MAGYAR SZÍNPAD 1904. március (7. évfolyam 61-91. sz.)

1904-03-13 / 73. szám

4. má-czi'is 13. 3 macska« tánczbetétjében nagy sikereket ért el nemcsak a tánczaival, de a — spiczczelésével is. — Hogyan, kis lány, hát te be tudnád tanulni estig a tánczokat ? — kérdezte tőle csodálkozva a rendező. — Nem kell betanulnom. Tudom jól mind a kettőt. Eleget néztem a kulisszák mögül. A rendező hamarosan szerzett egy zenészt és hirtelenében, hegedűszó mellett »próbát tánczolt« az uj Suzette-aspiráns. A próba meglepően sikerült: a kis Vilma — hogy színpadi nyelven szóljunk — »letánczolta« még Margitkát is, a kit pedig méltán neveztek el a táncz Vecsey-jének. Estére aztán bátran és merészen kilibbent a harmadik számú Suzette a szinpadra és noha ez alkalommal tánczolt először zenekar kiséret mellett: zugó sikert aratott. A Ioreador saját külön »trükkje« meg volt mentve. Tarlarin. Színházi pletykák. Budapest, márczius 13 Vasárnapi apróságok. I. Rózsahegyi és a százas. Csütörtökön, a Mátyás és Beatrix próbája alatt, felvonásközben, a Nemzeti Szinház udvarán több kritikus és színész beszélgetett és szivta magába az üde tavaszi levegőt. Kijött egy kis fnss levegőre Rózsahegyi Kálmán is, azon mód, a hogy szerepelt, az udvari bolond tarka köntösében. Beszéd közben egyszerre csak ezzel a kérdéssel fordult hozzá egyik ujságiró barátja: — Te, Kálmán, akarsz-e száz forintot keresni ? — Már hogy a manóba ne akarnék ? — Hát ha igy, ahojy vagy, ebben a bohccz-kosztümben végig mégy a Kossuth Lajos-utczán a Klotild-palotáig, akkor rögtön adok száz forintot. S azzal már elő is szedte a tárczáját és letétbe helyezte a százast Szécsi Ferencznél, a ki szintén ott volt. — Hát mégy-e ? — Megyek! — felelte rá elszántan Rózsahegyi. És a következő pillanatban már ki is nyitotta a kis kaput és eltűnt a kapualjban. Az udvaron lévők meghökkenve siettek utána. — A milyen bohém, még megteszi, — sugdosták egymásnak. Mikor azonban a külső kapuhoz ért Rózsahegyi, a homlokára ütött és visszafordult. Odament zsurnaliszta-barátjához és igy szólt: — Barátom, nem tehetem meg, csak négyszáz forintért! — Miért épen négyszáz forintért ? — Hát tudod, — magyarázta a fiatal művész. — Hogy a rendőrség megbüntet, azt nem bánom, de a színházi törvényszék elitéi egy havi gázsira és ez éppen négyszáz forint! II. A lelkes hangbarát. Ney Dávid, az Opera fenomenális hangú basszistája, a mult nyarat Gmunden-ben töltötte s mint lelkiismeretes énekes, olykor-olykor gyakorolta is a hangját a villában, a melyben lakott. Egy reggel, a mikor megint énekelgetett egy kicsit, hirtelen felpattan az ajtaja s magából kikelve gurul be egy kövér német ur, a villa egy másik lakója. — Ember! — rontott neki izgatottan. — önnek kincs van a torkában I Képezze ki magát, vállalok minden költséget! A művész szerényen mosolygott s mivel nem igen akarta sokáig izgalomban hagyni a lelkes idegent, csöndesen felelte : — Köszönöm a megtisztelő ajánlatot . . . Egyébként Ney Dávid vagyok, a budapesti királyi Operaház tagja . . . III. Nincs baj! Ha már benne vagyunk az énekes-anekdotákban, elmondunk egy másikat is, mely az Opera egyik rég elhunyt, hires tenoristájáról, az öreg Ellinger Józsefről szól. Mikor már módosabb énekes