MAGYAR SZÍNPAD 1904. március (7. évfolyam 61-91. sz.)
1904-03-23 / 83. szám
I9C4. márczius 23. A Nemzeti Szinház vezetősége és művészgárdája fokozott és tiszteletreméltó szeretettel készül erre a premierre. Ü. Színházi pletykák. Budapest, márczius 23. Két szerepváltozás története. — Heddi önfeláldozása. — Karmesteri fogás. — Az erény utjai vasárnap délutáni előadásából hiányzott két női szereplő, a ki a nagysikerű darab eddigi előadásaiban általános elismerésre mind'g részt vett, s helyeitük a Vígszínház két másik tagja lépett fel. A bájos Simonét Harmath Hedvig helyett Csáki Irén, Phemie szerepét pedig Hegedűs Gyulánétól Pécsi Paula vette át. A szerepváltozásoknak pedig az volt az oka, hogy az egyik régi szereplő »beteg lett«. Mind a két szerepváltozásnak van azonban egy kis érdekes függeléke, s ezekről számoknk itt be az alábbiakban. Harmath Hedvig, a Vigszinház-nák mindenkitől beczézett aranyos kis naivája az, a ki »beteg lett«, s ennek megfelelően jóelőre jelenthette be már lemondását. Ennek a »betegség«nek van azonban előzménye, története, sőt tendencziája is, a mely éppen arra irányult, hogy vasárnap délután uj Simone-ja legyen Az erény útjainak, Csáki Irén személyében, a kit kiskorában sokan inkább családi nevén, Chiary Birinek ismernek inkább. És előre kell bocsátani, hogy ezzel a »beíegség«-gel a kis Hcddi az önzetlenségnek, baráti és kollegiális önfeláldozásnak olyan mértékét tanúsította, a mely a színpad világában, a hol az ambicziók, különösen a fiatal ambicziók meglehetősen féltékenyek. Heddi és Biri régóta szerető barátnők. Már a szinészakadémián forrtak össze. Együtt éltek, együtt tanultak, egy szerepkörre készültek, még az — ideáljuk is egy volt. Egészen természetesnek találták ők azt is, hogy mind a kettőjüket ugyanaz a szinház, a Vígszínház szerződtette. Heddi-nek aztán hamarább virult fel a d csősége napja s mialatt Az erény utjai Simonejtban első nagyobb sikerét aratta, Bin még csak várta az első diadalmas fellépést. És titokban — sápadozott is ebbe a várakozásba. Elválhatlan jó barátnője látta ezt és határozott. A mult héten arról értesítette az igazgatóságot, hogy beteg és a szerepét aligha játszhatja vasárnap délután. Ellenben nagyon melegen ajánlta az igazgatóság figyelmébe az ő jó barátnőjét, annál is inkább, mert az tudja is a szerepet, együtt tanulták. Az igazgatóság sajnálta a kis beteget, a kinek ajánlását szentnek vette és Biri, vagyis Csáki Irén vasárnap délután végre eljutott az ő áhított első sikeréhez. És mialatt boldog örömmel élvezte a dicsőséget, szeretettel, hálával gondolt az ő hűséges barátnőjére, a ki ezalatt még mindig az ágyban feküdt és — szimulál-t. Mert a jószivü Heddi csak szimulált és annyira hiven, hogy még az orvosságot is szedte, a mit a doktor rendelt neki, de az előadáson ott volt és a páholynak a sötét mélyéből maga tapsolt legjobban kis barátnőjének. Hegedűs Gyuláné, Betétei Hona mindenkinek legnagyobb részvétére, fájdalom az »utolsó pillanat«-ban lett rosszul. Abban az »utolsó pillanat«-ban, mely a színházaknál rem a legkedvesebb. A mikor a közönség már együtt van a színházban s a pénztar poi ipás bevételeket csinált. Ilyenkor