MAGYAR SZÍNPAD 1904. május (7. évfolyam 120-149. sz.)
1904-05-14 / 132. szám
1904. május 14. Este hét orrkor aztán az történt, hogy mikor a próbának meg kellett volna kezdődnie, ez a trikó nem volt rajta azon, a kinek a deli apródot kellett volna benne alakítania. Az igazgató is tudomást szerzett a dologról, s személyesen nézett utána. — Mit jelentsen ez? — kérdezte álmélkodva az öltözőben búslakodó színésznőtől. — A főpróbára nem veszem fel! — hangzott az öltözőből a meglehetősen elszánt válást. — Csakugyan nem veszi fel ; — Nem, igazgató ur. — Akkor szerződésszegésnek veszem ezt a makranczoskoiást és ettől a pillanattól fogva megszűnt a színházam tagja lenni! És ez nem volt tréfa, hanem — ultimátum, szőke szép*ég kisírt szemekkel távozott a színháztól és — uj hajlékot kereshet magának. Orpheusz. Vidéki színpadok. Budapest, május 14. A nagyváradi színházban két estén át vendégszerepellek Paulayné, és Paulay Erzsi, a Nemzeti Színház tagjai. Tegnap este Bosnyák Zoltán »Sursum corda« jában léptek fel. A darab bemutatóján a szerző is jelen volt. A kaposvári nyári színházban most Nádasy József pécsi színtársulata játszik. A társulat augusztus elsejéig marad Kaposváron s onnan Hódmező-Vásárhelyre megy. = Olcsó nyaralás a magyar fürdőkben. Ujabban rendkívüli előnyös módot nyújt a hazai fürdőkben való olcsó nyaralásra az Idegenforgalmi Vállalat által tervezett Utazási orsjáték, a melynek nyereményei között ott szerepelnek a Balatonfüred, Császár fürdő, Csórható, Herkiilesfiirdő, Margitsziget stb. szép nagyar gyógyfürdőkben érvényes nyári lakas ellátás igazolványai. A két koronás sors jegyek az összes tőzsdékben és menetjegyú ódákban kaphatók. = Nlnot szeplő, pattanás, májfolt azon hölgy arczán, a ki a Balassa-tile valódi angol ugorkatejet ára 2 kor. és szappant ára 1 kor. használja. Kapható Balassa gyógytárában Budapest- Erzsébet/alva és minden gyógyszertárban és droguériában. Külföldi színpadok. Budapest, május 14 A prágai nemzetközi ünnepi előadások •. < rnn Hauptmann Gerhardt hírneves darabja, . Ro^e Bernd is bemutatóra került. A darabtink a Burgtheater müveszeivel, Schlcnthernével, Madelsky-ve\ és Reimers-szel megrázó hatása volt. • A bécsi Burgtheater jövő szezonjának a programmját Schlenther igazgató már megálla• itotta. Elsőnek az őszszel Donnaynak nálunk is bemutatott darabja, a L autre Danger kerül szinre. Aztán következik Wi'.denbruch »Hallhatatlan Félix* e, mai Teli Vilmos teljesen uj kiállításban. Deczember elejére Don Carlos uj betanulással, s Kainzz&l a czimszerepben. • A majnai frankfutf-ban már régóta tervezett Lessing Theater-1 legközelebb már megvalósítják. Neumann-Hofer Ottó igazgató finanszírozza a vállalkozást s a pályaudvar közelében már nagy telket is szerzett. Hirdetések. FŐVÁROSI ORFEUM. WALDMANN IMRE, Igazgató, VI , Nagymezó-u. 17. Ma uj műsor. A nevelőintézetben. Tréfás ballet, Fröhlich Bianca k. a., a newyorki metropolitain Operahouse tagjának vendégjátékával. A kinos véletlen. (Ein peinlicher Zwischenfall.) Lorde-Forestier nagysikerű színmüve. Párisi betörők. Tréfás némajáték. Előadja a Plkard. franczia társulat. A protekczió. Vígjáték egy felvonásban. A Tarka Színpad nagyhatású darabja. Továbbá IW 8 különlegesség. Bl A télikertben reggel 6 óráig Vörös Elak~czigar. ;. zenekara hangversenyez Kubelik, az immár magyar honossá lett cseh hegedüvirtuóz, a párisi Chatelet-szinház második hangversenyén óriási sikert aratót'. A lelkes tüntetések az utczára is elkísérték a fiatal hegedűművészt Bukott darab — szónokló direktor. Budapest, május 14. Csinos botrány volt a londoni New-Theatre minapi premiérjén. Law vigjátéka, a Menyasszony és vőlegény került bemutatóra, s a botrány kitörése részint maga a darab, részint az egyik művésznőnek, FerryLewis- nek egy másik művésznővel való helyettesítése adott okot. Már a harmrdik felvonás végén támadt z jongás, az igazi zenebona azonban akkor tört csak ki teljes erőve', a mikor a függöny legördült. Talán nem is lett volna nagyobb baj, ha az igazgató : sir Charles Wyndham, a közönség visszautasító bírálatába bele nyugodott