MAGYAR SZÍNPAD 1904. október (7. évfolyam 272-302. sz.)
1904-10-07 / 278. szám
1904. október 1. 3 VÍGSZÍNHÁZ. A »Hadik huszárok« szövege. 1. kép. Frigyes porosz király azzal boszantotta meg Mária Teréziát, a kivel háborút folytatott, hogy tizenkét jobbkézre való félkeztyüt küldött neki azzal, hogy a keztyük párjáért küldjön Berlinbe. A schönbrunni udvarnál ezért nagyon fel vannak háborodva és azon töprenkednek, miképen boszulják meg ezt a csúfolódást. Arról van szó, hogy sereget küldjenek Berlinbe De ki legyen a sereg vezére? Althan Leonóra grófnő az irányadó udvaronczok figyelmét Hadik Andrásra irányítja, a kit titkon szeret, a ki azonban nem viszonozta érzelmeit és nőül vette a bájos Francziskát. Leonóra meg akarja zavarni Hadik nászát és keresztül is viszi, hogy Hadikot az esküvőjéről küldik Berlinbe. Leonora diadalmaskodik, de nem tudja, hogy Francziska, mint hűséges asszony, követi urát a táborba. A szép intrika azt a tervet forralja, hogy lopva Hadik után megy és meghódítja. Ugyancsak Hadikkal indul gróf Erdődy, a ki Francziskát imádja, valamint gróf Küssten, az erénybizottság mulatságos biztosa. II. kép. Ostromolják Berlint. Hadik vezeti seregét és e közben kénytelen magára hagyni Francziskát. Erdődy bevallja szerelmét a menyecskének, a ki azonban ártatlan kedélylyel visszautasítja Erdődy kisérletét. Leonora csakugyan kisérti Hadi kot. Álruhában ér a táborba, de Hadik ráismer és Leonora rémülten látja, hogy Francziska is ott van. Hadik kieszeli, hogy összeforrasztja a két tört szivet: Leonoráét és Erdődyét, a kinek szerelmét megtudja. Leonorát Erdődy őrizetére bizza és a fiatalok össze is ismerkednek. III. kép. A magyar sereg elfoglalta Berlint Hadik magára hagyta Leonorát őrizőjével. Ott van Dobos Duda Danó közvitéz is, a ki ugy bonyolítja a dolgokat, hogy Erdődy azt hiszi, Leonora érte jött a táborba, Leonora pedig azt hiszi, hogy Erdődy mindent tud, tud az ő titkáról, kudarczáról. Kétségbeesésében Küsstennek igéri a kezét. Hadikék diadalmasan térnek vissza. Tiz hordó tallért fizetett Berlin és a keztyüsök czéhmestere elhozza a tizenkét félkeztyüt, a miért Hadik tulajdonképen jött. IV. kép. Ismét Schönbrunnban vagyunk. A berlini keztyükről bizony kitűnik, hogy a német megint gonoszkodott és ismét csak jobbkézre való keztyüket küldött. Leonora és Erdődy azonban megértik egymást, Hadik és Francziska s boldogan ülhetik meg lakodalmukat. menjthik^a „HárSfa"V., Llpot-körut 27» sz. a. Színház után friss vacsora. Kitűnő pilseni ősforrás-sört és legjobb természetes borokat szolgál. Kiváló tisztelettel: SCHAUER VICTOR FRIGYES Zongora pianinó harmónium csakis szolid gyártmányú angol mechanikával, köztük Ehrbar & Schwehoffer a legol— csóbb árak mellett — DEHMAL KAROLY z g° yTos a l SV., Károly - körút 20. j> I nitill « hangolasok szakszerű kiviteie — Olcsó bérletdij- ^ j YYN/VVVVVVYw^yyVVVVVVVVVVVVYYN^'V V ^ Szép arcz! Fehér kéz! ^ - imft" elérhető a r, használata által. "Hl" \ Szétküidi Czettler Gyula gyógyszerész Budapest-Budafok. MAGYAR SZÍNHÁZ. »Az ibolyáslány« szövege. I. felvonás. Három vándorló és jókedvű komédiás : Dávid, a bűvész, Magos, a tenorista és Rovelli, az erőművész érkeznek egy mulatóhely vendéglőjébe, a hol éppen bál van. A vidám ficzkók itt mindjárt nőkre is akadnak: Dávid fel ismeri a mulatók között elvált feleségét, Flórát, a kinek most Niki gróf csapja a szelet; Rovelli menten beleszeret Miczi pinczérlányba, mig Magost elbűvöli a kis virágáruslány: Pólika szépsége. A három jómadárnak megengedi a vendéglő csaposlegénye, hogy ott töltsék — asztalokon, székeken — az éjszakát. Alvásukból íelriasztja őket Kovácsicsnak, a régi csaposlegénynek a szelleme, a mely minden éjjel el ásott kincsét jön felkeresni. A szellem eltűnik és a három vidám ficzkó rátalál az aranyakkal teli ládikára, mely gazdaggá teszi őket. Egy irást is találnak a ládikában, melyből kitűnik, hogy az elhunyt kétszázezer koronát adott át Benedik ügyvédnek, mint Palika nevü gyermeke jussát. Magos, a tenorista, a ki talált gyermek, rögtön magára ismer a leírásban és a triumvirátus elhatározza, hogy felkeresi Benedeket és Magos részére visszakövetelik tőle ellopott apai jussát. II. felvonás. A talált pénzből kiruházkodott a három komédiás és most nagybüszkén keresik fel