a helyzetet a »beugrás« menti meg. Pécsi Paula volt ezúttal a helyzet megmentője. Úgyszólván perczekkel az előadás ele tt próbát is rögtönöztek vele, s minden jól is ment volna, csak éppen azt a dalt nem tudta kellően megtanulni, a melyet Hegedűs Gyuláné olyan nagyszerűen ad elő; nem tudta eltalálni a helyes hangot, a mit Kun László karmester megadott újra, meg újra. Hiába, azért a szerepbe be kellett ugrani, az előadás már megkezdődött Volt azián remegés a kulisszák mögött, mikor a dal következett. És ime, csodák történnek a földön. A dal, a mely a rögtönzött próbán sehogy sem akart menni, a döntő pillanatban kifogástalanul ment. A megkönnyebbülés sóhaja szakadt fel a mellekből. A felvonás végén aztán gratuláltak Pécsi Paulának és faggatták Kun Lászlót, hogy miképpen is történhetett meg ez a csuda. — Hát csak ugy — felelte kaczagva a kitűnő karmester — hogy kifogtam Paulácskán. Nem az igazi hangot adtam meg, hanem a hamisat. Ő aztán a hamis hangot hamisan, vagyis — jól énekelte ? . . . P. Vidéki szinpadok. Budapeat, márczius 23. A miskolczi szinikerület igazgatására eddig a következők pályáztak . Barta István a kassai szinház titkára és igazgató helyettese, Balla Kálmán a délvidéki szinikerület igazgatója, Andorjjy Péter a pozsonyi szinház művezetője, Szalkay Lajos a nagyszombati szinház igazgatója, Erdélyi Miklós a nagyváradi s inház titkára, Micsey F. György a székesfehérvári szinház igazgatója, Mezei Béla a győri szinház igazgatója, Herényi Miklós a szegedi szinház pénztárnoka és Stoll Karoly, a Népszínház főrendezője. Márczius 27-én, vasárnap kerül döntésre a pályázat. Kolozsvár városa tegnapelőtt tartott közgyűlésén, gróf Béldy főispán elnöklete alatt, tárgyalás alá került az építőművészek egyesületének memoranduma, melyben a színházépítési ügyben uj pályázat kiírását kérik. A közgyűlés többsége, hosszú vita után, szótöbbséggel kimondta, hogy a kérést tárgytalannak kénytelen tekinteni, mert a belügyminiszter kijelentette, hogy eredeti álláspontját ebben a kérdésben fentartotta és a város e kérdésnél különösen számbavette azt is, hogy a szinház a legnagyobb mértékben tűzveszélyes és igy az építési ügynek legsürgősebb megoldása már szükségessé vált. Pályázók az aradi színházra. — Levelezőnktől. — Arad, márczius 21. Az aradi szinház bérlete körül felmerült sok terv, még több pályázó és tömérdek kombináczió káoszából több érdekes név emelkedik ki. Edvi Illés László, a kinek szakértelme, a színművészet iránti ügyszeretete elismerést tiszteletet biztosítottak számára, szintén pályázni fog az aradi színházért. Természetesen művezetőt vesz az oldala mellé, az adminisztrácziót azonban önmaga vállalja magára. Mint megbízható forrásból értesülök, ez a pályázat immár ténynyé vált. Nagy érdeklődést kelt néhány nap óta az a hir is, hogy pályázik az aradi színházra Bölöny József, az ismert nevü mübarát. Bölöny József tudvalevőleg dúsgazdag biharmegyei földbirtokos és lelkes szinház-barát, a ki a kolozvári Nemzeti Szinház-nak éveken át intendánsa volt. A pályázat dolgában most élénk levelezésben áll egyik aradi ismerősével. A harmadik érdekes pályázó, a ki már be is nyújtotta