volna. Csakhogy a derék igazgató valamiképen reparálni akarta a dolgot, s a lámpák elé lépve, beszédet próbált intézni a közönséghez. Szinte jeladás volt ez a legpokolibb lármára, különösen a karzat részéről. Lehurrogták a direktort, követelték, hogy le kell venni rögtön a műsorról a darabot, Terry Lewys-X kívánták látni, fütyöltek és üvöltöttek. Wyndham utasítására ekkor rendőrök siettek fel a karzatra, hogy kiürítsék a színháznak ezt a részét, s miközben a legnagyobb rendbontókat eltávolították, tetlegességekre is került a sor. Végre helyre lehetett állítani megint a rendet, s Wyndham is befejezhette keserves szerepét, »fair-play« t kérve a maga és a darabja számára. A sok kellemetlenség közepette még súlyosabb baj is érte, izgatott ságában neki ment a színpadon egy gerendának, s bezúzta a fejét. Az egész estéből pedig arról győződhetett meg, hogy minden direktori ékesszólásnál legszebben beszél a — jó darab. == Felhivjuk t. olvasóint szives figyelmét Török A. és T-sa bankházának lapunk mai számához mellékelt osztálysorsjáték szerencse-naptárára. A bankház főüzlete : Teréz-körut 46/b. Fióküzletek : Fácet-körul 4., A/«Sé>M»M.körút 11., Erzsébet-köiut 54. = Tavaszi divat-újdonságok már megérkeztek. Ha végig megyünk az utczákon és megnézzük a kirakatokat, Párizsban képze jük magunkat. Felhivjuk a hölgyolvasóink figyelmét Friedmann Sándor jr. (IV , Párisi-u'cza 1 sz.) női kalap üzletére, hol gyönyörű és kiválóan ízléses kalapok kaphatók. Valódi franczia és saiát gyártmányú modelljei óriási választékban és a mellett lendkivül jutányos árban. Alapíttatott 1850. Jftl Cs. is tor. udvari szállító. Alapíttatott 1850. \ idmlPV «I BUDAPEST, V., Boosl-U. ÍStJliUer U • , Dtá k F.r.no-u. sarok Értesíti a n. e. vásá: ó közönséget, hogy a tavaszi valódi angol kolms újdonságai már megérkeztek, melyek legkiválóbb czikke a „RIVIÉRA" mely url öltöny és nöl kosztümökre első sorban alkalmas, továbbá 'eguj-bb kül-'í legességek eredeti angol mell nyékben. Angol hlmalaya és utazó plaldtk nagy választékban. Minták kívánatra készséggel küldetnek i AtköltözfcóúésoM és szállításokat helyben és vidékre, különösen nyári lakásukba lelkiismeretesei., pontosan és jutányosau eszközöl Freilinger Lipót, a Nagy kiré opera és Nemesit Seinhás szállítója, uj és czélszeiü batorszállitó kccsijaival Magát és vállalatit a n. é. közönség b. figyelmébe ajánlja Millinger Lipól szállítmányozó, Budapest, VII.. Róroly-körnt 6. j aranyozó, melvlyel "bárki o íal mosna tóan ujjá aranyozhat elavult tükör- ós kép rámát, szobrot, stb. Üvegje ecsettel 80 kr., ncgyedliteres 8 frt, nyol undliteres 1 fi-t 50 kr. Megrendelhető Kertész Tódornál, Budapest, Kristóf-tér. B Kávé-, Tta- és Run kOIInlagasségek • legtlesékhon kaphatók Fratelli Deisinger czéfnél MURIST, Foreoezloktoro Királyi kórpalota. Raktárak: Fliimo—SátánitTrlsst. Budapesti Lóversenyek. 1904. május 1., 3., 5 , 7., 8., 10., 12., 14., 15., 17. és 19. i Kezdetük mindig délután 3 órakor. Belépti jegy naponkint: I. oszt, (Passerpartout) uraknak — — — 10 korona 1. » » hölgyeknek — — 6 korona I. . » katonatiszteknek — 6 korona II. » urak vagy hölgyeknek — — — 2 korona Állóhely a versenypálya közepén— — — 60 fillér Eüjész évi (Saison-) jegyek 35 napra: (május 11 nap, ang. 12, október 12 nap.) I. oszt. (Passepartout) uraknak — — — 200 korona I, » » hölgyeknek— — 100 korona A májusi II napra: I. oszt. (Passepartout) uraknak — — — 90 korona 1. » » hölgyeknek — — 40 korona I. » » katonatiszteknek — 40 korona A külön elkerített fogadási helyre (a bookmakerek körébe) belépti jegy mind a II napra 80 K. Május I töl I O-ig 50 korona, május 10-töl 19-ig 50 korona, napijegy 20 korona A totalisateurökhöz azonban, mint eddig, ugy ezután is szabadon léphetni. Villamos vasutak egész a helyszínig közlekednek. — Frissltö-halyok mindoa osztálynál. Deutsch Zsig l'a Blocksbsrg 2' i Con Amore 4 Ma Az osztrák Karingö Bob Adams Hadúr »rbyre oddsai a következők: 12 Moha 14 Hírmondó IIL 16 Vaduz 20 20 Irodák: Kossuth Lajos-n 6. Telefon 191. Teréz-körut 1/C. Telefon 499. Prior Uocas A többi alku szerint.