MAGYAR SZÍNPAD 1905. június (8. évfolyam 150-166. sz.)

1905-06-12 / 161. szám

1905. junius 12. 3 Felvonásközben. Budapest, junius 12. A Náni'tióta. Hegedűs Gyula, a Vígszínház kitűnő mű­vésze, mindennap ellátogat a Vigszinház-kávé­házba, ahol a kellemes kollegák társaságában szokta a délutáni kávéját elkölteni. Tegnap egy ismert orvos, távozófélben igy búcsúzott Hegedűstől : — Tehát estére találkozunk? — Estére? Hol? — Barnáéknál. — Barnáéknál ? —»kérdezte a művész cso­dálkozva. — Miféle Barnáéknál? — No, a szép asszonynál ... — felelte diszkrét mosolylyal az orvos. De Hegedűs nem értette a dolgot. — Ismerek barnát is, szőkét is, — mondta — de szép Barnánét, szavamra mondom, nem ismerek. — Ejnye, ejnye! Engem pedig azzal hív­tak meg, hogy Hegedűs Gyula fogja elénekelni náluk a Náni-nótát. Ugy látszik megtréfáltak. Másnap a kávéházban megint találkozott az orvos és a művész. Az orvos rögtön Hegedűs elé lépett és igy szólt: — Gratulálok kedves művész, nagyon szé­pen énekelte el tegnap a Náni-nótát. — Én? hiszen ott sem voltam. — Ön nem, hanem ott volt — a hangja! — Nem értem! — Pedig nagyon egyszerű. Mert a nótát az egész zsurtársaságnak — egy fonográf éne­kelte el, még pedig az ön hangján. Pierrot. Vidéki színpadok. Budapest, junius 12. A kolozsvári Nemzeti szinház uj három felvonásos vígjátékot fogadott el előadásra dr. Torkos Bélától, akinek már több darabját adták sikerrel. Az uj vígjáték czime : Madár a kalit­kában s a jövő évadnak egyik újdonsága lesz. I* A fiumei Fenice-szinkörben most fejezte be hat heti szezonját Szendrey Mihály társulata, amely az idén már harmadszor vendégszerepel Fiúméban. A közönség az u'olsó estén zajos ováczióban részesítette az igazgatót és a társulat tagjait. A nagyváradi Szigligeti színházban e héten két estén vendégszerepelt Komlóssy Emma, a Népszínház művésznője. Első estén a Koldusdiák, a másodikon pedig a Boccaccio czimszerepét játszotta nagy sikerrel — A jövő héten megint érdekes vendégjátéka lesz a színházban Újházi Edének, aki három estén lép fel. Ma a Falu rossza Gonosz Pistáját játszsza, hétfőn a Lengyel zsidó-ban és kedden a Heidelbergi diákélet-ben lép fel. * Az aradi nyári színházban e héten két érdekes reprizt tartanak. Felelevenítik ugyanis Faragó Jenő és Barna Izsó Casanova és Claude Terasse Én, te, ő! czimü operettjét. = Nincs szeplő, pattanás, májfolt azon hölgy aiczán, a ki a Balassa-té\e valódi angol ugorkatejeL ára 2 kor. és szappan, ára 1 kor., használja. Kapható Bahasa gyógytárában Budapest—Erzsébetfalva és min­den gyógyszertárban és droguériában. Külföldi szinpadok, Budapest, junius 12. A bécsi Deutsches Volkstheater-ben kedden kezdi meg két hétre terjedő vendégjátékát Meinhard Károly igazgató, a ki ezidőszerint nálunk vendégszerepel társulatával. Első estén a \Bernd Rózá-t adják. •j* ra A magdeburgi Viktoria-Szinház-ban e héten került bemutatóra Bogenhard Albert: Sherlok Holmes czimü detektiv-szinmüve nagy sikerrel. A darab Conan Doyle ismert detektiv-történetei­ből készült. • A bécsi Trianon-szinház legközelebb szinre­hozza Wedekind Frank: Pandára szelenczéje czimü drámáját, meghívott közönség előtt, Sandrock Adéltal Lulu szerepében. Az előadást felolvasás előzi m eg, a melyet Kraus Károly tart. A bécsi Volkstheater-ben most mutatták be Capus Alfréd Brignol és a lánya czimü vígjá­tékát. A darab nem tetszett. A Berliner Theater-ben a jövő hónap elején kezdi meg hosszabb vendégjátékát Kainz József 1 saját társulatával. A kitűnő művész többek közöd. Beaumarchais Figaro házasságá-ban is fel fog lépni. — Ugyanebben a színházban, fennállása óta ezúttal másodszor történt meg csütörtökön, hogy az előadást a közönség távol­maradása miatt nem lehetett megtartani. A drezdailCentraltheater-ben mostjfejezte be vendégszereplését a bécsi Carl-Theater-ensemb\e a Császári ^hadgyakorlatok czimü operettel. í­A karlsbadi színházban az idén is Raul igazgató működik társulatával. Eddig a Szent­bernáti barátok-at, a Haptak!