kérvényét: Odry Lehel, az Aradon lakó művész, kinek országosan ismert reve van még abból az időből, mikor tagja volt a M. Kir. Operá-nak. A nem igazgatók között van mint pályázó Mariházy Miklós is, a jelenlegi színtársulat tagja, a ki szintén társat szándékozik maga mellé venni a szinigazgatáshoz. Olyan pályázó, a ki jelenleg is színigazgató, öt van eddig. Legnagyobb esélye — és legnagyobb népszerűsége is — van közülök Szeudrey Mihálynak, a pozsony-soproni színházak igazgatójának, a ki valamennyi előtt legelső sorban fog szóba kerülni, mikor választásra kerül a sor. Jó ismerősei az aradi közönségnek és rokonszenves pályázók : Balla Kálmán délvidéki és Kövessy Albert kecskeméti színigazgató. Tegnap Aradon járt és benyújtotta kérvényét a polgármesternél Komjáthy János, a kassai szinház igazgatója, a ki legutóbb is pályázott. Végül hirlik, hogy pályázni fog ismét Zilahi Gyula is, a jelenlegi igazgató. Daczára a szinügyi bizottságban tett ama kijelentésnek, hogy most már kötéllel se lehetne itt tartani. K L. Külföldi szinpadok. Budapest, márczius 23. A párisi Gaité-szinház-ban e héten került szinre Flers és Caitlavet (»Az erény utjai« szerzői) La Montansier czimü uj drámája. Réjane és Coquelin játszták benne a főszerepeket. A moszkvai udvari szinház egyik ünnepelt tenoristája : Koschitz megölte magát. A tenorista elvesztette a hangját és nem akarták megújítani a szerződését. é A berlini Mctropol-szinház-ban tegnapelőtt este kinos jelenet történt. Az utolsó fölvonás előtt föl akarták húzni a vasfüggönyt, a melyet azonban a tartóláncz megszakadása miatt nem tudták fölemelni. Végre a rendező kénytelen volt a függöny elé lépni és kijelenteni, hogy az előadást nem fogják befejezni. Erre a közönség óriási lármával megrohanta a pénztárt és visszakövetelte a pénzét. Az igazgatóság rendőröket hivott, a kik a tömeget szétoszlatták. • Zeiner tanárt, a badeni keresztényszoczialisták vezérét, a ki egyik odavaló újság színházi referense, a minap nem engedték belépni a városi szinház nézőterére. Az igazgatóság a »túlzottan erős kritikák« miatt kitiltotta Zeiner-l a színházból. A szépség titka. | Elegáns hölgyeit, művész- | nők kedvenczei a párizsi ' valódi Dr. LEJOSSt-féle RAVISSANTEszéiiitő különlegességek. RAVISSANTE szépití hatásában árnyalatban, szó• I utolérhetetlen. 3 kéknek: hófehér és n . icszinü, barnáknak : Rachel (testszinüif POL'DRE RAVISSANB1 du Dr. LEJOSSE a PaRIS Leg- t finomabb, tökéletesen artalmatlan arezpor. 8 árnyalatban ; Nagy eredeti doboz : 2 korona. — Kisebb eredeti doboz: I k. 20 r. SAVON RAVISSANTE du Dr. LEJOSSE á PARrs. Leg kitűnőbb toilette szappan. Darabja t korona. CRP.ME RAVISSANTE du Dr. LEJOSSE á PARIS. Az arezbör és kezek finomítására nélkülözhetetlen. Nagy eredoti porczelláo tégely : 2 korona. Kisebb eredeti tégely: 1 k. Valódi minőségben: Budapesten Tirúk j. f gyögytáraiban. — Molnár cs Mózer-atí. — A Dr.LBJ08.jE t étre figyeljünk. Óvakodjunk értéktelen utánzatok! ' Kossuth Lajos-u. 6. TELEFON. Deutsch Zsigmond és Társa Teréz körút I C TELEFON: 490 Elfogad fix és start odds mellett, a bel- és külföldi versenyekre fogadásokat. Double és treeble eventek. I _ II —!