az uzsorás ügyvédet, visszakövetelvén a pénzt. Az ügyvédnél talákozik Dávid a feleségével is, a ki azért jött Niki gróffal Benedekhez, hogy az elválaszsza férjétől. Benedeket sarokba szorítják és már-már bevallja, hogy csakugyan ő sikkasztotta el a kétszázezer koronát, a mikor megtudja, hogy Magos tenorista hiszi magáról, hogy ő az elveszett gyermek: Palika. Nagy nevetve adja hát tudtukra, hogy Palika — leány és a tulajdonképeni neve Paula. Reményt vesztve, lesújtva távozik a három jó barát az ügyvédtől. Változás. Egy fürdőhelyen, a hol Rovellinek, a ki feleségül vette szive választotiját: Miczit: kávéháza van, összetalálkozik az egész társaság. Magos itt viszontlája Pólyát, a kis virágáruslányt és itt már sejteni kezdik, hogy az olyan nagyon keresett Palika, voltaképen nem más, mint a szegény kis árva virágáruslány. III. felvonás. A rejtély csakugyan megoldást nyer: A kétszázezer korona örököse Pólika, a ki — most már gazdagon — kezét nyújtja szerelmesének, Magosnak A három jó barátnak végleg felvirrad a napjuk, Dávid is kibékül feleségével és a három vándorlegényből három boldog férj lesz. Legszebb nyúlszőr kelapok KÁROLY raktárában. Andrássy-ut 16. PALOFNEK = Budapest, Harisbazár = legrégibb füzőkészitö-iizlet AI. A PITT A ISIS. Ajánlja a legújabb divatú, egyenes franczla acabásu, valamint a modern higiénia követelményeinek megfelelő fiízfilt, melyek a gyomorra semmiféle nyomást nem gyakorolnak. Vidéki meg.endelé.ek pontosa, eszközölte nrk, .zlnlnay tlaztltA >ek és Jaiitá.ok 1. elfogadtatnak. Árjegyzék" bérmentve és ingyen KIRÁLY SZÍNHÁZ. Az Aranyvirág* szövege. I. felvonás. Nápolyban, a tengerparton. A lazzarónik örvendeznek annak, hogy amerikai milliárdosok érkeznek. Mindnyájan, közöttük Beppo és Aranyvirág is, készülődnek fogadásukra. Az amerikai jegyespár: Ellen és Harry, végtelen unottsággal érkezik meg. Aranyvirág :üzes táncza vágyat ébreszt az életunt Ellenben, hogy egy napra szerepet cseréljenek. Amikor Beppo, a lazzarónik élén, megjelenik, hogy részt tegyen Harry ebédjén, Aranyvirág amerikai milliárdos hölgy gyanánt lép elő és ugy tesz, mintha nem ismerné szerelmesét. Beppo keserűsége és dühe a végsőig fokozódik, a mikor Ellen, Aranyvirág ruhájában, azt akarja elhitetni vele, hogy ő az igazi Aranyvirág. Bosszút forralva Beppo színleg belemegy a játékba és Ellent karjára fűzve, viszi a hajósok ünnepére. II. felvonás. Nemzetközi fogadó előcsarnokában. A vendégsereg, élén Potyoviev herczeggel, egy letört hozományvadász mágnással, türelmetlenül várja az amerikaiak megjelenését Aranyvirág, a milliomosnő ruhájában, furcsa viselkedésével, különös tánczával kezdetben megütközést, később elragadtatást kelt, férfiak és nők közt egyaránt. A mulatság, mámoros zene hangjainál, tetőpontra hág, a mikor a tengerről, a hol a hajósünnep folyik, a Lazzarónik éneke hallatszik be. Aranyvirág, a ki megelégelte a játékot és visszavágyik kedveséhez, felhivatja a lazzarónikat. A vendégsereg előtt nyíltan elmondja, hogy ő nem az, a kinek látszik. Beppo visszautasítja, a lazzarónik megtagadják és mikor ő daczból, végső elkeseredésében Potyoviev herczegnek nyújtja kezét, ez is elfordul tőle, mert most már előtte is világos, hogy ez nem az amerikai milliomosnő, a kinek gondolta. Aranyvirág megszégyenülten el akar futni, de Harry visszatartja és felajánlja neki szivét. III. felvonás. A tengerparton, másnap reggel. Ellen már unja a lazzarónik társaságát és kéri Beppot, hogy kisérje őt hajóján Amerikába. Aranyvirágnak ugyanilyen ajánlatot tesz Harry. Mindketten elbúcsúzván társaiktól, daczból egymás iránt, már az indulásra kész hajókban állnak, a mikor Aranyvirág, a ki bucsuzásul utoljára magára öltötte tánezosnő-ruháját, szerelmi dalával Beppo szivét visszahódítja. Az amerikaik éppoly unottan, mint a hogyan érkeztek, hajóznak vissza hazájukba. Férfi divatáruk I Feltűnő olcsón. Egész szines divating — 1.30 kr. Elegáns pikémellü ing 1.20, 95 kr. Szinesmellü tartós ing — 95 kr. Divat férfi glassé keztyü — 75 kr. Elegáns őszi szürke férfi kezt\ ük — — — — 30 kr. Férfi fior harisnyák 18, 22, 27 kr. Hetenként uj önkötő k és Esarpnyakkendök, feltUn ő olcsó árban kirakatomban láthatók. Bleier Izsó áruháza >A gólyához* Budapest, Nagymezó-utcza 12. sz. Szerecscn.ntcza sarkán. *