-ot, A három ki­vánság-ot és az Ibolyáslány czimü operettet játszották. Bizet ismeretlen operája. Budapest, junius 12. A Gil Blas franczia újság Bizetnek, a Car­men szerzőjének, egy levelét közli, amelyet 1859. január 11-én küldött egyik barátjának Rómá­ból. A levél igy hangzik: „Sokat dolgozom most egy olasz ope­rán, melyet már rövidesen be is fejezek. A munkával teljesen meg vagyok elégedve és azt hiszem, hogy stílusomban az akadémia is nagy előhaladást fog észlelni. Olasz szöveg­hez olaszul kell komponálni és én nem kí­méltem semmi fáradságot, hogy ez nekem sikerüljön. Jövőre Hugó Viktor Esmeraldáját fogom megzenésíteni, harmadévre pedig egy szimfóniát tervezek. Ezek a kompozicziók elég sok nehézséggel járnak, de én nem térek ki utjukból, mert igy akarom megmérni erőmet, mielőtt a közönség ismerné azt." Az az olasz opera, amelyről Bizet beszél, egy vig opera két felvonásban Don Procopio czimmel. Ennek az operának a partitúrája elveszett és csak később találták meg. Bizet ugyanis ezt a darabját, mint az általában szokás volt, Párisba küldte a konzervatóriumba, a hol Auber, a konzervatórium akkori igazgatója vette magá­hoz. Az igazgató 1871-ben meghalt, a mikor iratai közt megtalálták Bizet kéziratát is, melyet az örökösök á többi kézirattal együtt elakartak adni. Wekerlin, a konzervatórium igazgatója az intézet számára követelte a szakértők által érté­kesnek mondott kéziratot, melyet egy kiadó azonnal le is másolt és kiadott. Az operát a jövő héten adják élő Monte-Carloban. Bizet a Don Procopio szövegét egy római könyvkereskedésben vette és a szerzője Gam­biaggio Károly, a kiről mást senki sem tud, mint azt, hogy élt és ezt a darabot megírta. , Franczia színpadra Bert Pál és Collín Pál alkal- ; mázták az operát, melynek cselekménye 1800-ban j játszódik le Don Andronica házában, a kinek ; unokahugába Don Procopio szerelmes. j A »Magyar Színpad* hirdetési osztálya : HAZAI HIRDETÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Üllöi-ut 41. szám.) HT lapba szánt hirdetések itt vétetnek fel és hirdetési ügyekben mindennemű rekla­mácziók ide intésendök. Hirdetések. Az arcz és kezek ápolására az orvosok mint kitűnő és teljesen ártalmatlan szert, a Carnilla-créme-t ajánlják, mely száraz és zsírmentes. A manicürok legkedveltebb kéz és arczápoló szere a Carnila-eréme, amely a leg­kitűnőbb eredménynyel használtatik pör­senések, májfoltok, bőratkák, stb. ellen. Pár napi használat után a legkicserepedettebb, hámló vörös bőr is üde, rózsaszínűvé válik. A Carnllla-créme kiválóságát legjobban bizonyltja, hogy ma már a höl­gyek milliói használják. Egy tégely Carnllla-créme éra I kar. Egyedüli készítője: Petrovics Miklós, droguista Budapest, IV., Bécsi-utcza 2. szám. Fogak szájpadlás nélkül 3 kováitól. Az általunk készí­tett s Párisban alsS dijat nyert fogsorok azan­nal megszokhatók és rágásra kitűnően használha­tók. — Régi fogsorok átalakíttatnak. - Vidékiek 12 óra alatt kielégíttetnek. - Tiz évi jótállással Fogorvosi Intézet; BUDAPEST, VII., Erzsébet-körut 60 I. am. Fogorvos: Uffler EmiL Teknikai főnök: Iroumiu J. Tartós plombák 3 kor.-tól, foghúzás érzés­——— telenitve 2 kor-árt. — Fogad: reggel l-tól este 8-ig. Vasár- ás ünnepnapokon is. = Mérsékelt árak. — Részleteseiéire is. saaaaa<wvwwws/wwv< EHM JÁNOS i Nemzeti Szinház bérházában ma és , hang­minden este TOLL ÁRPID és KÁROLY versenyez.' \aaaaa<ww\ Zsírtalan, ártal- Wp mattan s rögtön T/2 szépit a világhírű Földes féle Margit­Créme Hatása bámula­tos. Kétszeri be­kenés után pu­hítja a kezet és arczot. Minden gyógy­szertárban, drogueriáDan és illatszer-kereskedésben kapható. Főraktár a kontinens részére Török Józsefnél Budapest, Király-utcza. Ara 1 korona. Egy darab szappan 70 fillér 1 doboz pouder 1 korona 20 fillér. Szlavóniában. Elsőrendű fürdőhely Egyetlen jódtartalmú alkalikus hőforrás (64° C.) a kontinensen A lonjvavölgyi vasút allomása (Dugosellon át). Azonkívül Pakrac-Lipik déli vasút áUomása. — Kitüntetve : Budapest, Bécs, London, Róma, Brümsel. Elsőrangú hévvizes fürdők, vizgyógyintézet, Bul­ling-féle inhalatorium, díaetetikus konyha ; katona­tiszti gyógyház. Fényesen berendezett gyógyterem, kávéház és éttermek, nagyszabású park, fedett sétány, térzene, kitűnő gyógyszállodák, villamos világítás. Felülmúlhatatlan hatású gyomor-, bél-, gége- és egyéb hurutoknál, köszvénynél és csúzos bajok­nál, ischiasnál. csontbajoknál, hasürbeli izzad­mányoknál, valamint minden mirigy- és vérbeteg­ségeknél, A fürdőidény alatt tiz kiváló orvos rendel. fjlpiki hévviz szétküldése közvetlenül a forrás­tól, továbbá Édeskuty L. czégtól Budapesten. Lipiki forrássá közvetlen a fürdőigazgató­ságnál rendelhető. - Bővebb felvilágosítással szolgá] a fürdőigazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents