni. * A milánói Scala-szinház-ban tegnapelőtt este volt a bemutató előadása a Feltámadás czimü operának, amelyiknek zenéjét Franco Alfano szerzette. A szöveget Tolsztoj hasonló czimü regénye után Hanau Czézár irta Az opera, amelyet a mult évben adtak"felőször Turin-ban, szép sikert aratott. * George Bizet-nek egyik eddig ismeretlen operáját, a Don Procopiot, adják vasárnap a montekarlói operában. 1858-ban irta az operát Bizet, egy évvel azután, hogy mint 19 éves ifjú megnyerte a párizsi zeneakadémián a rómaijdijat s útra is kelt az ösztöndíjból. Szokás volt akkor, hogy az ösztöndijasok első terméküket felajánlják az akadémiának. Bizet is elküldötte ezt a két felvonásos, régi, avult szövegre irt dalmüvét Párisba, a hol Aubei vette magához. Ez nem szerette a törekvő fiatalembert s ugy elhányta a Don Procopiot, hogy már rég a Doktor Miracelt adták Bizet-bői, még se került elő. Végre is feledésbe ment a Don Procopio. Bizet végrendeletileg összes kéziratait a párisi konzervatóriumra hagyta. 1896-ban került meg az elhányt opera. Catvalho, a vig Opera igazgatója, már elő akarta adni, de épen akkor égett le a színháza. A nagy opera nem fogadta el a darabot. A montecarlói operában kerül hát bemutatóra ez a 48 évig elveszettnek hitt opera általános érdeklődés mellett. = Fővárosi Orfeum Minden este az utolsó helyig eladott ház előtt kerül szinre az igazán párját ritkító márcziusi uj műsor élén az amerikai tingli­tanglival Wirth Paulával és Várady Emillel. A közönség saját érdekében cselekszik, ha jegyeit már az előző napon váltja meg, mert a jobb helyek, különösen a péholyok már délelőttönként elkelne« az esti pénztár­nál pedig jó hely egyáltalán nem kapható, a mennyi­ben már többször előfordult, hogy az esti pénztárt ki sem nyitották A*;pénztári telefon száma(92—36. Elő­vételi díj nincs. — Színeszeink éálművészeink ruhaszöveteiket üemler /. elsőrangú posztokereskedésében (Bécsi-utcza) szerezik be Katonait! gyekben ha törvényes jogczimen alapulnak, (pld. reklamácziók mint családfentartó, öröklött mezőgazdaság birtokosa, kivételes nősülési engedélyek, útlevelek, felségfolyamo­dási, áthelyezési, sorozási, kivételes szabadságolási, honossági, adó- stb. ügyekben ad tanácsot, szerzi be az okmányokat, gondoskodik Iebonyolitásnkról a" Katonai ügyvivőség (katonaügyek jogi irodája) Budapest, VII., Wesselényi­utcza 4. sz. I. em. 1. Ügyvivő: Dr. Csepréghy Lajos. Czimre tessék ügyelni és mással össze nem téveszteni Telefon 27—26. Válaszbélyeg.; •XXXXXXXXXXXXXXXXXIXXIIIXX^XXXXXa •< Nincsen betegség házánál, ha meghozatja ff^ a hliea K ha meghozatja pt IRÁLY- D IRÁLY - DALZSAMOT, a balzsamok királyit, mely minden betegség ellen egyedüli biztos ezer; ezen hires balzsam ilta megakadályozza a főfájást, köszvénvt, csúzi, rheumát, fog- és hátfájást, láb­szaggatást, kólikát, gyomorfájást, szóval minden betegségnek egyedüli biztos orvossága a hites Kirá'.v-balzsam, tehát szükséges, hogy minden háznál készeniétbsn legyen. Egy nagy üveg a korona, 8 Üveg 6 korona 60 fillér bennentve, Kaptató^ Grósz-Nagy Ferencz Debreczen 12. sz. Budapesten: Tőrők József gyógyszertárá­ban Király-utcza 12. Ugyancsak ezen szerrel megrendelhető "Ä3' híres hajdúsági bajuszpedrő, TÄ* debb idö alatt a legszebb bajusz nyerhető. 