lett, megengedett magának egy előkelő uri passziót, a lovaglást. Hanem a legelső alkalommal, a mikor kilovagolt, a derék paripa éppen a Nemzeti Szinház közelében, a hol akkor az Opera is volt, ugy leteremtette, mintha a hátán sem lett volna. A kik a közelben voltak s a tragikus kis jelenetet látták, odasiettek, hogy felsegitsék a földről. A művész azonban intett nekik a kezével, hogy hagyják csak ott, a hol van, a földön s ugyanabban a pillanatban csengő hangon kezdte kivagdosni az egyes hangokat: — c...d...e...f..,g...a...c... S a mikor végigénekelte a skálát, (világéletében mindig németül beszélt az öreg), még pedig a legszebb lerchenfeldi dialektusban), igy szólt: — Gott sei's dank

! Nix is g'schehn ! Zuboly. Színházi élet. Budapest, márczius 13. Blaháné. — Látogatás a művésznőnél. — A vándormadarak visszatérőben, a »nemzet csalogánya« pedig kiröppenőben meghitt, téli fészkéből: erzsébet-köruti ismert, szép és kényelmes otthonából. Blaháné megkezdette vidéki bucsuzkodását. Két-három vidéki színpadot már megjárt azzal a dicsőséggé', mely egyedül csak neki juthat osztályrészül, most pár napra visszatért pihenni a fővárosba, hogy aztán ujult erővel folytassa vidéki körútját. . . . Kicsi, selymes szőkehaju unokája — Blaha Manczikának mutatta be a nagyasszony — társaságában találtam Blahánét, mikor felkerestem, hogy megtudjak tőle egyetmást tavaszi terveiből és vidéki körútjáról. Sehogyan sem tudjuk — de nem is akarjuk — elhinni, hogy ez csakugyan bucsuzó-körut Blaháné utolsó vidéki vendégszereplése. Egy kis házi naplóban meg egy naptárban lapozgatott és jegyezgetett Blaháné, mikor megzavartam. — Lássa, lássa : főkönyvet kell vezetnem a vidéki kirándulásaimról. Ez az előjegyzési naptár meg arra való, hogy belőle okumláljam ki, mikor és hova szólítanak kötelezettségeim. — Hát csakugyan igaz a bucsuzó-körut hire ? — Igaz. Legalább is az én elhatározásom ez. Ámde az én vidéki jó közönségem sehol sem akarja elfogadni a fellépéseimet — bucsufellépéseknek. Székesfehérvárt, Debreczenben, a hol legutóbb jártam, a legeglegutolsó fellépésemkor mégis csak azzal bocsátották el, hogy a »viszotlátásra«. Áldott jó emberek! Minden szeretetemmel gondoluk reájuk és bármily fáradságos is — mert nem is képzeli, milyen fárasztóak ezek a vidéki utazgatások! — ha csak lehetséges: mindegyik vidéki igazgató meghívásának eleget teszek most a tavaszszal. Pár nap múlva ismét útra kelek, a mint látja, már készülődöm is. Az előszobában fogason, székeken csakugyan szépen rendben ki vannak teregetve a bokorugró szoknyák, pruszlikok, ujjasok, meg az elegáns selyem ruhák: a »Szókimondó asszonyság« kosztümjei. — Érdekes: — folytatta Blahá-né — majdnem mindenütt kérik, hogy lépjek fel a Sans-Géne-ben is. De hát kisebb színtársulatoknál — a hol nincs betanulva a darab és nem elegendő nagy a személyzet —ez bizony nehezen megy. Különben itt Pesten sem vészit a »Szókimondó asszonyság« régi vonzóerejéből. Már erősen közeledünk a századik előadása felé és mégis e héten, — hétfői, úgynevezett »gyenge« napon — milyen szépen megtelt a szinház, mikor a Sans-Géneben felléptem a Népszínház ban. Pedig ugyancsak nehezen leptem fel, a szó szoros értelmében. — Hogy-hogy? — Hát ugy, hogy — papucsban