3 doboz 9 korona 16 fillér bérmentve, utánvéttel. . ZXXZ2 Mlnlus Jakab Sei- éi külföldi paplrkárpitok legnagyobb vál sízték, Kárpitozások helyben, valamint viöcscn . legolcsóbb árakon eszközöltetnek. Spiaydfalak mindig készlet­ben. Főözlet: Bndapeat, Kerepesi-ut 6, a bazárépületben fióküzlet : Irány i-n tcza 25. s zám. ­RlltorilHuar Sajátkészitménvü ebédlődiván, garniturak DUlUlUUVdl.é, matraczok tiszta és jő kivitelert kezes­Ä árban" 'be az er ez h efií k. SchWűrC Z Lipót ÓS testvére Kárpitosmesternél, Budapest, Hársfa-u. 37. (Árjegyzék 60 fill.) KÉRJÜK MINDENÜTTEZTALAPOT! A LEGOLCSÓBB SZÉP­IRODA LMI MŰVÉSZETI — KÉPES HETILAP — FOVAROSI ORFEUM WH—AMIIM, tmuM. m Tl., Inyi n>.,hi, n Ma uj műsor. Egy araerikai tingli tangli előadása, Bemutatja a new-yorki CRABTREE és BER­NARDS komikus társulat. — Páratlanul kaczagtató hatású nagy jelenet.— (Berlinben több mint 300-szor adták.) LU1RTH PAUhA A berlini Lessing-Theater tagja VÁRADY EjVim humorista. Thofß Gy. excentrikus jelenete Skandináviai hölgy-ötös Igazgató: Pöttinger. Mariot. Baumann. Aalbach. Gyárfás. Hős T. Tarka Színpad. Kozmográf. Nagy amazon-ballet. Jegyelővétel a nappali pénztárnál. Telefon :93-96. A télikertben reggeli 5 óráig Vörös Elek cigány­zenekara hangversenyez. HILGERT-HRKAS >A table de hotenál« Küry Klára, Komlósy Emma stb. hirneves művésznők által állandóan használt, Francziaországban kitűn­tetett s legjobbnak elösmert: A J»iu vltx-féla Gyöngy-őréin*, tégelye 1 k. Gyöngy-szappan, darabja 80 fillér. Gyöngy­pendnr, (rózsa, fehér és crétn színben) doboza 1 k. Gyöngy-kézflntalté, üvegje 70 fill. Számtalan elismerő levél. : Kaphatók az egyedüli kéaaltd : ANGYAL gyógyszertárban, VI. Hitm EISNER és RIN6ER drogsrla Budapest, Andrássy-ut 37. Telefon 85—24. Discrét postai szétküldés naponta. Zsírtalan, ártal­matlan s rögtön szépít a világhirü Földts-fóle Margit­Creme Hatása bámula­tos. Kétszeri be­kenés után pu­hítja a. kezet és arczot Minden gyógy­szertárban, ) Idrorueriáoan és illatszer-kereskedésben kapható. Főraktár a kontinens részére Tör Ok Józsefnél Budapest, Király-utcza. Ara 1 korona. Egy darab szappan 70 fillér 1 doboz pouder 1 korona 20 fillér. Dr. JUTASSY JÓZSEF bőrgyógyász, k. egészségtan-tanár = Bőrápoló és = Arcz-szépitő intézete Budapest, IV., Kessuth Lajot-u. 4. - Alapíttatott 1892. ­Arczápolás. Arczszépités. Szépséghibák gyó­gyítása. Hajápolás. (Hajnövelés. Hajfestés. Szőrirtás) Arczvonások szépítése. (Vazelm­és paraffintöltés). ALAPÍTTATOTT 1880-be>. ä legjobb kivitelben, úgymint: arany, platina, aluminium és kautsukban; a r. a nX n IrJéirtelerűttJ^' ^^ ogak és fogsorok " ' jó 1 j" 6 fo g! orok á tT : "^éreTg^fog^Erité^eeó.alatt. BifÓ Mo MátyáS FOGÁTZLTL •FLTAMA yj.. Nagymezö-utez. 28 sz.

Next

/
Thumbnails
Contents