játsztam végig Hübscher Katát. Nagyon fájt a Iában és jó, bő papucsot kellett felhúznom. Szerencsére a sleppes ruhák jótékonyan eltakarták az én nem nagyon stílszerű lábbelimet. De most már csak rendbe jön ez az én betegeskedő lábam és vidáman folytathatom vidéki utaimat. Ilyen frissnek, üdének, jókedvűnek régóta nem láttuk Blahá- nét. Csak ugy gyöngyözött ajakáról a szó, — az ő édes, bűbájos szava — mikor nagy szerényen, szinte restelkedve elmondotta, milyen fénynyel és szeretettel fogadják mindenfelé az országban. És mellette, az asztalon, ott feküdt egy — pápaszem. A Blaha Lujza pápaszeme I És pár lépésnyire tőle ott játszadozott egy szőke kis unoka. A Blaha Lujza unokája! . . . Csoda ez, valóságos csoda. A minthogy csoda maga ez a varázsos nagy asszony, a kit ennek az országnak és ennek a nemzetnek pazar jókedvében ajándékozott az Úristen! Ügyelő. Vidéki szinpadok. Budapeat, márczius 13. Arad város közgyűlése feilratot intézett a belügyminiszterhez, hogy a szerződésszegő színészek egy-mindenkorra veszítsék el a Szini Egyesületnél élvezett nyugdíjigényüket. Az utóbbi időben ugyanis több szinésj hagyta el az aradi Nemzeti Színházat szerződésszegéssel. • Nádassy pécsi színigazgatóról azt irták a hódmezővásárhelyi lapok, hogy bár pályázott a vásárhelyi színkör bérletére, a melyet meg is kapott, nem fog kötelezettségének eleget tenni. Az igazgató most megczáfolja ezt a hirt, egyúttal azokat a híreket is, a melyek a szubvenczió negvonását illetőleg jelentek meg. Külföldi szinpadok. Budapest, márczius 13. Az amerikai Seranton-bó\ irják, hogy a bírósági végrehajtó le akarta foglalni Patti Adelina összes holmiait, éppen akkor, a mikor a vonat a Lakaawanno — pályaudvarba robogott be, miután Patti tömérdek kifizetetlen számlát hagyott mindenfelé, a merre járt. A vonat azonban tova robogott, mielőtt még foganatosíthatta volna a végrehajtást. (A hir annál valószínűtlenebből hangzik, mert Patti-nak, tudvalevőleg, milliói vannak s legfeljebb az egykor hires diva — impresszáriójáról lehet szó. A szerk.) a német színpadokon 1903-ban összesen 1406 szor szerepeltek Wagner Richard müvei. Ez a szám emelkedés az előző esztendőhöz képest, a mikor a Wagner-operák csak 1339-szer szerepeltek a műsorokon. Legnépszerűbb müve" még mindig Lohengrin, legkevésbbé népszerű a Rienzi. a legtöbb Wagner- operát Berlin-ben adták, utána Hamburg, Drezda, aztán München következtek. D'Annunzio, a hires olasz drámairónak, csak nemrégen adták elő óriási sikerrel több olasz színpadon Jorio leánya czimü legújabb drámáját. Néhány olasz újság most azt irja, hogy a Holt város szerzője előtt is irtak Jorio leánya czim alatt színpadi müvet. Ez a darab operalibretto és a szerzője: Gabriele Branca. * A nerv-yorki Metropolitain Operá-ban február 25-én adták utoljára Wagner remekmüvét, a Parsifal-1, a mely körül Konried igazgató és a zenetitán családja között annyi harcz folyt. A Parsifal legközleebbi előadása karácsonykor lesz. Az edd gi Parsifal-előadásod egy millió korona bevételt eredményeztek. • Duse Eleonora, a nagy olasz tragika, nagy betegen fekszik római palotájában. Az orvosok biznak benne, hogy a beteg művésznő néhány hét múlva teljesen felgvógyul s azután Palermo-ba mehet üdülni.